Megvan a matekérettségi mumusfeladata
Az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint a B rész második példája sok tanulót megijeszthet.
Az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint a B rész második példája sok tanulót megijeszthet.
Tíz óra körül elkezdték megoldani a középszintű matematikaérettségi második részének feladatait a vizsgázók.
A második feladat első részéről érkeztek hírek.
Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint meglepő, hogy az érettségizőknek gyökfügvénnyel is dolgozniuk kell.
Százalékszámítás, koordinátageometria, kétismeretlenes egyenlet is a feladatok között.
Kevesebb mint egy héttel a legutóbbi, kemény rendőri fellépést kiváltó megmozdulás után a Momentum képviselői a közoktatást átalakító javaslat ellen tiltakozva kedden reggel ismét a Várba vonultak. Köztük van a múlt héten előállított Tompos Márton is.
Középszinten több mint 70 ezren, emelt szinten több mint 4500-an vágnak neki. Az Eduline ma is folyamatosan követi az eseményeket, és az írásbelik után a nem hivatalos megoldásokat is ott lehet megnézni.
Szavakban nyitott volt az oktatási kormányzat a rendezésre, mégsem követte cselekvés az ígéretet , hogy „virtuálisan” kicserélik a nyolcadikos földrajztankönyv egyik oldalát, amelynek Ukrajnáról szóló szövege diplomáciai vihart kavart Ukrajna és Magyarország között.
Az idei középszintű feladatsor "illeszkedett" a korábbi évek vizsgáihoz – mondta el az Eduline-nak Németh Nikolett magyar szakos pedagógus.
Cseri Tamás ráadásul nyilvánosan mondta mindezt.
Ismerős szerzőkkel és nem épp szokatlan feladatokkal találkoznak a diákok a magyarérettségi műelemzésében.
A Petőfi-emlékév tiszteletére a 200 éve született költő is bekerült az érettségi feladatok közé - erre azért lehetett számítani. Mellette Lázár Ervint és Tóth Árpádot volt érdemes olvasni.
A szövegértési feladatot sokat gyakorolhatták már a diákok, a gyakorlati szövegalkotás témája pedig sokakhoz közel áll az Eduline által megkérdezett tanár szerint.
A gyakorlati szövegalkotás egy bringás kampányról vagy egy levél megírásáról szól a magyarérettségin.
Ismeretterjesztő szöveg értelmezésével kezdik a diákok a magyarérettségit.
Magyarból 74 ezren, összesen 111 ezren futnak neki az idei érettséginek. Az Eduline folyamatosan követi az eseményeket, és az írásbelik után a nem hivatalos megoldásokat is ott lehet megnézni.
A pedagógusbérek emelésének nem feltétele az uniós támogatás, ahogy azt az államtitkár hangoztatja – állítja közleményében a PSZ és a PDSZ. Szerintük az utóbbi hetekben kialakult erőszakos cselekményekért minden felelősség a kormányt terheli,
Lázár Ervin novella, Petőfi- és Tóth Árpád-versek összehasonlítása és egy szövegértelmezési feladat a borokról – többek között ezek szerepeltek az idei magyarérettségin. A tesztek a szaktanárok szerint nem okozhattak problémát a végzősöknek, nagyjából megjósolható, hogy az országos átlag eléri majd a négyes osztályzatot.
Megnyerte a tankerület ellen a ki nem fizetett túlórapénz miatt indított perét egy jáki tanár. Most 178 ezer forintot kell kicsengessen neki a Szombathelyi Tankerületi Központ. Több ezren járhatnak hasonló cipőben.
A legtöbb iskolában pénteken és szombaton tartják a ballagást, valószínűleg sok helyen elhangzott vagy elhangzik majd a Gaudeamus igitur kezdetű dal is. Na, de mit is jelent ez?