Kilépett a német szélsőjobbos pártból a nemrég lemondott elnök
Kilépett a Német Nemzeti-demokrata Pártból (NPD) a napokban lemondott elnök, Holger Apfel - közölte szerdán Berlinben az NPD szóvivője.
Kilépett a Német Nemzeti-demokrata Pártból (NPD) a napokban lemondott elnök, Holger Apfel - közölte szerdán Berlinben az NPD szóvivője.
MTI
Folytatódik a vita Németországban az új kormány egyik fő ígérete, a minimálbér bevezetése körül. Szerdán a munkaadók érdekképviselete kivételeket és az intézmény lépcsőzetes bevezetését szorgalmazta, a szakszervezetek pedig az egységesen kötelező minimálbér mellett álltak ki.
MTI
Vezetési és pénzügyi válságba került a német szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD), a berlini központban dolgozók többségének felmondtak, mert nincs pénz a bérekre, a párt váratlanul lemondott elnökével szemben pedig felmerült a gyanú, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatalembert - írta kedden a Der Tagesspiegel.
MTI
De már nem sokáig. 2014-ben a cégalapítás jelentősen drágulni fog Kft. esetén. A jogszabály változás nem érinti a Zrt. cégalapítás és a Bt. cégalapítást.
hvg.hu
Helmut Schmidt volt kancellárt ünneplik Németországban hétfőn a szociáldemokrata politikus 95. születésnapja alkalmából. Schmidt több mint 30 éve volt a német kormány vezetője, de jelenleg is az egyik legbefolyásosabb véleményformáló.
MTI
Németországban évente nagyjából 100 euró (mintegy 30 ezer forint) lehet a külföldi autósokat terhelő autópályadíj, fizetni várhatóan 2015-től kell majd. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak elmondta, hogy a tárcánál a matricás rendszer bevezetésén gondolkodnak, és 2014-ben nyújtják be az autópályadíjról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek.
MTI
Heves összecsapások voltak szombat este Hamburgban mintegy kétezer rendőr és több mint hétezer tüntető között egy lebontásra ítélt baloldali kulturális központnál. Száztizenhét rendőr megsebesült, közülük 16-ot kórházba kellett szállítani.
MTI
Megérkeztek Moszkvából a német fővárosba szombaton Mihail Hodorkovszkij egykori orosz mágnás szülei, hogy találkozzanak gyermekükkel.
MTI
Angela Merkel német kancellár üdvözli, hogy Mihail Hodorkovszkijt szabadon engedték oroszországi börtönéből - közölte pénteken a német kormányszóvivő. Steffen Siebert közleménye szerint a kancellár az utóbbi években többször szorgalmazta az orosz elnöknél Hodorkovszkij szabadlábra helyezését.
MTI
Berlinbe érkezett Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás pénteken délután, akit aznap reggel engedtek szabadon oroszországi börtönéből - jelentette az n-tv német hírtelevízió.
MTI
Övé a BMW autógyártó 12,6 százaléka, amit apjától örökölt, de saját jogon is milliárdos lett, mint befektető. Vannak érdekeltségei a vegyiparban, telekommunikációban, energiaiparban. Bemutatjuk Susanne Klattent, Németország leggazdagabb nőjét.
Ember Zoltán
Alkohol és fáradtság miatt haltak meg hárman szaunázás közben Németországban.
MTI
Nádas Péter magyar író kapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat. A kétévente odaítélt elismerést 2014 tavaszán Stuttgartban adják majd át.
MTI
Németországban évek óta tartó folyamatos növekedés után tavaly történelmi csúcsra emelkedett a szegények aránya a társadalomban.
MTI
Új korszak kezdődhet a francia-német együttműködésben - vélekedett Angela Merkel német kancellár Párizsban, újraválasztása utáni első külföldi útján.
MTI
Oroszországot és az Európai Uniót (EU) hibáztatta az ukrajnai válságért első nyilatkozatában az új német külügyminiszter.
MTI
Angela Merkel kancellárral az élen letették a hivatali esküt az új német kormány tagjai kedden a Bundestagban.
MTI
Az Egyesült Államok elutasítja, hogy az egymás elleni kémkedést tiltó egyezményt írjon alá Németországgal - értesült a New York Times.
MTI
Hivatalosan is kancellárrá választotta Angela Merkelt a Bundestag, a német törvényhozás alsóháza kedden.
MTI
Egyre gyakrabban kerülnek kórházba a fiatalok, főképp a lányok az alkohol mértéktelen fogyasztása miatt Németországban a wiesbadeni statisztikai hivatal felmérése szerint.
MTI