szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a bevételeinek mintegy kilencven százalékát olajkivitelből szerző Venezuela azzal a céllal, hogy megvitassák a kőolaj zuhanó világpiaci árának emelését.

Rendkívüli OPEC-ülés összehívását kezdeményezte Venezuela a zuhanó olajárak miatt. Az OPEC négy másik küldöttje ugyanakkor azt mondta, ennek csekély az esélye. A szervezet Perzsa-öbölbeli tagjai, köztük Szaúd-Arábia, már korábban is ellenezték rendkívüli ülés összehívását. 

Az El Universal venezuelai lap arról számolt be, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök szerdán telefonon beszélt Haszan Róháni iráni kollégájával, és arra kérte, hogy járuljon hozzá az olajárak visszaállításához.

Miután múlt hét szombaton az Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között tavaly júliusban született atomalku hatályba lépett, feloldódik a perzsa állam ellen a nukleáris programja miatt hozott gazdasági és pénzügyi szankciók egy része, beleértve az európai olaj- és gázembargót, valamint az energiaipari beruházásokat sújtó korlátozások többségét. A perzsa állam bejelentette, tovább tervezi növelni a kitermelt olaj mennyiségét napi félmillió hordóval, miközben a világon a lassuló kínai gazdaság mellett így is túlkínálat van. 

Szerdán az olaj világpiaci ára a hordónkénti 30 dollár alá csökkent

Venezuela, amely a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkező ország, gazdasága várhatóan az idén is csökkenni fog, legfőképpen a kőolaj világpiaci árzuhanása miatt. Maduro múlt hét pénteken gazdasági szükségállapotot rendelt el a latin-amerikai országban. Az államfő hatáskörének kibővítését lehetővé tevő rendeletet mások mellett azzal indokolta, hogy a helyzet "katasztrofális" országában.

A venezuelai elnök bejelentését megelőzően a latin-amerikai ország központi bankja 2014 vége óta először ismertette az ország gazdasági mutatóit. Mint kiderült, Venezuela gazdasága a tavalyi év első kilenc hónapjában 4,5 százalékot csökkent, ugyanebben az időszakban az infláció pedig 141,5 százalékot ért el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!