#nyüzsi
Konok Péter: Mese legénnyel
Ment-mendegélt a lelkiekben szegénylegény, hogy megtalálja a Mennyek Országát, mert azt biz’ neki ígérték. Mese.
Konok Péter

Újra akcióba lendült a DK alufóliasisakos képviselője: most plakátot rongált, de hogy!
Varga Zoltán a debreceni önkormányzat egy korábbi ülését hekkelte meg azzal, hogy egy váratlan pillanatban alufóliasisakot húzott, majd a miniszterelnök elmeállapotáról kezdett érdeklődni, illetve arról, mit lép a város az ufók ellen. Most Soros-plakátot rongált, a mára szinte védjegyévé vált sisakjában.
hvg.hu

Azt hitték, a Red Hot Chili Peppersre vettek jegyet – végül egy skótduda-együttes koncertjén találták magukat
A tanulság: érdemes pontosan megnézni, milyen jegyet vásárolunk.
hvg.hu

Van olyan kérdés, ami meghaladja Lázár János képességeit
Lázár tanácsadójának vásárhelyi vadászkastélyáról is kérdezték a minisztert, az Elios-ügy mellett a hétfői sajtótájékoztatón. Lázár nem mindegyikre tudott pontos választ adni, szerinte vannak kérdések, amelyek meghaladják a képességeit.
Szlavkovits Rita

Kovács Zoltánnak meggyűlt a baja a szerb miniszterelnök nevével
A magyar kormány szóvivőjének a helyszínen készített hangfelvétel alapján kihívást jelentett felolvasni vagy kimondani Ana Brnabic szerb miniszterelnök nevét a múlt heti magyar-szerb kormányülésen tett sajtónyilatkozat előtt. Szerbia első női miniszterelnökét először Andrejnek nevezte Kovács Zoltán, majd öööö Őexcellenciájának, de a komplett név kimondásába végül inkább nem bonyolódott bele.
hvg.hu

Egy pécsi fideszes képviselőnek a „tezsdvéri” sajtótól keményedik a széklete
Facebookos kommentben fejtette ki véleményét Hári József pécsi fideszes önkormányzati képviselő a magyar média neki nem tetsző részéről. Egyben elárulta, milyen hatással vannak emésztésére a „baráti, tezsdvéri” hírforrások, amikor azokat a WC-n ülve olvasgatja.
hvg.hu

Amikor a Fidesz még olyan választásra készült, amikor a megyei lapok másnál voltak
Régen volt, de 1990-ben Orbán Viktor még arra panaszkodott, hogy az akkor kormányzó párt tulajdonában vannak a megyei napilapok. Azóta változott a helyzet.
Fotó: ennél viccesebb motoros "tuningot" el sem tudunk képzelni
Ezúttal nem autóra, hanem motorra került egy igen furcsa alkatrész, de valljuk be: kifejezetten jópofa az elgondolás.
hvg.hu

Ennyi meztelen nő még sohasem üzente, hogy #metoo
A Sports Illustrated nagyon akart üzenni valamit az idei fürdőruha különszámával, de csak a modelleket sikerült levetkőztetnie.
hvg.hu

Bocs, de ez a zsiráfbébi elvitte a heti cukisági díjat (videó)
Neve még nincs, de rajongani már ér.
hvg.hu

Szalai Ádám friss fotói láttán mindenki edzőterembe rohan vagy fogyózni kezd
Még tart a karácsonyi, két ünnep közötti és szilveszteri ételbűnözés miatt indított diéta- és kondiszezon, bár lehet, hogy februárra sokaknál kifulladni látszik. Szalai Ádám segíthet új lendülethez jutni.
MTI

"Azt ígérték, boldog leszek/Teslával egy kört, ha teszek" - Dolák-Salyt is megihlette az űrautó
Anti-foháX: SpaceX címmel írt verset a humorista.
hvg.hu
