Iskolabezárás miatt köpdösték le egy képviselő gyerekét
Inzultálták az egyik Fidesz-KDNP-s helyi képviselő gyermekét Nyíregyháza-Sóstóhegyen, miután kiderült, hogy a városrész általános iskoláját a fenntartó önkormányzat be akarja zárni.
Inzultálták az egyik Fidesz-KDNP-s helyi képviselő gyermekét Nyíregyháza-Sóstóhegyen, miután kiderült, hogy a városrész általános iskoláját a fenntartó önkormányzat be akarja zárni.
Az államtitkárság az intézményvezetőket kérdezte meg, és ők azt az elképzelést, hogy az életpályamodell feltételei mellett a pedagógusok a törvényben megszabott heti munkaidő 80 százalékát kötelezően munkahelyi tevékenységgel töltsék, 51,8 százalékban támogatták. A PDSZ-tagság körében végzett közvélemény-kutatás szerint viszont a megkérdezetteknek mindössze a 2,5 százaléka támogatta ezt a kezdeményezést - tette hozzá a szakszervezeti vezető.
Amennyiben a magyar gazdaság nehéz helyzete indokolttá teszi a felsőoktatás átalakítását is, a HÖOK azt a felsőoktatás minőségét, hatékonyságát és nemzetközi versenyképességét javító változtatásokkal tudja elképzelni.
Nem a tanár személyétől, sokkal inkább oktatási módszerétől függ, hogy a diákok mennyire képesek elsajátítani a tananyagot - állítják amerikai szakemberek.
Teljes káosz övezi a felső- és közoktatás Hoffmann Rózsa államtitkár nevével fémjelzett reformját. A szakmai szempontokat látványosan felülírták a pénzügyiek.
A fővárosi KDNP furcsának találja, hogy vannak, akik kormánypárti politikusként szinte naponta ugyanazokat az érveket hozzák fel a kereszténydemokrata vezetésű oktatási államtitkársággal szemben, amelyeket az előző nyolc évben kormányzó bukott liberális és szocialista politikusok hangoztattak.
A diploma társadalmi és gazdasági értéke sem megkérdőjelezhető a Fidesz oktatáspolitikusa szerint.
"Az a bigott várakozás, hogy az iskolák egyházi kézbe adása egy csapásra megoldja az ifjúsági problémákat és megjavulnak a gyerekek, ez nem jellemző a nyugati demokráciákra" – mondta Trencsényi László, oktatási szakértő a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
Ilyen kormányzati szándék nem volt, nincs és nem is lesz - mondta az oktatási államtitkár.
A fideszes politikus szerint a pedagógus-életpályamodell bevezetése lehetővé tenné, hogy az állam fizesse a pedagógusokat.
Hoffmann Rózsa az InfoRádiónak azt nyilatkozta: elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek teljesen önköltséges képzések, de erről konkrétumokat nem tudott mondani.
Az oktatási államtitkár szerint az államilag finanszírozott képzéseket is felül kell vizsgálni, s ezek közül azok kaphatnak prioritást, amelyek az ország szempontjából relevánsak, fontosak.
Hoffmann Rózsa szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket az igazolatlan iskolai hiányzásokat a korábbiaknál szigorúbban büntető törvény módosítása, és jelentősen csökkent a mulasztások száma.
Az államtitkárság szerint több ízben konzultáltak a szakmai és érdekvédelmi képviseletekkel, továbbá különböző csatornákon keresztül az intézményvezetők és a pedagógusok véleményét is kikérik.
Tizenkét állami egyetem marad Magyarországon a mostani 29 helyett az origo.hu birtokába került koncepció szerint, amelyről az oktatási államtitkár már egyetemi vezetőkkel is egyeztetett. A lap információi szerint felszámolnák a felsőoktatási helyek közel felét, a Corvinus karait az ELTE, a Szent István Egyetem és a Műegyetem venné át.
Azért szabta szűkre az oktatási államtitkárság a pedagógusokat érintő ötpontos kérdőívre szánt válaszadási időt, hogy az iskolaigazgatók ne tudjanak tájékozódni és ne befolyásolja őket a média, a szakszervezetek vagy a tantestület – mondta a Klubrádióban a közoktatásért felelős helyettes államtitkár.
A párt szerint a Fidesz leépíti a hazai közoktatás rendszerét, a felsőoktatásból pedig a költségtérítéses képzési mód felszámolásával kis pénzből élő családok gyermekeinek tízezreit szoríthatja ki.
Demján Sándor a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre. Ő maga betiltaná a művészeti szakköröket azokban az iskolákban, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai szakkör. Schilling Árpád rendező írása.
Véget ért a középiskola, egyszer a ballagásról is hazaballagnak a diákok és rokonok a meghatározhatatlan mennyiségű lufival és virágcsokorral. Képek a Petőfi Sándor Gimnázium ballagásáról, ahogy az előtte lévő Tabán egyik padjáról látszik.
A Magyar Nemzet információi szerint a jelenlegi négyről egységesen három évre rövidítenék a szakképzést, és a képzésen résztvevők mindhárom évfolyamon tanulnának szakmai tárgyakat.