Meglepetés érte a NASA kutatóit, ősi kőzetre bukkantak a Marson
A NASA tudósai eredetileg azt gondolták, hogy az általuk látott kőzet vulkáni eredetű.
A NASA tudósai eredetileg azt gondolták, hogy az általuk látott kőzet vulkáni eredetű.
MTI
Hogy mindez megtörtént, csak most derült ki: az adatok néhány hónap alatt érkeztek be, és további hónapok teltek el az esemény megerősítéséig.
MTI
Bár az űrteleszkópok segítségével már számos kisbolygót azonosítottak a NASA szakemberei, sok olyan van, amit még nem. Ezért is készült el a Sentry-II nevű, igen fejlett szoftver, mely adott esetben akár életmentő is lehet.
hvg.hu
Katonai projektek a világ szinte minden részén zajlanak. Egyik-másikból pedig a NASA is kiveszi részét, hiszen van, hogy olyan technológiákat kell tesztelni, amiket űrbéli körülményekre terveztek. Egy ilyen misszió kezdődött nemrég az űrhaderő (Space Force) vezényletével.
hvg.hu
A NASA által készített különleges felületen a Föld pályájához közel merészkedő üstökösöket is nyomon lehet követni.
hvg.hu
A Google és a NASA közösen ünnepli a James Webb közelgő indítását. A valaha készült legfejlettebb űrteleszkópot 3D-ben lehet vizsgálni a keresőben.
hvg.hu
A Hubble-t még október végén kellett alvó üzemmódba kapcsolni, hogy egy üzemzavar ne okozzon komolyabb problémát. A mérnökök mostanra tudták elhárítani a bajt.
hvg.hu
A NASA 12 ezer jelölt közül válogatta ki azokat, akik a jövőben eljuthatnak a világűrbe.
MTI
A 4660 Nereus akkora, mint az Eiffel-torony, ráadásul tele van értékes fémekkel. A szakértők szerint biztonságos távolságban halad el mellettünk.
hvg.hu
A Blue Origin mellett két másik vállalkozást, a Nanoracksot és a Northrop Grummant is megtámogatta a NASA. Olyan űrállomásokat kell létrehozniuk, amiket az emberek meglátogathatnak, és ahol élhetnek, dolgozhatnak.
hvg.hu
A NASA egy űrszemétről kapott értesítést a Nemzetközi Űrállomásról, ezért a szervezet úgy döntött, elhalasztja egy hibás antenna kicserélését.
hvg.hu
A NASA InSight szondája által rögzített környezeti zajokat tanulmányozták svájci kutatók, majd összerakták, milyen lehet a szonda alatt meghúzódó talaj.
hvg.hu
A NASA a Holdon szeretne felépíteni egy kisebb reaktort, ami az ottani missziókhoz szolgáltatna folyamatos energiát. Az alapötletet Kína sem veti el.
hvg.hu
A NASA szokásához híven a Black Friday alkalmából a fekete lyukakról posztol, és ezúttal is sikerült egy igen izgalmas dologra felhívni a tudományt szeretők figyelmét.
hvg.hu
A NASA szerint december 22-én útnak indulhat a világűr felé az űrteleszkóp.
hvg.hu
Ez persze nem lehetséges, a képet utólagos szerkesztéssel tették ilyenné, hogy bemutassák a különböző napszakokat. De a látvány így is magáért beszél.
hvg.hu
Az űr tele van olyan objektumokkal, melyek közül legalább kéttucatnyi a Földdel is összeütközhet. A NASA ezért is kezdett bele az úgynevezett aszteroidaeltérítő projektjébe, melynek egyik igen fontos missziója ezen a héten esedékes.
hvg.hu
A projekt célja egy, a Naptól független energiaforrás létesítése, melyet az égitesten zajló küldetésekhez használnának.
hvg.hu
A névadó a NASÁ-t igazgatta, de nem állt ki a melegek mellett, ezért egyes tiltakozók szerint inkább egy fekete rabszolgáról kellene elnevezni a teleszkópot.
hvg.hu
Túl közel került egymáshoz az indiai Csandrajáan–2 és az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter.
hvg.hu