Soha ennyi céget nem töröltek még Magyarországon
Az év végére a cégbíróság által törölt cégek száma elérheti a 40 ezret is, ami 20 százalékos növekedést jelez a 2013-as adatokhoz képest.
Az év végére a cégbíróság által törölt cégek száma elérheti a 40 ezret is, ami 20 százalékos növekedést jelez a 2013-as adatokhoz képest.
MTI
Voltak már kirívóan rossz negyedévei a magyar építőipari vállalkozásoknak, de még sosem szűnt meg 1700 cég egyetlen negyedév alatt, ahogyan arra sem volt korábban példa, hogy a törölt cégek száma négy egymást követő negyedévben is meghaladja az 1500-at. "Az ágazat nagyon várja már a szociálpolitikai támogatás kiterjesztését, mert ez lökést adhat az ingatlanpiacnak és rajta keresztül az építőipari megrendeléseknek is" – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.
hvg.hu
Augusztusban mindössze 351 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, de ez nem ad okot az ünneplésre, mert a szokásosnál jóval kedvezőbb adat számbavételi okok miatt lóg ki a statisztikából – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A cégbírósági eljárás felgyorsítása miatt júliusban 844 megszűnéssel még negatív rekordot regisztrált az Opten, így a két hónap átlaga érdemi növekedést mutat a megelőző hónapokhoz képest.
hvg.hu
Utoljára 2013 szeptemberében szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban. Az adat feletti örömöt beárnyékolja, hogy júliusban minden korábbit meghaladó számban törölt cégeket a cégbíróság, a háromhavi mozgóátlag így továbbra is havonta dönt új csúcsokat. A hektikus ingadozás mögött technikai jellegű változások húzódnak meg.
hvg.hu
Az ágazatban a tavalyi egész éves 5700-zal szemben már a hetedik hónap végére csaknem 4000 céget törtölt a cégbíróság.
MTI
Júliusban egyetlen hónap alatt 815 építőipari cég szűnt meg Magyarországon. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója szerint a havi adatok ezúttal nem sokat mondanak az ágazat állapotáról, mert a törlések nagy száma annak eredménye, hogy a cégbíróság sikeresen rövidítette le a bejegyzések és a közzététel között eltelő időt. Ettől függetlenül a megszűnések száma magas a szektorban, de a kilátások javulnak.
hvg.hu
Több mint tízezer cég szűnt meg az idén a második negyedévben, ami az előző ciklus rekordját is megdöntötte. A specialisták szerint viszont jó jel, hogy egyre kevesebb az olyan cég, mely úgy megy tönkre, hogy kifizetetlen számlákat hagy maga után. Azonban hiába indult növekedésnek a gazdaság, a cégstatisztikából még a válság látszik inkább – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató féléves jelentéséből.
hvg.hu
Az elmúlt három hónapban átlagosan több mint 550 építőipari cég szűnt meg havonta, mégis mintha kifelé lábalna az ágazat a válságból. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint ugyanis a felszámolás nyomán megszűnő cégek száma harmadik hónapja csökken, ami azt mutatja, hogy a nagy cégfluktuáció ellenére egyre kevesebb cég búcsúzik a piactól adósságokat hátrahagyva.
hvg.hu
A magyarországi cégek közül több mint 40 ezer vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz. A tulajdonosok között a legnagyobb számban német cégeket és magánszemélyeket találnunk, de az itt céget üzemeltető országok toplistáján előkelő helyet foglal el a leginkább cégtemetőként működő Ukrajna és Románia, és befért az első húszba több egzotikus offshore ország is.
hvg.hu
Májusban 3797 cég szűnt meg Magyarországon, amivel a háromhavi mozgóátlag a sohasem látott 3500 megszűnésig nőtt. A törlések száma hónapok óta emelkedik; a nyári szezonális megnyugvás után a tendencia várhatóan tovább folyatódik, hogy szeptembertől ismét tombolni kezdjen a törlési láz.
