#oktatás

Rétvári Bence: itthon kell tartani a fiatalokat
 

Rétvári Bence: itthon kell tartani a fiatalokat

Rétvári Bence szerint a kormány intézkedéseinek egyik prioritása, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol a fiataloknak érdemes tanulniuk és dolgozniuk, és ahonnan nem akarnak elvándorolni. Ha megvalósul az egyenlő színvonalú oktatás és egészségügy, megállítható az országon belüli elvándorlás és a külföldre település is – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára pénteken a debreceni Campus Fesztiválon.

MTI MTI


Hoffmann Rózsa: nincs realitása a pedagógussztrájknak
 

Hoffmann Rózsa: nincs realitása a pedagógussztrájknak

Az oktatási államtitkár szerint nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban a többi között elmondta, hogy az új közoktatási törvény szeptemberben vagy októberben a parlament elé kerülhet, és egyelőre nem változik a nyári szünet.

MTI MTI

Hoffmann fontosnak tartja a szoros kapcsolatokat keleti szomszédaival
 

Hoffmann fontosnak tartja a szoros kapcsolatokat keleti szomszédaival

Magyarország fontosnak tartja kapcsolatainak szorosabbra fűzését keleti szomszédaival, a közvetlen kapcsolatok kiépítését az emberek között, egymás kultúrájának és hagyományainak megismerését, a fiatalok toleranciára nevelését és az értékekre alapozott jobb együttműködés kialakítását politikai, gazdasági és kulturális területen - hangsúlyozta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatási államtitkára egy varsói EU-konferencián elhangzott előadásában.

MTI MTI

Nem kerül minden iskola állami kézbe
 

Nem kerül minden iskola állami kézbe

A közoktatási törvény koncepciójának legújabb változata szerint továbbra is vegyes fenntartású marad az iskolarendszer. Állami fenntartás alá elsősorban a kollégiumok, a kis iskolák egy része és a szakképző intézmények kerülhetnek.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet



Pokorni átalakítaná az iskolai szüneteket
 

Pokorni átalakítaná az iskolai szüneteket

Megfontolásra javasolja az oktatási kormányzatnak az iskolai szünetek időtartamának átalakítását Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

MTI MTI


Tanárok ezrei maradnak fizetés nélkül a nyári szünetben
 

Tanárok ezrei maradnak fizetés nélkül a nyári szünetben

Tanárok ezrei maradnak fizetés nélkül a nyári vakáció idején, a fenntartók ugyanis takarékossági okokból olyan határozott idejű szerződéssel alkalmazzák őket, amely a tanév végén lejár – állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Magyar Nemzet pénteki számában.

hvg.hu hvg.hu

Nem készültek fel a tanárok az SNI-s diákok oktatására
 

Nem készültek fel a tanárok az SNI-s diákok oktatására

Nagy port kavart egy tanügyi jelentés Kunszállás általános iskolájában: egy gyermekbántalmazási ügy miatt indított önkormányzati vizsgálat szerint az intézményben nem megfelelő végzettségű pedagógusok foglalkoztak a sajátos nevelési igényű (SNI) diákokkal, az iskola igazgatója – valószínűleg a vizsgálat eredménye miatt – benyújtotta a lemondását.

eduline.hu eduline.hu




Egy húron pendülnek
 

Egy húron pendülnek

Romaügyben ritkán történik valami jó. Most világhírű muzsikusok keze alatt hatvan tehetséges, de szegény cigány gyerek kezdi meg emelt szintű zenei tanulmányait a Balaton-felvidéken, már-már paradicsomi körülmények között.

Réti Pál Réti Pál




Hoffmann Rózsa látott már gyereket?
 

Hoffmann Rózsa látott már gyereket?

Miközben olvasom dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár által jegyzett legújabb közoktatási törvénytervezetet, összezavarodom, és azt hiszem egy pillanatra, hogy a tervezet a múltból került elő, nem is most írták, hanem úgy 30-40 éve. Cseh Orsolya írása.

life-style.hu life-style.hu