#náci


MH: Csatáry állítja, hogy nem vett részt a deportálásokban
 

MH: Csatáry állítja, hogy nem vett részt a deportálásokban

Csatáry László nem érti, miért vádolják a kassai zsidóság deportálásával - a 97 éves, háborús bűncselekményekkel gyanúsított férfi erről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt. „A deportálásokban nem vettem részt, a két kassai gettónál mindössze négyszer jártam, az oda zárt zsidók fölött pedig nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak” – mondta.

Magyar Hírlap Magyar Hírlap
  • Magyar Hírlap Magyar Hírlap
  • MTI MTI


A franciák és a nácivadászok is bíróság elé állítanák Csatáry Lászlót
 

A franciák és a nácivadászok is bíróság elé állítanák Csatáry Lászlót

A francia külügyi szóvivő szerint Csatáry Lászlónak bíróság előtt kell felelnie tetteiért. Bernard Valéro hétfői nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy a náci bűnök elévülhetetlenek. Közben a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője a dpa német hírügynökségnek azt mondta: kétséges, hogy a magyar hatóságok felelősségre akarják-e vonni a kassai zsidó gyűjtőtábor egykori parancsnokát.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Zuroff keményen bírálta az új német államfőt
 

Zuroff keményen bírálta az új német államfőt

Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója bírálta az új német államfőt, Joachim Gauckot, amiért nem tesz eléggé különbséget a nácik és a kommunisták bűnei között, s egybemossa a két totalitárius rendszer áldozatait.

MTI MTI


Elárverezik Albert Einstein náciellenes leveleit
 

Elárverezik Albert Einstein náciellenes leveleit

Albert Einstein német fizikus három, közvetlenül a II. világháború előtt egy náciellenes szervezetnek írt levele kerül kalapács alá a jövő héten Los Angelesben - tette közzé a Nate D. Sander aukciós ház pénteken.

MTI MTI


Elindult Németországban a NaziLeaks
 

Elindult Németországban a NaziLeaks

A WikiLeaks mintájára leleplező portált indítottak németországi neonácik ellen az Anonymous csoporthoz közel álló hacktivisták, azaz hackertámadásokat elkövető aktivisták.

MTI MTI





Ön is kutathat a náci propagandakiállítások után!
 

Ön is kutathat a náci propagandakiállítások után!

Egy új adatbank révén a tudósok és a nagyközönség előtt is megismerhetővé váltak az egykori Nagy Német Képzőművészeti Kiállítások (GDK), amelyeket 1937 és 1944 között rendeztek a nácik Münchenben, az akkor a Német Művészet Háza elnevezésű múzeumban.

MTI MTI