Sorsunk szépen elrendezve, méltóságunkra miniszterelnök vigyáz
A miniszterelnök betilt, az emlékezők menete elégedett, egy amerikai zsidószervezet hálálkodik, a jognak sokadszorra annyi.
A miniszterelnök betilt, az emlékezők menete elégedett, egy amerikai zsidószervezet hálálkodik, a jognak sokadszorra annyi.
Hamis jelentések után, Sztálin utasítására lett április 4-e Magyarország felszabadításának napja, holott korábban a Vörös Hadsereg is következetesen megszállásról beszélt. Valójában a dátum sem stimmelt, hiszen nem ezen a napon űzték ki az utolsó német katonát az országból, de ekkor már egyértelmű volt, hogy Magyarország szovjet függésbe kerül.
Ma van a spenót világnapja. A megosztó zöldségnek köszönhetjük, hogy Popeye lealázta a nácikat - és erről még dokumentumfilm is készült.
Március 12-én lesz az Anschluss 75. évfordulója. A Bécsi Filharmonikusok történelmi tartozásukat rendezik, amikor nyilvánosságra hozzák múltjuk náci foltját.
Hetvenöt éve, 1938. március 12-én szállták mg a náci Németország csapatai a szomszédos Ausztriát, majd másnap kihirdették Ausztria és a Németország "újraegyesítését".
Közigazgatási központként használták a németek a II. világháború idején Guernsey szigetén azt az épületet, amelyet most eladásra kínálnak.
80 éve, 1933. január 30-án szerezte meg a kancellári széket Adolf Hitler, mellyel kezdetét vette a modern történelem egyik legbrutálisabb diktatúrája. Egy frusztrált, elutasított, kisebbrendűségi érzésekkel terhelt osztrák fiú másfél évtized alatt küzdötte fel magát a német kancellári székig, majd a III. birodalom megalapításáig. Hitler útja a hatalomig - Nagyítás fotógaléria.
Nagy mérkőzésre számíthat a Jobbik abban a perben, melyet a párt indított egy nemzetközileg is jegyzett holokauszt-szakértővel szemben, aki egy nyilatkozatában tavaly lenácizta őket. Karsai László tudományos kutatásokkal akarja igazolni, hogy a Jobbik náci jegyeket mutat, viszont jogászok szerint ezt nem a tárgyalóteremben, hanem a szakma fórumain kellene megvitatni. Ráadásul az ítélkezési gyakorlat hektikus, eddig rendszerint a „nácizókat” marasztalták el.
A BBC figyelmeztethette volna a magyar zsidóságot arra, hogy milyen sors vár rájuk Magyarország német megszállása esetén, de politikai meggondolásokból ezt nem tette meg - ez derül ki azokból a kutatásokból, amelyeket a brit közszolgálati médiatársaság archívumaiban végeztek.
5 cikk, arról, hogy mindenki utál mindenkit, és ezt a liberális sajtó elhallgatja. De mi kimondjuk. Lapszemle a művelt Nyugatról.
Josef Schuster professzor 1988-ban kivetette magát az ablakon. Ablaka alatt a Hősök tere aszfaltja... nem is Hősök tere, hanem Heldenplatz. És osztrákok élnek Ausztriában, nem nácik. Túl sok a félreértés, Bagossy László színházrendezővel próbáljuk tisztázni őket.
Bemutatta a Csatáry László ellen 1948-ban a kommunista állambiztonsági szerv által folytatott vizsgálat jegyzőkönyvezett dokumentumait a Nemzeti Emlékezet Intézete pénteken Pozsonyban.
Közösség elleni izgatás miatt nyomozást indított a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy szélsőjobboldali portálok nyilvánosságra hozták a háborús bűntett elkövetésével gyanúsított Csatáry László letartóztatásáért tüntetők személyes adatait. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn azt mondta: az üggyel kapcsolatban a IX. kerületi kapitányságra érkezett feljelentés, vizsgálják a benne foglaltakat.
Nem szabad sértegetni senkit (a bajnaista zsidókat, a cigányokat meg a komcsikat kivéve).
A dortmundi ügyészség gyilkosság miatt emelt vádat egy 91 éves, feltehetőleg náci férfi ellen.
A Budapesti Nyomozó Ügyészségen ismét kihallgatták kedden a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót. A 97 éves férfit az ügyészség gépkocsijával szállították a Belgrád rakparti épületbe. Csaknem három órán át tartott a kihallgatása, majd az ügyészség zárt garázsában szállt be ugyanabba az autóba, és azzal vitték haza.
Lemondta fellépését a jövő héten megnyíló Bayreuthi Ünnepi Játékokon Jevgenyij Nyikityin orosz bariton, miután nyilvánosságra került, hogy a testére náci szimbólumok vannak tetoválva.
Nácibarát iratot találtak az osztrák fővárosban az Ismeretlen katona sírjánál. Szövege utalást tartalmaz a horogkeresztre, kifejezve azt a reményt, hogy a német nép egyesülni fog a napkerék (Sonnenrad) égisze alatt.
Csatáry László nem érti, miért vádolják a kassai zsidóság deportálásával - a 97 éves, háborús bűncselekményekkel gyanúsított férfi erről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt. „A deportálásokban nem vettem részt, a két kassai gettónál mindössze négyszer jártam, az oda zárt zsidók fölött pedig nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak” – mondta.
Házi őrizetbe helyezte a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság.