Miért ugrott ki a zsidó professzor az ablakon?
Josef Schuster professzor 1988-ban kivetette magát az ablakon. Ablaka alatt a Hősök tere aszfaltja... nem is Hősök tere, hanem Heldenplatz. És osztrákok élnek Ausztriában, nem nácik. Túl sok a félreértés, Bagossy László színházrendezővel próbáljuk tisztázni őket.
Adolf Hitler a Heldenplatzon üdvözölte az osztrákokat az Anschluss után – és ők viszont üdvözölték. Ettől már bűnös a teljes osztrák nemzet? Ha nem bűnös, akkor az antifasiszták szerint is felmenthető Mozart nemzete? Vagy csak a mai szélsőjobbosok nosztalgiáznak? A Heldenplatz őrzi a hely szellemét és a történelem ismétli magát?
Thomas Bernhard: Heldenplatz című darabjában egy zsidó professzor, aki Oxfordban élte túl a holokausztot majd hazatért bécsi otthonába,1988-ban kiveti magát az ablakon. Öngyilkossága után a gyászoló rokonok összegyűlnek a címadó köztér melletti lakásban, s míg 1938-ból behallatszik a „Sieg heil!” tömegkórus, még mindig azt vélik, hogy az országot 6,5 millió náci lakja.
De nem félelemből lett öngyilkos a túlélő, hanem képtelen volt együttélni azzal, hogy nem találja sem a helyét, sem az igazságát a világban. Se Bécsben, se Oxfordban nem tudott élni.
Bernhard darabja botrányt kavart 1988-ban. Ugyan a Burgtheater 100. évfordulójára született a mű és bemutatója, inkább az Anschluss 50. évfordulójának címezte drámáját. Vagy inkább tragikomédiát, ahogy Bagossy László rendező látja, aki a magyar ősbemutatót rendezi a Katona József Színházban. Jelenleg az olvasópróbák folynak, a premierre októberben kerül sor. A lefordíthatatlan cím tükörfordítása: Hősök tere.
hvg.hu: Lefordítják a címét? Hősök tere lesz?
Bagossy László: Marad az eredeti cím. Bár állítólag ez nem túl közönségbarát. De hát a címe: Heldenplatz. Ráadásul ősbemutató. Nagyon rosszul érezném magamat, ha más címmel futna. Azt remélem, hogy a közönség ezen a címen is megtalálja majd az előadást. Ebben segíteni szokott a szájhagyomány. A Katonának megvan a maga törzsközönsége, és ha a nézők elégedettek, akkor elviszik a darab hírét. A Top Dogs sem számított közönségcsalogató címnek annak idején.
hvg.hu: Csakhogy a Top Dogs még angolos szlengként is közérthetőbb. A Heldenplatz kevésbé, míg a tükörfordítása annál inkább: Hősök tere.
B.L.: Persze, nekünk is eszünkbe jutott, hogy Hősök tere cím alatt fusson. Ám ez a változat ügyetlenül direkt. És őszintén szólva semmi kedvem ahhoz, hogy Thomas Bernhardot ürügyként használva a Dózsa György útra képzeljem magamat. Bécsben vagyunk, így a Josefstadt Theater-t sem fordítjuk Józsefvárosi Színházra, mert nem ez a neve.
Sejtem, hogy merre tart a beszélgetésünk: a magyarországi aktualitások merülnek fel, az antiszemitizmus, a szélsőjobb, az Újszínház körüli hisztéria. Annak idején, amikor Bécsben bemutatták a darabot, hatalmas botrányt okozott, ugyanilyen okokból. A szélsőjobb kikérte magának, tüntettek és ellentüntettek, bombafenyegetések érkeztek, mert a darabban elhangzó szövegeket ki-ki magára vette. Csakhogy Bernhard ennél sokkal kifinomultabb.
Az ő alapproblémája mindig az igazságért áhítozó ember vergődése. Bármiről van szó, mindig az sül ki ezekből a vergődésekből, hogy sem így, sem úgy nem ragadható meg az igazság. Nem tudunk azonosulni egyetlen tézissel sem, mert a következő sarkon vagy következő oldalon máris jön szembe az ellentézis.
Ezért aztán minden színházi botrány félreértésen alapul. Bernhard egyáltalán nem üzenget, nem foglal politikai állást. Szövegei nem a magánvéleményei, azokat, prózai munkáiban is, minden esetben a szereplői fogalmazzák meg. Az ő zsidói ugyanolyan tragikomikusak mint a színházcsinálói vagy cirkuszigazgatói. Abból az anyagból alakítja a darabjait, amit maga körül, Ausztriában és Bécsben talál. A szemléletnek, az ábrázolásnak ugyanaz a napsugara süt a királyi koronára vagy a disznótrágyára.
