Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nem meglepetés, a jogszabályok szigorítása miatt várható volt a növekedés.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) harmadik alkalommal minősítette a cégjegyzékbe bejegyzett, valamint az áfa-regisztrált adózókat. A kockázatos adózók száma 420-ról 36 ezerre nőtt – ahogy az a korábbi jogszabály módosítás alapján várható volt.
A NAV adózói életútjuk alapján csaknem 550 ezer adózót minősített a harmadik negyedévben. A kockázatos adózók száma a korábbiakhoz képest megemelkedett, és a minősítettek 6,6 százalékát tette ki. Ennek oka, hogy a harmadik negyedévben már a kényszertörlés alatt álló adózók, valamint azok is kockázatosnak minősülnek, akik az adóteljesítményük 70 százalékát meghaladó adókülönbözettel vagy mulasztási bírsággal érintettek.
A megbízható adózók száma jelentősen nem változott, továbbra is 190 ezren kerültek ebbe a kategóriába.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.