Százhúsz embert ítéltek el vesztegetéssel megszerzett nyelvvizsgák miatt
Vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért adták el a vizsgamegoldásokat ügyfeleiknek
Vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért adták el a vizsgamegoldásokat ügyfeleiknek
A Magyar Nemzet szerint az akkor hatályos szabályzat szerint Karácsony nem taníthatott volna az egyetemen.
Körülbelül hatszáz bizonyítványt mellékelt az ügyészség a nyelvvizsgabotrányról szóló vádiratához – értesült a Magyar Nemzet, amely szerint e dokumentumok tulajdonosai el is bukhatják a bizonyítványukat.
A Blikk értesülései szerint az alig két hete alkotmánybíróvá választott Czine Ágnes fia, valamint Répássy Róbert volt kabinetfőnöke is érintett a nyelvvizsgabotrányban.
A Magyar Nemzet birtokába került lista szerint ifj. Lasz György, az In-Kal Security volt tulajdonosa és vezetője is érintett lehet a nyelvvizsgabotrányban.
Halász Gábor is a nyelvvizsgaügy negyven vádlottja közé került. A Blikk szerint a Barátok közt Hoffer Misije vásárolhatta a nyelvvizsgáját.
Több ügyvédet is meggyanúsítottak már a Pestvidéki Nyomozó Ügyészségen folyó nyelvvizsga-csalási ügy nyomozásában – közölte a hvg.hu-val a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Egyelőre 860 gyanúsítottja van az eljárásnak, de ez még nem a végső szám.
A Blikk szerint korábban egy rendőr környékezte meg a nyelvvizsgabotrányban érintett P. András feleségét, majd miután a nő mindent elmondott neki a csalásokról, a férfi eltűnt, P. Andrásék pedig lebuktak. A hvg.hu korábban megírta, a rendőrök figyelmét a szervezők óvatlansága hívta fel: szórólapot osztogattak, amit a Nemzeti Védelmi Szolgálat egyik munkatársa is megkapott. Ezután "épülhettek be" a nyelvvizsgacsalás szervezői közé.
Az LMP megelőlegezve az érdeklődést (vagy esetleg épp a nagy érdeklődésre való tekintettel) közölte, hogy képviselőik mikor, hol és milyen nyelvből szereztek nyelvvizsgát. Ezzel valószínűleg azt akarják demonstrálni, hogy képviselőik nem érintettek a nyelvvizsgabotrányban. Íme a felsorolás!
Baloldali és kormánypárti politikusok egyaránt érintettek a tavasszal kipattant nyelvvizsgacsalásban – tudta meg a hvg.hu. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség munkatársainak nem volt nehéz beazonosítaniuk őket, mivel névvel és telefonszámmal – a többi vizsgázóhoz hasonlóan – szerepelnek a nyelvtanárok listáján. A három országgyűlési képviselőnek azonban nem kell aggódnia, ugyanis nyelvvizsgájukat még 2010 előtt „szerezték”, és mára ezek az ügyek elévültek.
A DK és az LMP kijelentette, hogy parlamenti képviselőik között nincs, aki vásárolta volna a nyelvvizsgáját. Az MSZP, a Fidesz és a KDNP majd akkor nyilatkozik, ha lesz konkrét gyanúsított az ügyben.
Egy magas beosztású minisztériumi tisztségviselő is vett magának nyelvvizsgát a hírek szerint, de az ügye olyan régi, hogy mára elévült.
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) közlése szerint a média által "corvinusos nyelvvizsgabotrányként" elnevezett nyomozási és vádemelési ügyhöz semmiféle szervezeti kapcsolódása nincs, a hírekben közölt összefüggések ezért torzítóak és hitelrontóak.