"Fideszes ügyvédektől" tart Gyurcsány pártja
A Magyar Bíróképző Akadémia (MBA) honlapján megjelent továbbképzésről kérdezi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
A Magyar Bíróképző Akadémia (MBA) honlapján megjelent továbbképzésről kérdezi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
MTI
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Országgyűlés elé terjesztette a közszolgálati életpályát megalapozó új közszolgálati tisztviselői törvény tervezetét - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.
MTI
Nem kívánta kommentálni a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között tervezett új típusú együttműködés kapcsán tett ellenzéki felvetéseket szombaton Navracsics Tibor. Az eseményen szintén részt vevő Rogán Antal azt mondta, hogy az előző naphoz képest semmilyen újdonság nem történt az ügyben.
MTI
Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről - közölte Navracsics Tibor.
MTI
A Szent Koronával 1944 novemberében az ezeréves magyar állam menekült az üldözői elől és lelt ideiglenes menedékhelyre Veszprémben - mondta Navracsics Tibor csütörtökön Veszprémben, a Szent Korona Emlékhely koszorúzási ünnepségén. A kormányfő-helyettes szerint azonban most már nincsen egyetlen pogány sem, aki a magyar nemzet életerejét fenyegetné.
MTI
Az ügyintézés gyorsításának szándékára hivatkozva a kormány számos ponton módosítaná a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvényt. A parlamentnek szombaton benyújtott javaslat alapján 2014 januárjától harmincról 21 napra csökkenne az általános ügyintézési határidő.
MTI
Elkészült a kormányoldal által javasolt igazságszolgáltatási reform "második" része: ennek nyomán létrejöhet egy új kerületi bíróság a fővárosban, emelkedhet a bírósági ügyintézői, a bírósági titkári és az ügyészi státuszok száma, változhat a bírák esetében az úgynevezett címpótlék adományozása, az ügyészek pedig bérfelzárkóztatásban részesülnének.
MTI
Speciálisan felszerelt, barátságos gyermekkihallgató szobák kialakítását és a hatóság képviselőinek célirányos oktatását szorgalmazza az igazságügyi tárca, mert a kiskorúak nem kapnak megfelelő bánásmódot a rendőrségi, bírósági eljárások során - írja a Magyar Hírlap hétfői számában.
MTI
Jelentősen közeledtek az álláspontok Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) készülő felsőoktatási törvényről tartott szerdai egyeztetésén - számoltak be a felek a találkozó utáni sajtótájékoztatón. A hallgatók ennek ellenére megtartják csütörtöki demonstrációjukat.
MTI
Parkolópályára tette Hoffmann Rózsát a kormányzat az után, hogy az oktatási államtitkárság elkészítette a felsőoktatási törvény tervezetét. Egyre több jel, köztük egy Orbán Viktor és Pokorni Zoltán között létrejött alku utal arra, hogy az államtitkárság által elkészített tervezeteket a fideszesek módosító indítványokkal hígítják majd fel a parlamentben.
Dezső András
Ismét bekapcsolódik az új felsőoktatási törvényről szóló egyeztetésekbe Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes - tudta meg felsőoktatási forrásból az MTI.
MTI
Még jó két évig átalakítás alatt lesz a magyar közigazgatás - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a II. Regeneráció kormányzati karrierexpó megnyitóján szombaton a fővárosi Millenárison.
InfoRádió
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslatot - tájékoztatott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
MTI
Tiltakozik a képzőművészeti alkotások adásvétele után fizetendő szerzői díj tervezett csökkentése ellen a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége (MKITSZ), amely pénteken nyílt levelet intézett Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez.
MTI
A Természettudományi Múzeumnak is helyet adó Ludovika épületében kapna helyet a 2012 januárjától induló Közszolgálati Egyetem, a múzeumnak az Orczy-kertben építenek egy új, 35 ezer négyzetméteres épületet.
hvg.hu
A munkahelyteremtés, a foglalkoztatás bővítése áll majd az MSZP alternatív költségvetésének középpontjában - ismertette Mesterházy Attila pártelnök szerdán sajtótájékoztatón, megjegyezve, a kormánynak is erre kellene törekednie.
MTI
Mihalovics Péter, a Fidelitas alelnöke látja el a közigazgatási és igazságügyi miniszter kabinetfőnöki feladatait.
MTI
Az országvédelmi akcióterv intézkedései megfelelnek a magyar jogrendnek - írta az Országgyűlés honlapjára felkerült, képviselői kérdésre adott válaszában Navracsics Tibor; a közigazgatási és igazságügyi miniszter megítélése szerint ezzel az eredménnyel járnak majd az uniós egyeztetések is.
MTI
A következő év a nagy ellátórendszerek átalakításáról szól, a 2012-es költségvetés pedig a világ helyzetét tükrözi - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Heti Válasz című által szervezett fórumon péntek este Veszprémben.
MTI
Orbán Viktor felmentette posztjáról Lánczi Tamást, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát. Az erről szóló szűkszavú határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
hvg.hu