Kevesebb lett a munkanélküli Németországban
Csökkent márciusban az előző havihoz képest a munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta Németországban - közölte csütörtökön a Bundesagentur für Arbeit (BA) német szövetségi munkaügyi hivatal.
Csökkent márciusban az előző havihoz képest a munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta Németországban - közölte csütörtökön a Bundesagentur für Arbeit (BA) német szövetségi munkaügyi hivatal.
MTI
A várt növekedés helyett éves összevetésben csökkent februárban a német kiskereskedelmi forgalom.
MTI
Halálos balesettel zárult egy Lamborghini Gallardo LP 570-4 Superleggera és egy Mercedes SLS AMG közúti versengése kedden hajnalban Németországban, az A81-es autópályán.
hvg.hu
Lengyelország berlini nagykövetsége tiltakozását fejezte ki a ZDF német közszolgálati televízió egy II. világháborúval foglalkozó sorozata miatt, amely a lengyeleket a képviselet szerint "rendkívül igazságtalan és sértő módon" mutatja be - derült ki a francia hírügynökség által szerdán megszerzett levélből.
MTI
Több mint 650 ezer eurós kárt okozott egy németországi autószerelő műhely munkatársa azzal, hogy kedden, egy próbaút során totálkárosra tört egy 1956-os évjáratú Mercedes 300SL Gullwinget.
hvg.hu
A Magyarországról Németországba költöző fiatalok beilleszkedését és egymásra találását segítő programot tervez a Balassi Intézet berlini magyar kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB). A német fővárosra koncentráló program célja, hogy a Magyarország számára jelenleg veszteségnek tűnő vándormozgalom hosszabb távon akár jó befektetésnek is bizonyulhasson.
MTI
A német fogyasztói hangulat áprilisra előretekintő mutatója stagnált márciushoz képest - közölte a GfK piackutató szerdán.
MTI
A magyar kormány tevékenységének számos pontját lehet bírálni, az azonban nem helytálló megállapítás, hogy Magyarország nem demokratikus ország – mondta Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus kedden Berlinben, a magyar nagykövetség egy rendezvényén.
MTI
Sajtóértesülés szerint a német kormány kölcsönös adóügyi adatszolgáltatásról tárgyal Panamával. Ha megállapodnak, a német adóhatóságok az OECD-szabályoknak megfelelően adózási adatokhoz juthatnak hozzá Panamában - írja a Handelsblatt Online hírportál a német pénzügyminiszter szóvivőjétől kapott tájékoztatásra hivatkozva.
MTI
Cigarettát, óvszert, üdítőt, édességet, kávét vagy éppen buszjegyet régóta lehet már vásárolni automatából az európai országokban, de esernyőt nem lehetett – eddig. Két német vállalkozó Szingapúrból hozta az ötletet, és Németországban megvalósították: az automaták több városban működnek már, van, ahol például a helyi buszokon.
hvg.hu
A németek többsége nem bízik Angela Merkel kancellár azon ígéretében, hogy Németországban biztonságban vannak a kisemberek takarékbetétei.
MTI
A német pénzügyminiszter szerint azok, akik kritizálják országa kemény álláspontját a ciprus válság kezelése kapcsán, egy kicsit irigyek Németország sikerére.
hvg.hu
Borúlátó a német kormány gazdasági tanácsadó testülete a gazdaság idei alakulását illetően, szerintük a német bruttó hazai termék (GDP) bővülése kisebb lesz az eddig vártnál. Az "Öt bölcsek" hétfőn ismertetett előrejelzése szerint a német GDP 0,3 százalékkal nő csupán az eddig várt 0,8 százalék helyett.
MTI
Németországban tavaly tovább emelkedett a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények száma, a muzulmán vallási indíttatású bűncselekmények között pedig megjelent egy új forma, az úgynevezett célzott merénylet - mondta a német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
MTI
Tíz kilométert tett meg egy cseh kamion egy német autópályán, miután szélütést kapott a sofőrje. A 48 éves férfi részlegesen megbénult, jelenleg életveszélyes állapotban fekszik kórházban.
MTI
Férje haragjától tartva ölte meg öt újszülött gyermekét egy német nő, akitmost kilenc év börtönbüntetésre ítéltek. Az asszony tavaly szeptemberben jelentkezett a rendőrségnél és beismerő vallomást tett.
MTI
Vesztett lendületéből a német gazdaság márciusban, a Markit gazdaságkutató intézet csütörtöki közleménye szerint a feldolgozóipari és a szolgáltatási szektor aktivitását mutató összetett beszerzői menedzser-index (PMI) 51 pontra csökkent a februári 53,3 pontról.
MTI
Németországban a nők fizetése csaknem negyedével elmarad a férfiak fizetésétől a német statisztikai hivatal (Destatis) kedden megjelent kimutatása szerint.
MTI
Nem csak nálunk, Németországban is tombolt múlt héten a késői tél, de az ottani rendőrök a körülmények ellenére sem veszítették el a humorérzéküket.
hvg.hu
Több mint egyórás vitát tartottak csütörtökön a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag plenáris ülésén a magyar alaptörvény negyedik módosításáról.
MTI