#nyomozás

Rendőrségi ügy lett a várpalota-inotai tűzből

Büntetőeljárást indított a rendőrség a Várpalota-Inotán történt csütörtök hajnali tűzeset ügyében; a tűzben teljesen kiégett egy raktár - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.


Nyomoznak a bírót fellökő Luisao ügyében

Német lapértesülés szerint a düsseldorfi ügyészség nyomozásba kezdett Luisao ügyében: a Benfica labdarúgócsapatának brazil válogatott védője szombaton a Fortuna Düsseldorf elleni felkészülési mérkőzésen fellökte a játékvezetőt.




Meghosszabbíthatják a nyomozást a Kerki eladása ügyében

Ingatlanforgalmi szakértővel is vizsgáltatja a Központi Nyomozó Főügyészség azokat a dokumentumokat, amelyeket az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Ügyészségétől kapott a Legfőbb Ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet.








Mikor lesz meg Bándy Kata gyilkosa?

A baranyai megyei lapok szerint nagyon közel áll a rendőrség ahhoz, hogy elfogja a 25 éves rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát. Egyes források szerint nem véletlen a viszonylag alacsony összegű nyomravezetői díj, az elkövető mobiltelefonja és a megtalált DNS-minták is egyre közelebb hozhatják a nyomozókat a megoldáshoz, ráadásul a tettes nagy valószínűséggel a holttest megtalálásának környékén élhet. A számos gyilkossági ügy sikeres felderítésével ismertté vált volt nyomozó, Kovács Lajos azonban úgy látja, még nincs áttörés a nyomozásban.



Bándy Kata meggyilkolása: kizárható a szerelemféltés?

Nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a pécsi rendőrségi pszichológus nő, Bándy Kata gyilkosának megtalálására. Egy volt rendőr szerint ez azt jelentheti, hogy kevés olyan nyom és információ áll a rendőrök rendelkezésére, amelyen elindulhatnának. Négy évvel ezelőtt a kiskunlacházi fiatal lány gyilkosának megtalálása hónapokig tartott.




Megint leöntötték Tormay Cécile emléktábláját

Ismét vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját; a még szerdán történt rongálás miatt a rendőrség ismeretlen tettes ellen eljárást indított - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese vasárnap.



Hat nyomozó dolgozik a hajógyári-szigeti eltűnéseken

Egy hatfős külön nyomozócsoport vizsgálja a Hajógyári-szigeten és környékén történt három halálesetet és egy eltűnési ügyet; két esetben emberölés miatt zajlik az eljárás, gyanúsított még nincs - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hétfőn.