Hatalmasat ugrott a német autógyártás
A német autógyártók 2,3 millió kocsit exportáltak az első félévben, ami 10,2 százalékos növekedés 2010 első hat hónapjához képest – közölte hétfőn a német statisztikai hivatal.
A német autógyártók 2,3 millió kocsit exportáltak az első félévben, ami 10,2 százalékos növekedés 2010 első hat hónapjához képest – közölte hétfőn a német statisztikai hivatal.
MTI
Németországban 2,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban éves szinten a felülvizsgált adatok szerint, a júliusival megegyező mértékben - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Statistische Bundesamt.
MTI
Csúcson az autógyártás és az export Németországban.
MTI
A második negyedévben az előrejelzéseknek megfelelően szezonálisan kiigazítva 0,1 százalékkal nőtt a német GDP az előző negyedévhez képest és 2,7 százalékkal éves összevetésben - közölte csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal.
MTI
Júliusban nem változott Németországban a kiskereskedelmi forgalom volumene júniushoz képest szezonális és munkanap-kiigazítással, illetve 1,6 százalékkal kisebb volt a tavaly júliusinál - jelentette szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal.
MTI
Jól teljesített a német építőipar az idei első félévben, mind forgalmát, mind új megrendeléseit tekintve.
MTI
Jelentősen nőtt a német gépek és berendezések kereslete külföldön az első félévben, s ezzel az ágazat már majdnem a válság előtti fényében tündököl.
MTI
Augusztus utolsó hetében éri el a német gazdaság a 2008/2009-es válság előtti szintet - írta szerdán a Bild című német lap az Unicredit bank számításaira hivatkozva.
MTI
Németországban tovább romlott az üzleti hangulat augusztusban és rosszabb lett a vártnál is - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán bemutatott felméréséből.
MTI
Németországban 41 millióan álltak munkaviszonyban a második negyedévben, ennél nagyobb értéket még soha nem regisztráltak az újraegyesítés óta – közölte csütörtökön a német statisztikai hivatal.
MTI
Németország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben reálértékben 0,1 százalékkal haladta meg az első negyedévit szezonális és munkanap-kiigazítással, illetve 2,7 százalékkal volt több az egy évvel azelőttinél munkanap-kiigazítással.
MTI
Az idei második negyedévben összesen 974 ezer állásra vártak jelentkezőket, ami 190 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A 82 millió lakosú ország nyugati részén 815 ezer, míg keleten – a volt NDK területén – 160 ezer betöltetlen állás volt az április-júniusi időszakban – mutatta ki az állami munkaügyi ügynökség kutatóintézete (IAB).
MTI
Németországban tovább csökkent a vállalati csődök száma, a kedden megjelent adatok szerint májusban már kilencedik hónapja tartott a kedvező tendencia.
MTI
Németországban a feldolgozóipar értékesítése júniusban 6,2 százalékkal több volt a tavaly júniusinál változatlan áron, munkanaphatástól megtisztítva - közölte a szövetségi statisztikai hivatal hétfőn. Előzőleg májusban 6,0 százalékkal, áprilisban 10,8 százalékkal volt nagyobb az ipari értékesítés az egy évvel korábbinál.
MTI
A várt stagnálás helyett a német ipari termelés szezonális kiigazításokkal 1,1 százalékkal csökkent júniusban az előző hónaphoz képest, de 6,7 százalékkal emelkedett 2010 júniusához képest - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal.
MTI
Bár Németország Európa legerősebb gazdasága, amely a válságon is viszonylag szerény áldozatokkal jutott túl, és jelenleg is erős konjunktúrát mutathat fel, a német munkavállalók egyre elégedetlenebbek helyzetükkel.
MTI
Megtorpant a német gépipar lendülete, feltehetően az európai adósságválság tette óvatossá a cégeket.
MTI
Jelentősen lelassult a német gazdaságnövekedés a második negyedévben, és ez a trend várhatóan fennmarad az idei második félévben is - ez derül ki az ország pénzügyminisztériumának pénteken ismertetett havi jelentéséből.
MTI
A várakozásokat meghaladó mértékben esett a német beszerzési menedzser index júliusban - írja a Markit piackutató vállalat csütörtökön közzétett havi jelentése.
MTI
Elfogadta szerdán a német kormány a 2012-es költségvetés tervezetét, amely az úgynevezett adósságfék törvény alapján készült. Ez előírja, hogy a hazai össztermék (GDP) arányában számolt hiányt 0,35 százalékra kell csökkenteni 2016-ig.
MTI