Leállították a szüléses valóságshow-t
Ideiglenesen nem forgathat a berlini születésekről valóságshow-ízű dokumentumfilmet az egyik német televíziós csatorna a berlini szenátus döntése nyomán.
Ideiglenesen nem forgathat a berlini születésekről valóságshow-ízű dokumentumfilmet az egyik német televíziós csatorna a berlini szenátus döntése nyomán.
MTI
Felfüggeszti a sztrájkot keddig Köln/Bonn és Düsseldorf repülőterén a biztonsági személyzet - közölte a szakszervezet részéről a bértárgyalások vezetője csütörtökön. A reggeli műszakban tartott hatórás sztrájk miatt 100 járatot kellett törölni napközben, köztük budapestieket is.
MTI
A német törvényhozás alsóháza, a Bundestag petíciós bizottsága szerdán befogadott és továbbított egy petíciót a magyar médiatörvényről, mert úgy véli, hogy továbbra is vannak kifogásolható elemek a jogszabályban - közölte a Bundestag sajtóosztálya.
MTI
Ismét kutatnak a legendás náci arany után a Berlin melletti Stolpsee tóban.
MTI
Lassult januárban a német fogyasztói árak emelkedési üteme - közölte a végleges adat alapján szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
MTI
Erősödnek az azonos nemű párok örökbefogadáshoz fűződő jogai Németországban, a bíróság szerint az egymás utáni örökbefogadás "fejlődés-lélektanilag stabilizáló hatást fejthet ki" a gyermekre.
MTI
35 pont helyett 48,2 pontra emelkedett februárban a konjunktúra alakulásával kapcsolatos várakozások mutatója Németországban.
MTI
A szervezetet egy razzia keretében számolták fel. Az akcióban több mint 30 rendőr vett részt, egyszerre hét helyszínen tartottak házkutatást. Egyúttal lekapcsolták a szervezet honlapjait, kivéve egyet, mert az oldalt kiszolgáló szerver Törökországban működik.
MTI
A németek 35 százaléka szeretné, ha Németországban ismét a márka lenne a fizetőeszköz a nürnbergi GfK Verein adatai szerint.
MTI
Wagner-mánia címmel májusban és júniusban sorozatban játssza a Hamburgi Operaház a német zeneszerző fő műveit - jelentett be Simone Young igazgató, aki a teljes sorozatot vezényli is.
MTI
Jelentősen növelte működési eredményét tavaly a Magyarországon is fiókokat üzemeltető Commerzbank a társaság honlapján pénteken megjelent eredménybeszámoló szerint.
MTI
A konjunktúra lanyhulása miatt múlt év végén a nagyobb német feldolgozóipari vállalatok felgyorsították az elbocsátásokat, novemberről decemberre 21 ezer munkahely szűnt meg - közölte pénteken a wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal.
MTI
Calixto Bieito spanyol rendező sokkolta a nézőket a müncheni Bajor Állami Operaház premierjén. A Borisz Godunov az évad végén távozó főzeneigazgató, Kent Nagano utolsó nagy premierje volt a színházban.
MTI
Európa legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét, a JuQueent helyezték üzembe csütörtökön a németországi Jülichben.
MTI
Sztrájkot kezdtek csütörtökön a magánbiztonsági szolgálatok munkatársai a düsseldorfi és a hamburgi repülőtéren, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.
MTI
Több mint tízezren tüntettek élőlánccal a szélsőjobboldali eszmék ellen szerdán Drezdában a német várost romba döntő szövetséges bombázás 68. évfordulóján.
MTI
Közeledik a "szűk esztendők" vége, az üzleti bizalmi és a makromutatók a gazdasági helyzet belátható időn belüli javulására utalnak - írják a német szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium havi rendszeres gazdasági helyzetjelentésében. A dokumentum szerint az ipari megrendelések 2012 vége óta emelkednek, a legfontosabb gazdasági indexek pedig már hónapok óta javuló tendenciát mutatnak.
MTI
Ha az állam a lakosság érdekében beavatkozik az árakba, akkor a veszteségüket a szolgáltatók részben a nagyfogyasztókon mérséklik. Egy kormánynak egyensúlyoznia kell, mit bír a lakosság és mi árt már az ipar versenyképességének. Bár választani az emberek mennek, munkát a gazdaság szereplőitől kapnak. A hvg.hu bemutatja, hogyan néz ki ez a dilemma német-francia összevetésben.
hvg.hu
Soha korábban nem volt példa az európai uniós keretköltségvetés megkurtítására - emelte ki a német sajtó az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácsában az EU 2014 és 2020 közötti büdzséjéről kötött pénteki megállapodással kapcsolatban.
MTI
Németországban tavaly sorban a harmadik évben zárt rekorddal az idegenforgalmi ágazat. A vendégéjszakák száma 2012-ben először haladta meg a 400 milliós határt, az egy évvel korábbi 394 millióról 407,4 millióra emelkedett a német statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint.
MTI