Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nav

MTI Vállalkozás

Új vadászterületet jelölt ki magának a NAV

Cégtemetők nyomába eredt a NAV, több mint nyolcvan cégláncolat ügyében nyomoznak. Az okozott kár milliárdos nagyságrendű, sokszor más bűncselekmények is kapcsolódnak a cégtemetők fő tevékenységéhez.

MTI Gazdaság

Július elsején örülhet sok NAV-os

Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden a köztévében.

MTI Gazdaság

Offshore-botrány: nyomozócsoportok vizsgálják az ügy magyar vonatkozásait

Orbán Viktor jelentette be a parlamentben, hogy a rendőrségen és a NAV-nál is nyomozócsoportok alakulnak az offshore-ügy magyar szálainak kibogozására. A miniszterelnök szerint lesznek eredmények is, pláne ha az nemzetközi nyomozószervek is együttműködnek. Nem úgy, mint az osztrák hatóságok, amelyek nem segítettek az MSZP-s érintett ügyében.

MTI Vállalat + Vezető

Lecsapott a NAV egy sertéshúsáfával trükköző bandára

Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói. A bűnszövetség a sertéshús áfájával trükközött. A banda monori vágóhídjának tevékenységét felfüggesztették.

hvg.hu Gazdaság

A NAV „csodafegyvere” buktatta le az illegális gumigyárat

Az EKÁER (elektronikus közútiforgalom-ellenőrző rendszer) és a nemzetközi áfa-adatok rendszeréből kinyert információk alapján buktatott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy ingatlanok bérbeadásával foglalkozó céget. Az előkerült kockás füzet kereskedelmi ügyletekről és be nem vallott bevételekről árulkodott.

hvg.hu Gazdaság

Az Orbán–Simicska-harc miatt vizsgálták Habonyt?

Az Index szerint a Vida Ildikó vezette NAV akkor vizsgálta a kormányfő bizalmasának anyagi ügyeit, amikor a miniszterelnök és volt szövetségese éppen nagyot csattant. Az Együtt arra kíváncsi, hogy tud Habony kölcsönöket törleszteni.

MTI/hvg.hu Gazdaság

A NAV is vizsgálódik az offshore-botrány ügyében

Nem történtek rendkívüli intézkedések idehaza a nemzetközi offshore-botrány kirobbanása miatt – mondta Tállai András NAV-államtitkár. Egy közérdekű bejelentés azonban érkezett, azt vizsgálják a NAV nyomozói.

hvg.hu Vállalkozás

Rettegünk tartozni a NAV-nak

A mobiltelefonszámlát, a közlekedési bírságokat és a hiteltartozásokat fizetik leginkább késve a magyarok. Az adókkal viszont a legkisebb arányban késünk.

MTI Itthon

Lecsapott a NAV az egyik legnagyobb debreceni orgazdára

Az elmúlt hónapokban összesen 165 millió forint értékű adózatlan cigarettát és dohányt foglaltak le a NAV pénzügyi nyomozói egy debreceni orgazdától, ezzel kiiktatták a Hajdú-Bihar megyei illegális cigarettakereskedelem egyik főszereplőjét, és leleplezték titkos raktárát.

1
53 54 55 56 57
152
Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója

Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A címlapról ajánljuk