szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Levélben kérik a jelenleg hatályos választási szabályok megváltoztatását az Együtt politikusai Orbán Viktor miniszterelnöktől és Rogán Antaltól, a Fidesz frakcióvezetőjétől. A Fidesz szerint nem a választási rendszer, hanem az alkalmatlanság a baloldal bukásának az oka.

Szigetvári Viktor ügyvezető alelnök, valamint Szelényi Zsuzsanna és Szabó Szabolcs független képviselők az MTI-hez kedden eljuttatott levelükben széleskörű egyeztetés megkezdésére szólították fel a kormányfőt és a Fidesz frakciójának vezetőjét. Azt írták: a jelenleg hatályos választási szabályokat még ebben a ciklusban meg kell változtatni, hogy a 2014-es országgyűlési választásokkal szemben a 2018-as voksolás fair és tisztességes lehessen.

Az ellenzéki politikusok levelükben jelezték, hogy szerintük a hatályos választási rendszer több ponton sérti az esélyegyenlőség és a demokrácia alapelveit. Hozzátették: több belföldi és külföldi szakmai megfigyelő szervezet is megfogalmazta ezzel kapcsolatos aggályait, és az Együtt várakozásai szerint az Állami Számvevőszék is megfogalmaz majd ajánlásokat a kampányfinanszírozást illetően.

Arra kérték Orbán Viktort és a kormánypárti képviselőcsoport vezetőjét: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az Országgyűlés még 2015-ben "tegye rendbe" a választási rendszert. Álláspontjuk szerint a módosításoknak érinteniük kell az ajánlási folyamatot, a kampányfinanszírozás szabályozását, a jogorvoslati folyamatokat, a kormányzati hirdetéseke és eszközökre vonatkozó szabályokat és az adatvédelmi kérdést.

Nem a választási rendszer, hanem az alkalmatlanság a baloldal bukásának az oka – reagált a Fidesz az Együtt által közöltekre. "A kormánypárt mindig kész az értelmes és indokolt párbeszédre, és ha szükséges, akár a választási szabályok további módosítására. Az azonban szánalmas, hogy a baloldal még most is a választókat és a választási rendszert hibáztatja a saját bukásáért" – írják közleményükben.

"A magyarok tavaly három demokratikus választáson mondtak nemet a baloldalra, az alkalmatlanságuk és veszélyes gazdaságpolitikájuk miatt. Ha a Gyurcsány–Bajnai-szövetségen múlik, mára Görögország sorsára jutott volna hazánk is. Ez a bukásuk oka, nem a választási rendszer. Ami a kampányfinanszírozást illeti, jelenleg is még Gyurcsány Ferenctől, Bajnai Gordontól és a szocialistáktól várjuk a választ, hogy 'honnan vándorolt a pénz hozzájuk'"– zárul a közlemény.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!