Tételesen bizonyítani lehet, hogy ha kimondanak valamit ezek a szereplők, akkor belefutnak az ellenkezőjébe is. Ettől válnak tragikomikussá. Egyfelől mélyen átélhetőek problémáik, indulataik, szenvedésük, másfelől azzal, hogy önellentmondásba keverednek, nevetségessé válnak. Egyébként ugyanez a libikókázás játszik szerepet Csehovnál, Shakespearenél és a legnagyobbaknál.
Vicces a gondolat, hogy Shakespeare üzenne nekünk. Egy jó drámaíró sohasem üzenget. A szereplők mondják el saját igazságukat. A probléma ott kezdődik, amikor egy nézőnek arra támad igénye, hogy egyenes csatornán keresztül bekösse a darabot a napi politikába. Például elkönyveli, hogy Bernhard szerint Ausztria 6,5 millió náciból áll. De ilyet Bernhard nem mond. Az egyik szereplője mondja. A „Színház az egész világ” mondatot, amit olyannyira szeretnek idézni, szintén nem Shakespeare mondja, hanem egy Jaques nevű tragikomikus idióta egy bizonyos darab, az Ahogy tetszik egy bizonyos szituációjában.
hvg.hu: Nézőként akkor sem tudunk szabadulni az áthallásoktól: szimbolikus a köztér, de még a neve is, a szélsőjobb, a hisztéria... ha nem aktuálpolitikai, akkor mi az ok, hogy most kerül bemutatásra? Mi volt az eredeti inspiráció, a választás oka?
B.L.: Ezek az áthallások extrán izgalmassá teszik a bernhardi látásmódot: emberként létezni megoldhatatlan feladvány, az emberi gondolkodás képtelen arra, hogy rendet vágjon a világban. A játék is mindig ugyanaz: az egyik pillanatban átélhető igazságokat mondat el a halálról, az üldözöttségről, a zsidóságról és a szélsőjobbról, a másik pillanatban elhangzik az önellentmondás. Megoldhatatlan élethelyzetek, amelyek a szenvedő emberből újra meg újra hülyét csinálnak.
hvg.hu: Mivel az aktuálpolitika másodlagos, az elsődleges célja rendezőként az, hogy a közönségét szembesíti azzal a vergődéssel? Azzal a vergődéssel, amit akkor érezhet, amikor híradót néz, amikor próbál liberálisként, civilként vagy zsidóként élni?
B.L.: Éppen attól tartok, amitől Bernhard, hogy a darabokat teljes egészében aktuálpolitikának tekintsék. Ő ugyanis sokat szenvedett attól, hogy úgynevezett „mondanivalóvá”, üzenetekké degradálják azt, ami ábrázolás. Az ábrázolás egy sokkal bonyolultabb, komplikáltabb, gazdagabb képlet. Az olyan botrányoknak, mint ami a Heldenplatz bécsi bemutatóját kísérte, nem sok közük van a műélvezethez.
hvg.hu: De hogyan kontrollálható a közönség természetes reakciója? Már a darab rövid bemutatószövege is rögtön egyértelmű válaszokra kényszerítenek, aktuálpolitikát keresnek majd. A rendkívüli finomságok, miszerint nem üzenetet vagy kézikönyvet kap a közönség, hanem ábrázolást, keresztül jöhetnek? Érthető lesz?
B.L.: Szerintem a mi közönségünk egy része ugyanúgy fogja örömét lelni ezekben a félreértésekben, mint az osztrák nézők. Nem hiszem persze, hogy ugyanakkora hisztériát kelthetnénk itt mint Bécsben.
Bernhardot egész életében bíróságra citálták, annak ürügyén, hogy a felperesei magukra ismertek a darabjaiban. Például írt egy könyvet Glenn Gouldról, a híres zongoristáról, amelyben gátlástalanul összekeveredik a valóság meg a fikció. Az ő szemszögéből ez nem jelent problémát, hiszen egy műalkotásban minden fikció.
Ez a megoldás azonban filozófiai probléma is egyben, része a szemléletnek: ha nincs igazság, akkor a valóság is csak viszonyítás kérdése. Ez a bernhardi hősök vergődésének fő oka. És persze a legfőbb abszurditás, amely végső soron pontot tesz szenvedéseink végére: a halál.
Bernhard ezt a vergődést bármilyen történeten keresztül bemutathatná, de mégis hazai anyagból dolgozott. Ez a negyedik Bernhard rendezésem, de ebben a darabban az fog meg a leginkább, hogy olyannyira aktuálpolitikai és társadalmi kérdésekben is világossá teszi, hogy nem politizál, hanem művészetet csinál.
Szereplőinek szélsőséges megfogalmazásait nem hiszem, hogy bármely szociológus vagy társadalomtudós bevállalná. Bernhard végül is mindig ugyanarról beszél. Bach rögeszméje nem volt más, minthogy van Isten, és erről szól zenéje minden alkalommal, de a gazdagsága kimeríthetetlen.
Bernhard hasonló, rideg racionalitással dolgozik egyfelől, másfelől hatalmas szenvedéllyel: pontokkal és ellenpontokkal. Bach egyébként erősen hatott
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
