#olvasás



Az Aranycsapat neppere és „tekintetes elvtársak”
 

Az Aranycsapat neppere és „tekintetes elvtársak”

Nehéz volt követni a 20. századi magyar történelem állandó fordulatait, ezért még az ötvenes-hatvanas években is előfordult a hivatalos beadványokon a „Méltóságos Elvtárs!” vagy a „Tekintetes Elvtárs” címzés. Valuch Tibor Magyar hétköznapok című, pár hete megjelent könyvéből az is kiderül, hogy a politikai és az életmódbeli fordulópontok nem estek egybe Magyarországon.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Egy polgár őszinte vallomásai: Márai és a pikáns esetek
 

Egy polgár őszinte vallomásai: Márai és a pikáns esetek

„A legtöbb ember néha homoszexuális, s néha nem az” – olvasható többek közt Márai Sándor egyik legismertebb művének, az Egy polgár vallomásainak most megjelent, csonkítatlan kiadásában, amibe visszakerültek az egykori házitanítójára vonatkozó gondolatai is. A tanító 1935-ben személyiségi jogi pert indított a szerző ellen, amit Márai elbukott, s ennek nyomán önmaga cenzúrázta meg kötetét. 70 év után most itt az eredeti regény, igencsak pikáns részletekkel. De miért kellett ennyit várni?

Hercsel Adél Hercsel Adél

11 tuti gyerekkönyv karácsonyra
 

11 tuti gyerekkönyv karácsonyra

Macskafogó-humor, anya-lánya történet, lebilincselő kalandregény fiúknak és tiniregény lányoknak, kortárs magyar mesék antológiája, mitológiai alapú krimi is szerepel az idei karácsonyi könyvlistán. Szerencsére továbbra is ez az egyik legszebb ajándék, olvassák el karácsonyi ajánlónkat!

hvg.hu hvg.hu

11 tuti könyv karácsonyra
 

11 tuti könyv karácsonyra

A könyv hagyományosan az egyik legnépszerűbb ajándék. De mit is vegyünk szeretteinknek? Segítünk. Ajánlónkban van magyar és külföldi, szórakoztató, és megdöbbentő, mai eseményeket feldolgozó kötet, az idei Nobel-díjas könyve, de régi klasszikus mű is. Zsánerben pedig válogathat a dokuregény, kisregény, nagyregény, önéletrajzi regény, trilógia, novelláskötet és önsegítő könyv közül.

hvg.hu hvg.hu

E-könyvesboltot indít a Telekom
 

E-könyvesboltot indít a Telekom

E-könyves áruházat indít a Magyar Telekom. A nyitókínálatban öbb mint 700 ezer idegen nyelvű és több mint 3000 magyar nyelvű könyv található.

hvg.hu hvg.hu


Könyvlista: Harry Potter az első, az Egri csillagok veri a Twilight sorozatot
 

Könyvlista: Harry Potter az első, az Egri csillagok veri a Twilight sorozatot

Ritkán kerül a fiatalok kezébe könyv: mindössze 7 százalékuk olvas naponta, további 16 százalékuk heti rendszerességgel. A havonta kötetet forgatók aránya sem magas - 14 százalék - az ennél ritkábban olvasók 35 százalékot tesznek ki, s 28 százalékuk bevallja: egyáltalán nem olvas könyvet - derül ki az Ipsos felméréséből.

hvg.hu hvg.hu

Ezzel tarthatja kordában nagyszülei agyát
 

Ezzel tarthatja kordában nagyszülei agyát

Az olyan szellemi tevékenységek, mint az olvasás, írás, a kártya- és táblajátékok segítenek megőrizni az idős emberek agyának szerkezeti épségét - ismertették tanulmányuk eredményét amerikai kutatók az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves tudományos ülésén.

MTI MTI


Min olvasunk e-könyveket?
 

Min olvasunk e-könyveket?

A felhasználók jelentős része, meglepő módon, asztali számítógépen vagy laptopon olvas e-könyvet, ahelyett, hogy erre valamilyen mobil eszközt használna.

hvg.hu hvg.hu


Meglepő: a pályakezdők egy része írni vagy számolni sem tud
 

Meglepő: a pályakezdők egy része írni vagy számolni sem tud

Hiányoznak az alapkompetenciák, olyan pályakezdőkkel is találkoznak a munkaadók, akiknek gondot okoz az írás, olvasás, számolás – mondta a 180 percben az MGYOSZ szakembere a hirado.hu beszámolója szerint. Vadász Borbála beszélt arról is, hogy a lehető legtöbb gyakorlatra lenne szükség a képzőhelyeken.

hvg.hu hvg.hu

Így már a futógépen is olvashat
 

Így már a futógépen is olvashat

A futógépes edzések közben sokan néznek otthon televíziót, de biztosan vannak olyanok, akik szívesebben olvasnának, csakhogy ezt fizikailag nehéz kivitelezni. Íme egy technológia, ami változtat a helyzeten.

hvg.hu hvg.hu

 

"Sokkal több bennük a hulla"

Semjén Zsolt belovagol Basquiat, Bajnai Gordon Dubuffet műtermébe, mindez az Olvasás éjszakáján, ahol Dolák-Saly Róbert, Háy János, Fejős Éva és drMáriás váltotta egymást a színpadon.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt

Olvasni muszáj – a könyv világnapja – Nagyítás-fotógaléria
 

Olvasni muszáj – a könyv világnapja – Nagyítás-fotógaléria

Ma van a könyv világnapja, bár nyilván kérdés, szüksége van-e egyáltalán a könyvnek egy kinevezett ünnepnapra. Az UNESCO április 23-án, Shakespeare és Cervantes halálának napján a könyvek tiszteletének fontossága mellett az olvasás élményére hívja fel a figyelmet. A könyv a legnagyobb csoda, a hatalomhoz és a boldogsághoz vezető egyetlen út, elmélkedett Gorkij, és ehhez talán még azt lehet hozzátenni: ha valaki az olvasás szerelmese lesz, biztos lehet abban, soha nem csalják meg. Montesquieu-nek is igaza van: a könyv bűvös talizmán, Victor Hugo szerint a könyv hideg, de biztos barát. Az ünnep a számvetésre is jó. Melyik a kedvenc könyvem, mit olvastam utoljára, melyik lesz a következő. Jó hír, hogy a vasárnap este zárult jubileumi, XX. Nemzetközi Könyvfesztiválon rekordszámú közönség volt, nem olyan jó, hogy a világon több mint 1 milliárd ember még soha nem részesült az olvasás élményében. Mark Twain úgy látta, egy olyan ember, aki nem olvas könyveket, semmivel nem különb annál, mint aki nem tudja elolvasni őket. Összeállításunk azt bizonyítja, a világ szereti a könyveket, mert olvasni nemcsak hasznos, hanem örömforrás is.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)


Így kaphat meg bestsellereket ingyen
 

Így kaphat meg bestsellereket ingyen

A júliusban indult Rukkolának az első száz nap után már több mint 12 ezer felhasználója van. Az oldalról ingyen szerezhetünk be könyveket - ritkaságokat és bestsellereket egyaránt -, ha cserébe mi is adunk néhány olyat, amire már nincs szükségünk.

hvg.hu hvg.hu

Alig olvasnak könyvet a britek
 

Alig olvasnak könyvet a britek

A britek csaknem negyede, 23 százaléka csakis szabadsága alatt olvas regényt - derült ki egy több mint 8 ezer főre kiterjedő felmérésből.

MTI MTI