Tettestársakra talált a kormány, de a tanárok és diákok egyre elszántabban küzdenek jogaikért

Ágyúval lőtt verébre a kormány, amikor ez év elején, az akkor még szinte észrevehetetlen, pár tucat tanárt megmozgató, kétórás figyelmeztető sztrájk láttán rögtön a legélesebb fegyveréhez nyúlt. Miután azt a kormányzati elvárást, hogy a sztrájkoló tanárok az elégséges szolgáltatás címén a tanítási óráik háromnegyedét kötelesek legyenek megtartani, a bíróság súlyos aránytévesztésnek minősítette, Orbán Viktor a jogalapját is elvette annak, hogy a pedagógusok bármikor is látható és jogszerű módját választhassák a tiltakozásnak.

A vészhelyzeti felhatalmazás adta rendeleti jogalkotás lehetőségét kihasználva olyan regulákat hirdetett ki – amiket aztán a parlamentben a kétharmados többség szolgai módon törvénybe is iktatott –, amelyek betartása esetén egy iskolai sztrájk nem sokban különbözhet egy rendes tanítási naptól. (Reggel 7 órától 17 óráig az osztályok összevonása nélkül biztosítani kell a tanári felügyeletet; az órák felét, érettségiző osztályok esetében pedig a vizsgatárgyakból az összeset meg kell tartani.)

A hatalom azt várja el a pedagógusoktól, hogy ne partnerek legyenek, hanem kiszolgálók

Miután a pedagógusok a tiltakozás és figyelemfelhívás minden létező törvényes formáját kimerítették, többségük pedig - egzisztenciális okokból, félelemből vagy a tanult tehetetlenségnek engedve - eleve be sem állt a demonstrálók sorába, a civil társadalomra hárul a feladat, hogy kiálljon értük és általában véve a jövő nemzedékek érdekeiért.

Ha a pedagógusokat szavakban még a szolidaritásáról biztosító új köztársasági elnök a sarkára állt volna, a dolgok talán más irányt vesznek, de nem így történt: Novák Katalin nem késlekedett az eléje tett papír aláírásával, a törvény kihirdetése után pedig az érintetteknek nem maradt más lehetőségük, mint a polgári engedetlenség.