Ausztria hétfőtől enyhít a korlátozásokon
Jó híreket kaptak az oltatlanok.
Neves publikálók személyes hírleveleit kínálja a Substack oldal, ami egyre jelentősebb bevételi forrása a véleményvezéreknek.
A miniszter szerint négy hónappal a 3. oltás után elsősorban a 60 év feletti embereknek ajánlott a 4. oltás, illetve akik olyan társbetegségekben szenvednek, mint a szívelégtelenség, infarktus, krónikus tüdőbetegség.
Kórházban 3463 embert, lélegeztetőgépen 145-öt ápolnak.
Az omikron tünetei nagyon hasonlóak a nátháéhoz, és ugyan enyhébbek, a magas fertőzésszám miatt az egészségügy talpon maradásához óvatosságra van szükség – figyelmeztetett Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.
Soha nem volt olyan alacsony kockázata a vírus szabad terjedésének, mint az ötödik hullámban. A kormány mintha tudatosan nem is tenne semmit a megfékezésért.
Rizikócsoportba tartozik, és a munkája miatt is jobbnak látta, ha biztosra megy a negyedik vakcinával. A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa azt is hangsúlyozta, hogy akit tavaly tavasszal oltottak be a 2. oltással, az majdnem ugyanolyan védtelennek számít, mint akit egyáltalán nem oltottak be.
Annyira kevés a transzplantációkhoz használható szív, hogy azokat azoknak adják, akik szigorú egészségügyi előírásokat követnek - magyarázta a bostoni kórház szóvivője, amikor kiderült, hogy egy férfit, akinek nincs Covid elleni oltása, levettek a szívátültetés várólistájáról.
Sok esetben csupán azért tapasztal a páciens kellemetlen mellékhatást egy oltás után, mert nagyon számít ezekre. Majdnem olyan ez, mint a placebo a gyógyszerek esetében. Az elnevezés is hasonló: a jelenséget nocebókét emlegetik a szakemberek.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ennek nem csak a járvány az oka, hanem az is, hogy alapvetően kevesen választják a pedagógusi szakmát.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a koronavírus megmutatta, hogy jelentősen meg kell erősíteni az egészségügyi ellátórendszert világszerte, a járványokra pedig előre kell számítani, felkészülési tervek formájában.
A teljeskörűen beoltottakra vonatkozik az enyhítés.
A populisták addig osztják meg a társadalmakat, amíg kellő hívük van ahhoz, hogy parlamenti többségük legyen, az oltottaknak kedvező politikához viszont nem kell többséget kreálni, ugyanis az önmagától létezik. Emmanuel Macron francia elnök rátapintott, amikor újraválasztási kampányában keményen fellép az oltásellenesek ellen. Jóval nehezebb dolga van viszont a szintén választásra készülő Orbán Viktornak, mert idehaza az egyetlen valódi kétharmad az oltottaké, azt pedig nem teheti magáévá.
Februártól a legtöbb olaszországi üzletben kérni fogják az oltás meglétéről szóló papírt. Vannak kivételek, az élelmiszerboltokban és az alapvető cikkeket áruló boltban nem kérik, a dohányosok azonban ráfaragnak.
Simán átment a törvényjavaslat, a szabályozás februártól lép életbe.
A Szolidaritási Alap támogatásából 19 ország részesült, hivatalosan a koronavírus okozta egészségügyi szükséghelyzet kezelésére.
Az omikron terjedése a WHO szerint a betegség súlyosságától függetlenül is az egészségügyi ellátórendszer leterheléséhez, így pedig több halálozáshoz vezet.
Kedden 71 ezer új fertőzöttet regisztráltak az országban, a megbetegedések valódi száma azonban akár a kétszázezret is elérheti.
Novak Djokovic mellett a férfi világranglista 94. helyezettje és egy meg nem nevezett nő az a három Top100-as teniszező, aki nem kért oltást a Covid ellen.
Megköttetett az újabb kétoldalú megállapodás. A huszonnyolcadik.