Több millió forintért újíthatta fel lellei nyaralóját Rogán
Rogán Antal és testvére közös nyaralójánál a kerítést is megmagasították egy méterrel, hogy végképp ne lehessen belátni.
Rogán Antal és testvére közös nyaralójánál a kerítést is megmagasították egy méterrel, hogy végképp ne lehessen belátni.
Kicsit mérsékeltebb most a kereslet az ingatlanpiacon, mint az év elején volt, a visszaesés már májustól érezhető, a meleg csak rátett egy lapáttal. Július végén érkeznek azonban az egyetemisták, majd következik egy ingatlanpiaci szempontból forró ősz, ahol az eddigi keresleti piac akár kínálativá is válhat, magával hozva az árak csökkenését.
Balatonfüreden épít házat Matolcsy Ádám, a jegybankelnök fia. Az épület kivitelezését ugyanaz a cég végzi, amely a jegybanki alapítványok milliárdos beruházásait irányítja – írja a Népszabadság. A kivitelező cég szerint a nyaraló 40 millió forintba kerül. Matolcsy Ádám a lapnak azt mondta: mezőgazdasági melléképületként valamint pihenésre használja majd az ingatlant.
Áderék kisoroszi nyaralója a Duna-parton áll, a köztársasági elnök, bár egyre ritkábban jár ki, olyankor szívesen lebiciklizik horgászni a tóhoz, családjával önfeledten fagyizik a faluban. A helyiek szeretik, mert kedves, közvetlen, és még előre is köszön. Minden lépését nyomon követik a civil ruhás testőrök.
Megkérdeztük írásban a felcsúti polgármestert, hogy valóban övé-e a horvátországi Ugljan szigetén épített villa, amelyről múlt héten írtunk. Figyeljük az okfejtést!
Luxus körülmények, 50 méterre a tengertől.
A Balaton északi partján, Tihanyban a legmagasabbak az ingatlanok négyzetméterárai, de a déli parton és a Velencei-tónál már megfizethetőbbek a nyaralók.
A déli parton magasabb a négyzetméterár, de egy újszerű nyaralóért Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni az OTP Ingatlanpont statisztikái szerint.
Egyhektáros balatonedericsi telken áll Szijjártó Péter nyaralója, plusz a telken egy másik épület is található. Szijjártó úgy vett telkeket a nyaralóhoz, hogy közben még félre is tudott tenni pár milliót évente.
Egy év alatt a legtöbb megyében számottevően csökkent az eladásra kínált nyaralók ára, jelenleg átlagosan 122 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért - derül ki egy felméréséből. A "klasszikus" Balaton környéki megyékben a legszembetűnőbb az árzuhanás, míg Fejér és Komárom-Esztergom megyében jelentős a növekedés.
Nincs ok panaszra a Balatonon, legalábbis, ami a lakáspiacot illeti: az országos trendeket követve, tavalyhoz képest itt is komoly, csaknem 20 százalékos keresletbővüléssel indult az év. Az Otthon Centrum az idei teljes évre nagyságrendileg 2500–2700 tranzakcióra számít a Balatonon. A legtöbben a 10, 15, de akár a 25 milliós nyaralókat, házakat keresik. Az árak tekintetében egyelőre csak visszafogottabb a növekedés, de van piaca az akár 1 milliós négyzetméterárú, közvetlenül a vízparton épült lakásoknak, nyaralóknak is. Az évkezdet a szomszédos Velencei-tónál is jól alakult, mind érdeklődő számban, mind az adásvételek számában jobb volt az év eddig eltelt időszaka, mint a tavalyi – összegzi az Otthon Centrum.
Karnyújtásnyira lakni egy nagy, de nem feltűnő házban a Balaton partján. Szezonkezdés előtt, azoknak, akiket érint, külön is meggondolandó.
Az alábbi képeken gyönyörű kortárs úszómedencék láthatók, amelyek köré luxusvillát építettek. Szinte bármelyik házikót elfogadnánk – feltéve, ha közvetlen kilátás nyílik a medencéből a tengerre, és a koktélbár legfeljebb két lépésre van a medence szélétől.
Leégett egy nyaraló Miskolc lyukóvölgyi részében csütörtök hajnalban, személyi sérülés nem történt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A hideg beköszöntével együtt jár, hogy a nyaralók több mint fél évig üresen állhatnak. Ilyenkor érdemes felkészíteni a házat és környezetét, hiszen nem csak a téli zord időjárás, hanem a betörők is problémát jelenthetnek. A K&H Biztosító összeszedte ezzel kapcsolatos tippjeit.
Az Átlátszó szakemberekkel felbecsültette a félig Rogán Antal tulajdonában lévő balatonlellei nyaraló felújítási költségeit és az derült ki, hogy arra valószínűleg ráment a miniszter egész éves hivatalos fizetése. De akkor ki fedezte az összes többi kiadását?
Jön a nyaralási szezon, kikerülnek a "Zimmer frei" táblák, a kiadó nyaralók tulajdonosainak azonban egy csomó kötelezettségük van az adóhatóság felé. Az Adózóna mutatja, hogy melyek ezek.
Nulláról csak kevesen építenek manapság nyaralót Magyarországon. Inkább megveszik a nyomott árú, felújításra érdemes házikókat és kipofozzák, esetleg bővítik is. Ha mégis újat akarnak, akkor téliesíthető, többnyire téglából készült házat emelnek, de vannak, akik nagy méretű, kész faházat vesznek, amivel nem kell bajlódni – annyit.
Majdnem egy évtizedig épült az az izlandi nyaraló, mely nemrég rangos nemzetközi elismerést is kapott. Az extrém dőjárás, egy gazdasági válság sem tudta eltántorítani az építtető családot az épület felhúzásától.
Az 1927-es építésű házban 50 szoba, egy könyvtár, üvegház és kézműves szoba is található. Marilyn Monroe Happy Hut névre hallgató bungalóját eredeti állapotában őrizték meg. A teljes ingatlan ráadásul most eladó, "mindössze" 14,8 millió dollárba kerül.