A Fazekas tanárai szolidaritási akciókkal állnak a karinthysok mellé
Egyetértenek azzal, hogy a kormányzat kommunikációs stratégiája a pedagógusokkal szemben továbbra is cinikus és lenéző.
Egyetértenek azzal, hogy a kormányzat kommunikációs stratégiája a pedagógusokkal szemben továbbra is cinikus és lenéző.
hvg.hu
Benyújtotta a pedagógusok azonnali, 45 százalékos béremelésének fedezetét megteremtő költségvetési törvénymódosító javaslatát a Párbeszéd frakcióvezetője. Szabó Tímea megjelölte, honnan vegyék el az ehhez szükséges 285 milliárd forintot.
hvg.hu
A Karmelitába érkező minisztereknek adták át kiabálva a meghívót.
hvg.hu
Egyre több a segítségre szoruló gyerek, egyre kevesebb a szakember.
hvg.hu
Mára oda jutottunk, hogy a rendszerváltás idején példamutató kelet-európai ország mára leginkább sajnálat és megvetés tárgya a demokratikus világban. Vélemény.
hvg360
A közoktatás problémáira akarják felhívni a figyelmet. Az iskola 25 tanára a héten minden nap megtagadja a munka felvételét az első két tanítási órában.
hvg.hu
A budai II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 44 tanára jelentett be munkabeszüntetést.
hvg.hu
A PSZ úgy látja, nemcsak az órákat, hanem a szakképzésben tanulókat is megrövidítik ezzel, mert sérül a vizsgákra és az életre való felkészülésük minősége.
hvg.hu
„Látom, hogy nem tudok érdemben segíteni, de mégis eljátszom” – mutat rá az egyik budapesti pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó Sándor Éva arra, miért csatlakozott ő is a pedagógusok polgári engedetlenségi mozgalmához. Az iskolapszichológusok, szakszolgálatnál dolgozók munkája egyre inkább ellehetetlenül, az egyre több segítségre szoruló gyerek pedig ellátás nélkül marad.
hvg.hu
Az ilyen intézményekben dolgozók is tudnak majd csatlakozni az ágazati munkabeszüntetéshez.
hvg.hu
A Publicus felmérése szerint az emberek többsége pártszimpátiától függetlenül adna fizetésemelést a pedagógusoknak.
hvg.hu
Harminc évvel ezelőtt indult a pesthidegkúti Gyermekek Háza, amely nemrég gimnáziumi tagozattal bővült, és mint ilyen, az ország egyetlen állami fenntartású alternatív középiskolája. A személyközpontú intézmény működését röviden úgy lehet leírni, hogy az komolyan veszi: az iskola legyen általános.
BI
Hoffman Rózsa egykori helyettese szerint még a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok alatt sem voltak akkora bajok az oktatásüggyel, mint most.
hvg.hu
Egyelőre nem tudni, ki rendelte meg a felmérést, vagy hogy kik fogják kiértékelni a válaszokat, csak az biztos, hogy az online kérdőívben a diákoknak például olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy mennyire büszkék a magyarságukra és megfontolnák-e a csatlakozást a Magyar Honvédséghez.
hvg.hu
Több mint két tucat iskola csatlakozott a hétfőn indult újabb polgári engedetlenséghez.
unknown
Az elmúlt hetek tüntetéssorozatáról írt a legnagyobb német lap.
hvg360
A szervezők szerint a kormány nem állt elő érdemi javaslattal a szakszervezetek követeléseire, ezért kell az újabb demonstráció.
hvg.hu
A miniszterelnök szombati videójára reagált így a Pártatlan Óvodákért Közösség.
hvg.hu
„Mi sem akarunk csendben maradni, és még évekig, évtizedekig úgy tenni, mintha jól működne az oktatás! A csend nem rend!” – írták Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium tanárai.
hvg.hu
A Hóvirág bölcsődéből 31 kisgyermeket kell másik intézménybe vinni a jövő hónaptól kezdődően.
hvg.hu