Ember a Holdon
1969. július 20-án az amerikai Apollo-program legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin elsőként lépett a Holdra. Fél évszázad elteltével újra kiújult a verseny a Hold meghódításáért, de ezúttal már nagyobb a tét. Cikksorozatunkban áttekintjük a Hold-kutatás 50 éves történelmét és felvázoljuk az égitest kolonizálásának lehetséges forgatókönyveit.
Az Apollo-17 egy sok szempontból fontos repülésként írt be magát az űrhajózás nagykönyvébe. Ez volt ugyanis az utolsó olyan misszió, amely le is szállt a Holdon, így a legénység ráléphetett a szomszédos égitestre.
A bátor asztronauták, Eugene Cernan és Harrison „Jack” Schmitt persze nem csak járkáltak a Holdon, mintákat is gyűjtöttek. Utóbbira a Taurus–Littrow Völgyben került sor, ahonnan finom talaj- és kőzetmintákat is elhoztak. Ezeket még a helyszínen egy légmentes tartályba helyezték, amely azóta is, vagyis az 1972-es visszaérkezése óta is a Johnson Űrközpontban, egy vákuumtárolóban van elhelyezve.
A NASA szakértői azonban nagyon szeretnék felnyitni a tárolót, ez pedig rövidesen meg is történik. A projekt nem csak azért fontos, mert a benne lévő minták eredeti állapotukban maradtak fenn, és azok így 50 évvel a begyűjtésük után is vizsgálhatók. Azért is, mert a kőzetek fontos információval szolgálnak a holdi körülményekről. Ezt a közelgő Artemis-misszió tudja majd kamatoztatni, aminek keretében ismét űrhajósok lépnek a Holdra. De akkor már sokkal hosszabb, napokig tartó időtartamra.
A holdi minták dobozát egy speciális „konzervnyitóval” bontja meg a NASA és az Európai Űrügynökség (ESA), de fokozatosan. A folyamat akár több hétig is eltarthat, de annak menetéről és végeredményről is tájékoztatást ad majd a NASA. A szakértők hozzátették: a mintákat azért is őrizték ilyen sokáig, mert a mai rendszerek és eszközök sokkal precízebb vizsgálatokat tesznek lehetővé, így az összegyűjthető adat is lényegesen gazdagabb.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