hvg.hu
Február óta 3000 fölött van a havonta megszűnő cégek száma, a mögöttünk álló időszak minden idők háromhavi rekordját hozta. „Ha ez az ütem fennmarad, idén akár 40 ezer céget is törölhetnek a nyilvántartásból” – véli Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.
hvg.hu
Jön is pénz Brüsszelből, meg nem is, nő is a hazai autógyárakban a termelési volumen, meg nem is, miközben veszteségbe fordult a Twitter, és hosszú idő után megint találtak Mosonmagyaróvár környékén gusztustalan húsfeldolgozót. Kövesse és szavazza meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
hvg.hu
Az első negyedévben 9583 cég szűnt meg Magyarországon, ez a tavalyi utolsó negyedév után a második legrosszabb három hónap a magyar gazdaság történetében. Március végén 12 hónapra visszatekintően legrosszabb évét zárta a magyar cégvilág, ennyi törlést ugyanis még egyetlen egyéves időszakban sem jegyeztek fel. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint a megszűnési hullám cégalapítási lázzal párosul, ami a vállalkozások további egészségtelen hígulását eredményezi.
hvg.hu
Több mint 30 százalékkal csökkent a vállalatok hosszú lejáratú kötelezettségállománya 2009-hez képest. Az Opten céginformációs szolgáltató elemzése szerint a bankok számlavezető ügyfélkörében 7 és 15 százalék között szóródik a kiemelt kockázatú ügyfelek aránya. Márpedig a stabil hitelportfóliók, a hitelezés felfutása és a beruházások növekedése létfontosságú lenne a magyar gazdaság számára.
hvg.hu
Februárban 608 cég szűnt meg Magyarországon az építőiparban, ami alátámasztja az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató idei prognózisát. A jogszabályok szigorodása ellenére továbbra is sokan próbálnak visszaélni a jogi kiskapukkal, így a beinduló építőiparban újra tömegessé váltak a felszámolások és a cégalapítások is.
hvg.hu
Az év első két hónapjában 39 százalékkal több cég szűnt meg, mint a negatív rekordot hozó 2013 ugyanezen időszakában, ez is erősíti az előrejelzést, amely szerint az idén akár 40 ezer céget is törölhet a cégbíróság - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel szerdán.
MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint nincs semmiféle probléma a hitelesnek tartott nyilvános cégadatokkal. Sok cég és egy cégadatbázisokat kezelő, abból élő szolgáltató szerint viszont nagyon is van. Utóbbiak állítják, ha nem teszik ezt rendbe, hiteltelenné válhat az egész cégnyilvántartási rendszer. A hivatalos szervek mossák kezüket, és közben előkerül a "közhitelesség megdönthető vélelme” is.
Januárban 426 cég szűnt meg az építőiparban. Ez lényegében megegyezik a tavalyi évkezdettel, azaz növekedés nincs, a magas megszűnési ráta stabilnak tűnik. "Az év hátralevő részében újabb megszűnési hullámra számíthatunk, mert még sok 2012-ben indult felszámolási eljárást fejeznek be a hatóságok, és emellett számos 2013-ban kezdődött kényszertörlés is lezárulhat" – véli Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten igazgatója.
hvg.hu
A 30 év alatti menedzsmenttel rendelkező cégek 71 százaléka átlagot meghaladó kockázattal rendelkezik, így hosszú távon megtérülő lehet a fiatal vállalkozók képzésére költött 7 milliárd forintos állami támogatás.
hvg.hu
Egy átlagos januárhoz képest szokatlanul sok, az elmúlt félévhez képest viszont kevés cég szűnt meg 2014 első hónapjában. „A januári 2641 törlés bő tíz százalékkal kevesebb a 2013 második félévi havi átlagnál. Nem jó jel ugyanakkor, hogy még soha nem kezdődött ilyen rosszul az év” – vélik az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltatónál.
hvg.hu