#német gazdaság

Gyenge lesz a nyár a német gazdaságnak is

Az IFO a decemberi 0,4 százalékról 0,7 százalékra emelte a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését - közölte csütörtökön Hans-Werner Sinn, a müncheni gazdaságkutató intézet vezetője.


Lassult a német infláció

Németországban júniusban lassult az infláció éves szinten, és a második egymást követő hónapban maradt az Európai Központ Bank (EKB) által felső határként megszabott két százalék alatt.



Lassulhat a német gazdaság

A német gazdaság lassulására számít a berlini pénzügyminisztérium, amelynek csütörtökön kiadott havi jelentése szerint májusban két éve először csökkent az adóbevétel.




Felfelé módosította a német növekedési várakozását a Bundesbank

Felfelé módosította a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a szövetségi bank. Mindamellett a Bundesbank úgy látja: az ingatag lábakon álló görög belpolitikai helyzet, valamint a spanyol bankszektor válsága elmélyítheti az euróövezeti adósságválságot, és ez fékezheti a növekedést.






Németország adóbevételi rekordokra készül

Németországban az adóbevétel a szakértői becslésekkel feltérképezhető jövőben minden évben rekordot dönt, és már 2013-ban meghaladja a 600 milliárd eurós határt - jósolja csütörtökön bemutatott jelentésében az úgynevezett adóbecslési munkacsoport.







Csökkent a német ipari termelés februárban

Februárban az előzetes adatok szerint naptári, ár- és szezonális kiigazításokkal 1,3 százalékkal csökkent a német ipari termelés az előző hónaphoz képest - közölte csütörtökön a német szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium.