Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#online

MTI Plázs

Már bárki megnézheti online a kórházi várólistákat

Már elérhető az országos online várólista-nyilvántartási rendszer, amelyben bárki nyomon követheti, hogy mikor kerül sorra, illetve különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, az egyes térségekben, illetve adott intézményekben.

MTI Karrier

Így lehet ingyenesen, online hallgatni előadásokat a Harvardról

Több mint egymillió diák fog részt venni ősszel egy világméretű kísérletben, amely átrajzolhatja a felsőoktatás ma ismert szerkezetét: a legnevesebb amerikai egyetemek olyan online kurzusokat indítanak, amelyekkel azt szeretnék kipróbálni, miként szólíthatnak meg egy globális közönséget.

hvg.hu Vállalkozás

Robban az e-kereskedelem

A gazdasági válság elhúzódásának egyik jele, hogy a kiskereskedelmi forgalom az unió tagországaiban tavaly 1,9 százalékkal esett vissza, de a legfrissebb Eurostat adatok szerint áprilisban is 1,1 százalékos volt a csökkenés havi szinten. Ezzel szemben az e-kereskedelem mintegy 10 százalékkal bővült tavaly, és az előrejelzések szerint a válság ellenére további növekedés várható ebben a szektorban. Magyarországon négy év alatt háromszorosára nőtt az online kiskereskedelem forgalme.

MTI Világ

Virágzik az online fegyverkereskedelem Kínában

Terjedőben a fegyverek online adásvétele Kínában, a tehetetlen hatóságokat "trükkös" szóhasználattal tévesztik meg a kereskedők - számolt be a jelenségről a China Daily (CD) című angol nyelvű napilap pénteken.

hvg.hu Vállalkozás

Egyre több kkv alkalmaz azonnali elérést honlapján

A weboldallal rendelkező kkv-k háromnegyede számára a vevőszerzés, a konverzió növelése, az elérhetőség javítása és a meglévő ügyfélkör lemorzsolódásának csökkentése jelenti a fő kihívásokat. Azok, akik már a megoldásokat keresik, úgy gondolják, hogy ki kell tűnniük a konkurencia közül, de nem igazán tudják hogyan.

hvg.hu Tech

Nem vigyázunk a bankkártyánkra

Magyarországon tavaly közel 900 ezer felnőtt esett áldozatul valamilyen számítógépes bűncselekménynek, amely hétmilliárd forint pénzbeli, és 14 milliárd forint időbeli veszteséget okozott az áldozatoknak. A BRFK adatai szerint a legkomolyabb visszaélések bankkártyákkal történtek.

MTI Karrier

Online világosítja fel a tanárokat a kormány

Online tájékoztatósorozatot indít az oktatási, nevelési intézményeknek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága az új köznevelési törvény legfontosabb változásairól.

techline.hu Tech

A Sky a Netflix nyomdokain

A Sky tegnap bejelentette, hogy belép az IPTV piacra: internetes szolgáltatásuk Sky Go névre hallgat majd, és erős...

1
4 5 6 7 8
44
Az edzői lelki terrorról szóló magyar animációs film indul az Annecy Filmfesztivál versenyprogramjában

Az edzői lelki terrorról szóló magyar animációs film indul az Annecy Filmfesztivál versenyprogramjában

Íme Magyarország legjelentősebb ipari találkozója

Íme Magyarország legjelentősebb ipari találkozója

Olcsóbb változatban támad az Év Autója győztes új Renault 5

Olcsóbb változatban támad az Év Autója győztes új Renault 5

Nyugodtabb lehet, akinek ilyen telefonja van: amikor igazán baj van, akkor elárulja a hatóságoknak, hol van az ember

Nyugodtabb lehet, akinek ilyen telefonja van: amikor igazán baj van, akkor elárulja a hatóságoknak, hol van az ember

Járai Kira meztelen fotóval reagált a Pride betiltására

Járai Kira meztelen fotóval reagált a Pride betiltására

Új lejátszási lista jött a Spotifyba, nézzen rá, érdemes

Új lejátszási lista jött a Spotifyba, nézzen rá, érdemes

Elárulta az állami élelmiszermentő, mennyi adományt gyűjtött eddig 

Elárulta az állami élelmiszermentő, mennyi adományt gyűjtött eddig 

Kiderült, hogy az agyba is bejuthat a herpeszvírus, és ez pont annyira aggasztó, amennyire úgy hangzik

Kiderült, hogy az agyba is bejuthat a herpeszvírus, és ez pont annyira aggasztó, amennyire úgy hangzik

A magyar munkavállalók többsége elégedetlen a bérével, háromból két ember gondolkodik munkahelyváltásban

A magyar munkavállalók többsége elégedetlen a bérével, háromból két ember gondolkodik munkahelyváltásban

A címlapról ajánljuk