Lélektani határ alá zuhant délutánra az olaj ára
Kedden folytatódott a kőolaj péntek óta tartó jelentős árcsökkenése, kora délután a Brent olajfajta hordónkénti ára már a lélektaninak számító 40 dollár alatt állt.
Kedden folytatódott a kőolaj péntek óta tartó jelentős árcsökkenése, kora délután a Brent olajfajta hordónkénti ára már a lélektaninak számító 40 dollár alatt állt.
MTI
Az amerikaiak semmilyen bizonyítékot nem találtak az orosz vádra, miszerint a török elnök és családja, valamint a török vezetés az Iszlám Állam olaját szállíttatja Törökországba.
MTI
MTI
hvg.hu
Az orosz védelmi minisztérium műholdas felvételeket mutatott be, amik azt hivatottak bizonyítani, hogy több csempészútvonalon szállítanak Törökországba olajat az Iszlám Állam által uralt vezetékekből. Az oroszok szerint a török államfő és családja is érintett a bizniszben, de lemondását nem követelték. A török fél egyelőre nem reagált.
hvg.hu
Az orosz elnök állítja: olyan "kiegészítő adatokhoz" jutottak, amelyek alátámasztják feltételezésüket, miszerint az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken kitermelt olajat ipari méretekben szállítják át török területre. Erdogan azt üzenete, lemond, ha Putyin vádjait rájuk tudják bizonyítani.
MTI
MTI
hvg.hu
Míg az oroszok történelmi hagyományaiknak megfelelően erődemonstrációt tartottak az Iszlám Állam stratégiai állásainak bombázásakor, a terrorszervezetnek az olajfinomítók és -szállítók bombázása után is bőven marad még bevétele. Gazdasági okai is vannak, hogy a szárazföldi hadsereg bevetése elkerülhetetlennek látszik.
Dercsényi Dávid
A brit BP olajipari konszern szerint nem fognak kimerülni az energiaszükséglet fedezéséhez szükséges készletek.
MTI
Leminősítette Szaúd-Arábia államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy az olcsó olaj miatt a szaúdi államháztartási hiány várhatóan szinte példátlan mértékben nő az idén.
MTI
Az óriási állami mentőalap nemsokára kimerül, olcsó az olaj, hatnak a nyugati szankciók, a pénzügyminiszter kongatja a vészharangot.
hvg.hu
A várhatóan tartósan nyomott olajárak miatt egyre gyengébbek az orosz gazdaság növekedési kilátásai - áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban ismertetett átfogó, felülvizsgált előrejelzésében.
MTI
Újjáéledt az Exxon Valdez teherhajó 1989-es tengeri katasztrófájában elpusztult vadvilág-populáció – jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügy-minisztérium. Az olyan fajok, mint a tengeri vidra vagy a tarka réce populációjának nagysága elérte "a természeti katasztrófa előtti szintjét". Az ügy bírósági dossziéját lezárták, nincs többé alap arra, hogy a kőolajóriással szemben további kártérítési igénnyel lépjenek fel – tették hozzá.
MTI
Évente félmilliárd dollár jövedelemre tesz szert az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet az ellenőrzése alatt álló területeken kitermelt nyersolaj eladásából – írta csütörtökön a Financial Times.
MTI
A Szovjetunió felbomlása óta nem termeltek annyit, mint most.
MTI
MTI
hvg.hu
A tartálykocsi a 6-os utat az M6-os autópályával összekötő úton borult fel, a balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
MTI
Az euró 315 forintig drágult, az amerikai tőzsdéken hatalmas veszteség jött össze, Kína miatt paráznak a befektetők.
hvg.hu
A rubel árfolyamának mozgása szorosan követte az északi-tengeri Brent olajtípusét, amelynek ára hétfőn 0,3 százalékkal esett pénteki jegyzéshez képest. Az orosz Rosbank (Roszbank) elemzői szerint a kőolaj árának esése és a rubel további gyengülése azt is tükrözi, hogy az Egyesült Államokban egyre több olajfúró tornyot helyeznek üzembe.
MTI
Kína 24 saját gyártású J-10-es negyedik generációs vadászgépet fog Iránnak szállítani, amiért Teherán szerződésben biztosítja kínai vállalatoknak az ország legnagyobb olajmezőjének használatát a következő 20 évben – írta csütörtökön a tajvani média.
MTI
Nyolcvan méter hosszan folyt szét az olaj Budakeszin, egy csomópontnál, a környéket a fővárosi hivatásos tűzoltók biztosítják, helyi irányítással halad a forgalom.
hvg.hu
Sikerült teljesen eloltani a múlt hétfőn keletkezett tüzet a Kijev megyei kőolajraktárban. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szerdai közleménye szerint reggel óta a raktár területén már nem láttak újra fellobbanó lángokat.
MTI
Sikerült ellenőrzés alá vonni a tüzet a Kijev mellett égő kőolajraktárnál, ahol egy újabb holttestet találtak – közölte pénteken honlapján az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
MTI
Eddig nem sikerült megfékezniük a lángokat a tűzoltóknak a Kijev megyében kigyulladt kőolajraktárban. A tűz átterjedt a közeli erdőre, veszélybe került egy másik vállalat tárolója, valamint egy katonai repülőtér is a közelben.
MTI