Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nebih

MTI Gazdaság

Újabb megyéket érint a kéknyelv betegség

Hat Somogy, két Borsod-Abaúj-Zemplén, egy Csongrád és két Nógrád megyei kérődző állományban mutatott ki pozitív eredményt az októberben vett vérminták laboratóriumi vizsgálata.

hvg.hu Itthon

Nébih: Padlón tárolták az ennivalót egy közétkeztető cégnél – videó

Várhatóan több százezer forint bírságot kell fizetnie annak a Pest megyei közétkeztető cégnek, amelynek egyik raktárában több mázsa lejárt szavatosságú valamint jelöletlen élelmiszert foglaltak le az ellenőrök. Az ennivaló egy részét ráadásul a padlón tárolták – közölte a Nébih. Az épület sem felelt meg az előírásoknak.

hvg.hu Egészségügy

Veszett denevért talált a Nébih Budapesten

Denevérben mutatta ki a veszettség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. Az állategészségügyi hatóság felhívja a figyelmet, hogy ha valaki – akár legyengült, akár elhullott – denevért talál a földön, puszta kézzel semmiképpen ne fogja meg kézzel, hanem kérje szakember segítségét!

MTI Gazdaság

Újabb nagy fogása volt a Nébihnek

Több mint 400 tétel (7,5 tonna), évek óta lejárt felhasználhatósági idejű, sérült csomagolású növényvédő szert és termésnövelő anyagot talált és foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Mórahalmon.

hvg.hu Itthon

Tovább terjed a kéknyelv betegség a szarvasmarha-állományban

Baranya, Somogy és Tolna megyében is kimuatatták az úgynevezett kéknyelv betegséget, ezért a hatóság módosította a megfigyelési és védőkörzetet. A már korábban elrendelt intézkedések továbbra is érvényesek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

hvg.hu Gasztro

Ételmérgezés a budapestiek kedvenc éttermében?

A leveseskanál megállt a kezünkben a hír hallatán. A gyanú sötét árnyéka vetődött a budapestiek legfőbb pho-lelőhelyére. A Hai Nam Pho vietnami bisztró bezárt. Remélhetőleg, átmenetileg.

MTI Gazdaság

Kéknyelvű marhákra bukkant a Nébih

Egy Tolna megyei vizsgálat során két újabb szarvasmarhánál mutattak ki kéknyelv betegséget. Járvány nincs, és a kitörése elleni intézkedéseket is azonnal elrendelte az állat-egészségügyi hatóság.

MTI Itthon

Nagy bajt okozhat egy praliné, kivonták a forgalomból

Földimogyorót tartalmazó csokoládés pralinét kellett kivonni a forgalomból több európai tagállamban, köztük Magyarországon is, mert súlyos allergiás reakciót válthat ki – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.

MTI Vállalkozás

Nébih: Valóban laktózmentesek a laktózmentes kakaók

Minőségi és biztonsági szempontból is bízni lehet a hazai gyártású termékekben – derült ki a hatóság kakaó-ellenőrzésén. Ám jelölési hibákat több gyártó is elkövetett, emiatt három esetben félmilliós bírságot vetett ki a Nébih.

MTI Itthon

Majdnem kimúlt egy versenyló a légyriasztó spray miatt

Csaknem egy versenyló halálához vezetett egy legyek távoltartásához használt állategészségügyi termék - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szerrel kezelt lónál az alkalmazás után súlyos allergiás reakció jelentkezett.

hvg.hu Gazdaság

Cica járkált a Pesten bezárt mocskos pékségben – videó

Kosz, pókháló, penészes kenyér és két cica fogadta a NÉBIH ellenőreit az egyik budapesti pékségben hétfő reggel. A szabálytalanságok miatt milliós bírságot szabhatnak ki az üzemeltetőkre. A szakemberek a közelgő új kenyér ünnepe miatt ellenőriztek pékségeket az elmúlt napokban.

MTI/hvg.hu Gazdaság

A Fradi-stadion árát sem temelte ki az élelmiszerláncokra kivetett sarc

Fezekas Sándor miniszter jelentése szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti díj meghozta a várhat hatást: 2014-ben már 36 százalékkal több kiemelt ellenőrzést végzett a Nébih. A díjból befolyt 10,979 milliárd forintból nem jönne ki például a Fradi Groupama Arénájának 14,735 milliárd forintos költsége.

1
32 33 34 35 36
44
Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.