#Orbán Viktor


Orbán sok dicséretet kapott

A magyar-indiai gazdasági együttműködés mellett India ENSZ BT-tagságának magyar támogatása is téma volt Orbán Viktor magyar és Manmohan Szingh indiai miniszterelnök csütörtöki újdelhi megbeszélésen, amely után a két kormány képviselői több kétoldalú megállapodást is aláírtak.


Gyurcsány: Orbán nem akarta, hogy más belelásson a Fidesz pénzügyeibe

A Fidesz azért szállt ki az utolsó pillanatban a párt-, és kampányfinanszírozást megreformáló törvényjavaslat tárgyalásából, mert Orbán Viktor nem akarta, hogy pártján belül más is belelásson a pénzügyek kezelésébe – legalábbis ezt mondta Gyurcsány Ferencnek az befolyásos szocialista politikus, aki érdeklődött a Fidesznél. A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta a hvg.hu-nak: a pártok saját pénztárnokaik túszai, és még a pártelnökök sem tudják pontosan, honnan érkeznek a milliárdok a kampányhoz.


Orbán villámhárítónak használhatja Csányit

2010 óta árnyként jelen van a Magyar Labdarúgó Szövetség életében Orbán Viktor, akinek a nyomására távozott már szövetségi kapitány, MLSZ-elnök, tavasszal pedig az ő kérésére alakították át még az utánpótlás bajnokságot is. Ám a hollandoktól elszenvedett vereség után a Fidesz ügyes kommunikációs csapással elterelte erről a figyelmet, és az OTP elnök-vezérigazgatója lett a villámhárító. Miközben a fideszes politikusok focifronton támadják, Csányi a kormánnyal is kemény küzdelmeket vív.



Orbánéknak milliókért ad tanácsot egy alpolgármester

Négy és fél millió forintért segít Orbán Viktornak kialakítani a külpolitikai stratégiát Orosháza fidelitasos alpolgármestere, Hutás-Csizmadia Ibolya, aki emellett havi 174 ezer forintot kap a várostól heti négy óra munkáért - írta a Népszabadság.


Fotó: harmadik szeme nyílt Orbánnak

Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a Facebook-oldalára feltöltött kép szerint egy csokor rózsával fogadták Indiában, és egy harmadik szemet jelképező piros bindit is rajzoltak neki a homloka közepére.


Orbán népszerűségét boncolgatják a külföldi lapok

A Der Tagesspiegel című német liberális lap Jan-Werner Müller eszmetörténésznek, az amerikai Princeton egyetem kutatójának a magyar kormány tevékenységét elemző tanulmányáról közölt cikket, a cseh Lidové Noviny pedig Orbán Viktor népszerűségének okait boncolgatja.




Pénteken Orbán nyitja meg a kereskedést a mumbai tőzsdén

Hivatalos látogatást tesz Indiában Orbán Viktor, aki találkozik a dél-ázsiai ország állam- és kormányfőjével is. A miniszterelnök delegációjának tagja lesz többek között Varga Mihály nemzetgazdasági és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, valamint Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. A politikusok szerdán indulnak Indiába.



Orbánnal jelent meg a nyilvánosság előtt Hernádi

Orbán Viktor és Hernádi Zsolt egy színpadon mutatkozott a Mol új vegyi üzemének alapkőletételén. Hernádi szerint az elmúlt években is jöttek velük szembe nehézségek, de akkor is leszegett fejjel, szívósan tették a dolgukat. Orbán Viktor szerint nem hagyhatják szó nélkül, ha megkérdőjelezi valaki a Mol érdemeit.








Fotó: van valami Orbán Ráhel fogán

Orbán Ráhel az Úton egy erősebb Európa felé című konferencián vett részt, ahol egy széles mosoly kíséretében kivillant a fogékszere is. Mindeközben édesapja arról beszélt, hogy a munka és az imádság együttes megtagadása vezetett Európa meggyengüléséhez.