#Orbán Viktor

Mindenki kiválaszthatja a maga Orbánját

Az önkormányzati választásokat követően három hetilapunk is Orbán Viktorral a címlapján jelent meg, így mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt. A friss HVG ebből a sorból most kimaradt, lapunknak a várható költségvetési megszorítások a címlapsztorija.





Megkopott Orbán személyes varázsa?

Több „billegő” várost is végiglátogatott Orbán Viktor az önkormányzati választás kampányának hajrájában, hogy rávegye az ott lakókat, hogy kormánypárti polgármestert válasszanak. A miniszterelnök bevetése felemásra sikeredett: a 12 városból 5-ben megverték a Fideszt, Szombathelyen pedig hiába újrázott a fideszes polgármester, a közgyűlésben kénytelen lesz együttműködni ellenzékével.


Amit vártunk Orbántól, és amit helyette kaptunk

Az elmúlt hetek, napok nyilatkozatai után joggal lehetett várni, hogy a kormányfő a parlamentben meghirdeti a programját, ami egyébként az országgyűlési választásokat követően elmaradt. Beszélhetett volna az oktatási, az egészségügyi és a nyugdíjrendszer átalakításáról, de ehelyett ugyanúgy a teljes foglalkoztatottsággal állt elő, amivel idén végigturnézta az országot.


Orbán: "Van még szufla az országban" – percről percre

Új irányok, kormányzati tervek bejelentését várták az elemzők a kormányfő hétfői parlamenti beszédétől. Orbán Viktor azonban ismét a háromharmadot szolgáló kormányról beszél, az erős országról, a javuló eredményekről. Ami a jövőt illeti, ismét csak a munkaalapú társadalom megteremtését, a foglalkoztatás növelését, illetve a családok erősítését említette, de konkrétumok nélkül. Percről percre a parlamentből.



Nem látni a Fidesztől az országot

Az önkormányzati választásokon ismét megmutatkozott: a teljes választókorú népesség mintegy negyedének aktív támogatása az ország egészének elfoglalásához és gyakorlatilag kontrollnélküli uralásához több mint elég. S bár Tarlós szerint Budapest mégsem annyira liberális város, az eredményeket megnézve, nem is annyira tarlósista.


Orbán 10 óra körül szólal meg, Rogán már meg is tette

Átlagos volt a vasárnapi szavazáson való részvétel, amely megfelelt az önkormányzati választásokon szokásosnak – mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kormánypártok önkormányzati választási eredményváró központjában tartott vasárnap esti sajtótájékoztatóján.


"Magyarország miniszterelnöke kis Putyinná kezd változni"

A The Sunday Times írása szerint a nyugati szövetségeseket leginkább a magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolata aggasztja, és már olyan hangokat is lehet hallani, hogy Magyarország Oroszország trójai falovává válik az Európai Unióban.








Felkai lehet a kormányzati szócsőhivatal feje

Az MVM éppen távozó kommunikációs vezetője a legfőbb esélyes a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) elnöki székére - írta mg az Index. Felkai Györgyöt a legbefolyásosabb kommunikációs és médiaipari szakemberek közé sorolják.


Orbán Viktor megnevezte a következő évek két legfontosabb kérdését

Orbán Viktor volt a Kossuth Rádió péntek reggeli, 180 Perc című műsorának a vendége. Azt mondta, hogy a következő három és fél év két legfontosabb témája a duális szakképzés bevezetése és a cigánygyerekek felzárkóztatása lesz, utóbbi érdekében jövő ősztől mindenkinek 3 éves kortól kötelező lesz az óvoda.