A házszabály azt mondja ki, hogy tilos a folyosókon – a rendezvényekhez kötődő külön engedély nélkül – élelmiszert, italt fogyasztani, vagyis az ülésteremben nyugodtan megehette Orbán és Semjén a tüntetők által nekik küldött csokoládét.
Az elmúlt hetekben itthon történtekben az elmúlt negyedszázad általános lecsúszását megfordító új magyar kezdet esélye is benne van, de az ukrán típusú káosz felé vivő mozgás lehetősége is – írta elemzésében Tölgyessy Péter, aki szerint nem tudni, hol állnak meg az Orbán-rendszeren keletkezett repedések.
"Ön szerint jövő ilyenkor is Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke?" A többség igent mond, de azért akad fideszes is, aki bizonytalankodik. "Milyen lesz 2015?" A válaszok itt már sokkal színesebbek: "szörnyű lesz", "a folytatás éve", "nyugodtabb lesz, mint az idén" "a teljes leszakadás és a kasztrendszer éve", "a helyzet fokozódik". Képviselőkkel jósoltattunk 2015-ra az év utolsó parlamenti ülésnapján.
Orbán Viktor gondolkodásából hiányzik az együttműködés elfogadása, barát-ellenség dichotómiában látja a világot -- ez Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének véleménye a kormányfőről. Szerinte aki másfajta külpolitikát akar látni, annak nincs más választása, mint hogy itthon és külföldön is azt kívánja, hogy minél előbb bukjon meg ez a kormány.
Óvatosságra intett Orbán Viktor miniszterelnök az oroszországi válság lehetséges következményeinek megítélését illetően. Csütörtök késő este Brüsszelben újságíróknak azt mondta, az orosz devizatartalékok és az orosz katonai képességek rendkívül erősek, az orosz gazdaság újjászervezhető, Oroszország továbbra is komoly ország, amelyet megfelelő súlyán kell kezelni.
Orbán Ráhel a Facebookon üzent azoknak, akik szerinte rajta keresztül intéztek támadást édesapja ellen. Korábban a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője bejelentette, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Orbán Viktorral szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egyévi svájci taníttatására.
Családi fotót készítettek csütörtökön a konzervatív Európai Néppárt (EPP) csúcsértekezletének résztvevőiről, akik az EU brüsszeli csúcstalálkozója előtt gyűltek össze. Orbán Viktor ugyan szélre szorult a második sorban, de közvetlenül Angela Merkel német kancellár mögé állították. Ennek a vegyes üzenetnek a megfejtését ráhagynánk a csoportkép-szakértőkre.
Kiadások elbújtatására is jó, ha nem a kormány költi a pénzt az MKB-ra, hanem a kevésbé ellenőrizhető jegybank. De ha cél, hogy a magyar tulajdon aránya a bankrendszerben ne essen a mostani bevásárlásokkal 50 százalék fölé vitt szint alá, akkor azt csak úgy lehet megtenni, ha valamilyen módon a magyar vásárlókat hozzák helyzetbe. Akik pedig akár a kormányhoz közel álló üzletember közül is kikerülhetnek.
A kormány felkérésére a jegybank a nemrég állami tulajdonba került MKB Bank mögé áll, garantálja a betéteket és a bank minden hitelét, kötvényét – jelentette be a kormányfő és a jegybankelnök. A lényeg, ami csak a jegybank sajtóközleményéből derült ki, hogy az állam átadja a tulajdonosi jogok gyakorlását a jegybanknak, a jegybank maximum egy évig próbálja rendbe tenni az MKB-t, a rendbetétellel azonban egy külsős csapatot bíz meg, a rosszul működő részektől megszabadítanák a kereskedelmi bankot. A Széchenyi Bank betéteseinek kártalanítására kárenyhítési alapot hoznak létre, és az eddigi veszteségei mellett további 5-5,5 milliárd forint közpénzt költ el a rosszul végződött befektetésére.
A Miniszterelnökség vezetője zokon vette Pokorni Zoltán "urizálós" szavait, szerinte rossz úton jár az, aki "az egyéni népszerűsége érdekében szembefordul a saját pártjával, szövetségeseivel". A Figyelőnek adott interjújában Lázár beszélt arról is, hogy a Fidesz érdeke, hogy mihamarabb tisztázódjon Habony Árpád kormányzati szerepe és helyzete.
Kövér László házelnök tavaly szigorította a parlamenti házirendet, így elvileg tilos élelmiszert fogyasztani a Házban, a tüntetők csokiját majszoló Orbánt és Semjént azonban nem büntetik meg.
Az oroszokon kívül minden más ország a magas piaci kamatokkal járó kereskedelmi banki hitelfelvételt javasolta a magyar államnak a beruházás finanszírozásához, így a Népszabadság szerint a paksi bővítés csak akkor valósulna meg, ha az oroszok benne vannak.
Nem lesz lázadás a Fideszben, amíg a vezetői úgy gondolják, Orbán a pártból kilépve, másik pártot szervezve, meg tudná verni őket. Ha viszont ez a hit elillan, akkor az ifjú törökök egy percig sem fognak hezitálni – állítja Török Gábor. A politológus a hvg.hu-nak beszélt a kormányzat zavarodottságáról, az Orbán–Simicska-konfliktusról, de a jelenlegi hatalom legnagyobb gondjának a Washingtonnal folytatott vitát tartja, amiben azonban egyelőre nem tudni, mit "pakolhattak ki az asztalra" az amerikaiak, amit Orbán ismer, de mi nem. Arról is beszélt, nem azért nem indult Veszprémben, mert megijedt volna Simicskától.
A rendőrség továbbította valahová Árok Kornélnak az Orbán Viktort érintő feljelentését, feltehetően a Központi Nyomozó Főügyészségre. Árok szerint hivatali visszaélés az, hogy Orbán kényszerítette Vida Ildikót André Goodfriend amerikai ügyvivő feljelentésére.
Egy azóta már törölt Tumblr-bejegyzés szerint Orbán Viktor tanácsadója azt állította egy londoni magánklubban, hogy jövő héttől gyakrabban megfordul majd ott, mert kiköltözik.
Orbán szerint Magyarország műveleti terület, az USA nyomás alá akarja helyezni az országot – ugyanakkor a kormány a lobbistáival ugyanazokért a célokért és eszközökkel küzd, mint az USA, csak nem tart róla előadást. A századvéges lobbi amúgy másfél milliárd forintot is felemészt.
Magyarország fekvése miatt eddig leginkább hadseregek masíroztak rajtunk keresztül, de most már áruk és vasútvonal fog átmenni az országon – mondta a magyar kormányfő a Belgrád–Budapest-vasútvonal kiépítéséről szóló megállapodás aláírásakor.