#olvasás

Leiner Laura:
 

Leiner Laura: "Nyitottak és ügyesek a mai kamaszok"

2010 óta magyar tinik tízezrei olvassák ifjúsági regényeit. A Szent Johanna Gimi és a most véget érő Bexi-sorozat sikerét szerinte könyvei hiánypótló jellege hozta, és az, hogy tiszteli a kamaszokat, akik szerinte ma sokkal komolyabban veszik a tanulást, különösen a nyelveket, mint az előző generációk. Interjú.

Hercsel Adél Hercsel Adél


Megtalálhatták a diszlexia kialakulásának okait
 

Megtalálhatták a diszlexia kialakulásának okait

Az agyi képlékenység állhat a diszlexia kialakulása mögött egy amerikai kutatócsoport tanulmánya szerint. A kutatásban azt vizsgálták, miért nem képes az agy megtanulni azt a feladatot, amivel már találkozott egyszer. A gyógyíthatóság még messze van, de az ehhez szükséges mechanizmust már elemzik a tudósok.

hvg.hu hvg.hu



Magyar származású író is megnyerheti a Man Booker-díjat
 

Magyar származású író is megnyerheti a Man Booker-díjat

Krasznahorkai László dicsőséges 2015-ös Man Booker győzelme után egy kicsit ismét büszkék lehetünk magunkra, ugyanis a Man Booker zsűrije által közzétett 13 címes listán helyet kapott David Szalay könyve is, aki ugyan angolul alkot és Kanadában született, de az édesapja magyar. - A Man Booker-díj az egyik legrangosabb nemzetközi irodalmi elismerés, ami jelentős pénzösszeggel is jár.

hvg.hu hvg.hu




Olvasó-keresztszülők segítenek a bécsi iskolásoknak
 

Olvasó-keresztszülők segítenek a bécsi iskolásoknak

Az olvasás élményének átadása és a generációk közötti jó kapcsolat erősítése a fő célja annak a programnak, ami „olvasó-keresztszülőket” keres és képez bécsi általános iskolások számára. Az eredeti ötletet továbbfejlesztve, immár a nem német anyanyelvű diákok is kaphatnak olvasótársakat.

hvg.hu hvg.hu

10 film, amitől kedvet kaphatunk az olvasáshoz
 

10 film, amitől kedvet kaphatunk az olvasáshoz

Robin Williams mint inspiráló irodalomtanár, Javier Bardem mint a kubai diktatúra elnyomásában élő művész, esetleg Leonardo DiCaprio mint dekadens francia költőzseni – a filmtörténet rengeteg hozzájuk hasonló, legtöbbször valójában is létező karakterrel ajándékozta meg a nézőket. Összeszedtük a legjobb alkotásokat, amik meghozzák a kedvünket az irodalomhoz.

Lichter Péter Lichter Péter

Milyen könyvet adjunk a gyereknek?
 

Milyen könyvet adjunk a gyereknek?

Fogd rá a jetire, A csodapalást, A kis szellem - a „Szívünk rajta” program összeállította a legjobb gyerekkönyvek és gyereknevelési könyvek legfrissebb listáját.

hvg.hu hvg.hu



Így lehetne megszerettetni kamaszokkal az olvasást
 

Így lehetne megszerettetni kamaszokkal az olvasást

Egy életre elfordítjuk az irodalomtól a kamaszokat, ha olyan szövegeket olvastatunk velük, amelyeknek sem a világát, sem a nyelvét nem értik - véli Grecsó Krisztián, s ez a véleménye egybevág sok magyartanáréval. A Nemzeti alaptanterv készítői ugyanakkor ezt nem vették figyelembe.

hvg.hu hvg.hu


Ágyba bújni a kedvenc könyvünkkel – szombaton ismét Olvasás Éjszakája
 

Ágyba bújni a kedvenc könyvünkkel – szombaton ismét Olvasás Éjszakája

Szombat este ismét megrendezésre kerül az év egyik legszórakoztatóbb irodalmi rendezvénye, az Olvasás Éjszakája. Budapest-szerte négy kiemelt főhelyszínen és a hozzájuk csatlakozó helyszíneken rendhagyó formában találkozhatunk legnépszerűbb íróinkkal, összeházasodhatunk kedvenc könyvünkkel, beüzemel a sztoriautomata és az írókból rockzenekar alakul hajnalra.

hvg.hu hvg.hu

Krasznahorkai László és Nádas Péter is esélyes az idei Nobel-díjra
 

Krasznahorkai László és Nádas Péter is esélyes az idei Nobel-díjra

A Svéd Királyi Akadémia csütörtökön, délután egykor hirdeti ki, hogy ki nyerte el idén, száztizenkettedik alkalommal az idei irodalmi Nobel-díjat. Mint minden évben a nagy bejelentés előtt, most is zajlanak a fogadások arról, hogy ki lesz az idei befutó. Fehérorosz oknyomozó újságíró, nigériai regényíró, Magyarországon is népszerű japán vagy amerikai sztáríró lesz a győztes? A legesélyesebbek közt két magyar szerző, Nádas Péter és Krasznahorkai László is szerepel.

hvg.hu hvg.hu

10 tipp: hogyan olvassunk többet
 

10 tipp: hogyan olvassunk többet

Ma van az Olvasás világnapja, ezért összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot mind a „kezdő”, mind a „haladó” olvasók számára. Most segítünk, ha úgy érzi, az olvasás sehogy sem fér bele az időbeosztásába, és nem találja elég motiváltnak magát hozzá, ugyanakkor zavarja, hogy egyre csak gyűlnek az elolvasásra váró könyvek az éjjeliszekrényén.

Hercsel Adél Hercsel Adél