Leálltak Gyurcsányék a csalóka olimpiás aláírásgyűjtéssel
"Visszavonjuk a DK olimpiai online aláírásgyűjtését" – közölte a párt honlapján a Demokratikus Koalíció sajtóirodája.
"Visszavonjuk a DK olimpiai online aláírásgyűjtését" – közölte a párt honlapján a Demokratikus Koalíció sajtóirodája.
Hat nap alatt 10,5 millió forint jött össze.
A DK online ívét azok is szignózhatják, akik amúgy nem lennének jogosultak a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezésének aláírására. A párt szerint csak azok számára biztosítanak felületet, akik szeretnék kifejezni véleményüket, de nem rendelkeznek budapesti lakcímmel.
Kemény Dénes szerint tisztességes lenne az olimpia rendezéséről népszavazást tartani, csak ehhez már túl késő van.
Az első nap 10 ezer aláírás jött össze az olimpia ellen kampányoló Momentum Mozgalomnak, és nem csökken az aláírásláz.
Úgy látszik, Tarlós azóta meggyőződött arról, hogy Budapestnek mégis jól jöhet egy olimpia.
Már az első nap több mint 10 ezren írták alá a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezését. Ezzel párhuzamosan a kormánypárti sajtó elkezdte kóstolgatni a mozgalmat.
Az olimpia megfúrása önvédelem, nemes bosszú és bűnmegelőzés. Méltó a polgári Magyarországhoz.
Az aláírásgyűjtési akció első napján 10 ezer aláírás jött össze a budapesti olimpiával kapcsolatos népszavazáshoz.
Nem sörre és nem is a Felcsúti Űrállomásra gyűjt pénzt az MKKP, hanem egy újabb plakátkampányra, amelynek célpontja most nem a kormánypropaganda, hanem a 2024-es budapesti olimpiai pályázat lesz. Egyetlen óra alatt össze is jött az első millió.
Szél Bernadett, a párt társelnöke szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a Fidesz megpróbálja majd elgáncsolni a Momentum népszavazási kezdeményezését.
A semmiből robbant be a közéletbe a budapesti olimpia ellen beadott népszavazási kezdeményezésével a Momentum Mozgalom. A főként húszas és harmincas éveikben járó egyetemistákat és pályakezdőket tömörítő szervezet csütörtökön kezdi meg az aláírásgyűjtést, de távlati céljuk a párttá alakulás, meg az Orbán-rendszer leváltása.
Matteo Renzi úgy látja, tévedés volt nem észrevenni, hogy az olaszok nem az alkotmányos reformokról, hanem róla voksolnak az általa kezdeményezett népszavazáson. A politikus szerint a miniszterelnök-ellenes hangulatot a csődbe ment olasz bankok miatti aggodalom is táplálta.
Momentum Mozgalom: ők állnak a budapesti ötkarikás játékokat ellenző NOlimpia-népszavazás mögött. Kiderült, hogy kik ők, mit szeretnének, és miért mondanának nemet a 2024-es budapesti olimpiára.
Most egy fiatalokból álló friss szervezet akarja népszavazásra vinni a budapesti olimpia kérdését, egyelőre aláírásgyűjtőket keresnek.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök egy interjúban "abszolút életfontosságú követelménynek" nevezte, hogy Skócia az EU belső piacán maradhasson a brit EU-tagság megszűnése után is, mivel szerinte ettől skóciai munkahelyek, beruházások, valamint az egész lakosság életszínvonala függ.
A mosolygós kampány mögött nagyon is kitapintható Magyarország lassú, de biztos hanyatlása. Vélemény.
A Kúria szerint sem lehet népszavazást rendezni arról, hogy hatályon kívül helyezzék a budapesti olimpiai játékok rendezéséről szóló törvényt.
Paolo Gentilonit az államfővasárnap délután kérte fel, hogy vegye át a balközép kormány vezetését a december 4-i népszavazás után lemondott Matteoi Renzi helyett.
Televíziós beszédében közölte, vállalja a teljes felelősséget, ezért távozik tisztségéből. Az alkotmánymódosító népszavazáson a vártnál nagyobb arányban mondtak nemet Renzi kezdeményezésére. Ezzel talán még sosem volt válság elé néz az Európai Unió.