Antall nem tudott 800 ezer párttagot kire lecserélni
Bár méltatói nem győzik hangsúlyozni, mennyit köszönhet a rendszerváltó Magyarország Antall Józsefnek, az is nyilvánvaló, hogy egy hozzá hasonló személyiség ma már nem tudna teret nyerni a hazai politika színpadán. Húsz éve halt meg Antall József, összeállításunkban a maga után hagyott örökséget próbáljuk megragadni.
„A szabaddá vált Magyarország egyik jelképes pillanata” volt, amikor 1992-ben Antall József akkori miniszterelnök az első magyar Opel Astra kormányához ült – idézte a Magyar Távirati Iroda (MTI) tavaly szeptemberben Orbán Viktort, aki a szentgotthárdi üzemben felavatta az autógyár új gyártósorát. Az MTI archívuma szerint utoljára ekkor, és ebben a kontextusban említette a Fidesz elnöke a rendszerváltás utáni első kormányfőt. De mindent összevetve is, ebben a kormányzati ciklusban Orbán mindössze kétszer mondta ki annak a miniszterelnöknek a nevét, akit az 1990-es évek második felében példaképének tekintett, és aki egy legenda szerint halálkor a Fidesz elnökének adta át „politikai végrendeletét”.
Merthogy a politikai legendárium szerint Antall a halálos ágyán magához kérette az ellenzéki frakcióvezetőt, Orbánt, és kinyilvánította, hogy ő lesz az örököse, egykor majd betölti a miniszterelnöki posztot a jobboldal vezetőjeként. A legenda fontos eleme, hogy állítólag Orbán volt az utolsó politikus, akivel Antall halála előtt beszélt. Ez a mítosz annyira kikopott a közbeszédből, hogy utoljára nem is idehaza, hanem Lengyelországban idézték fel: Igor Janke publicista reklámozta ezzel a bestsellerré vált, Orbán Viktorról szóló könyvét.
Csak telefonon
A mítosznak annyi alapja van, hogy Antall idősebb fia szerint az utolsó időszakban apja két politikussal beszélt, de nem személyesen, hanem telefonon: Tölgyessy Péterrel, az SZDSZ volt elnökével és Orbán Viktorral. Antall György szerint, aki 1994 után a Fidesz-elnök tanácsadója lett, a beszélgetés során az biztosan elhangzott, hogy „Viktor, nagyon vigyázz a pártodra!”. Ám ez arra vonatkozott, hogy a beszélgetés idején – 1993 végén – Fodor Gábor hívei összeütköztek Orbánnal, majd kiléptek a Fideszből (többen átigazoltak az SZDSZ-be).
A pártból később kilépett Hegedűs István a 2001-ben megjelent „Csak a narancs volt” című könyvben úgy emlékezett, Antall halála előtt a Fidesz éppen választmányi ülést tartott, amikor Orbán bejelentette, beszélt a miniszterelnökkel telefonon. Szerinte Antall három dolgot mondott: fogjanak össze a rendszerváltás ellenzéki pártjai, ne engedjék ismét hatalomra kerülni a kommunistákat, és ne hagyják szétverni a Fideszt. Az Orbánnal éles konfliktusokat vállaló Hegedűs a könyvben azt állította, a Fidesz akkori frakcióvezetője a bejelentéssel csak a hangulatot akarta befolyásolni a választmányi ülésen. (Pár hónappal később nagy feltűnést keltett, amikor Orbán bejelentette: kész koalícióra lépni az SZDSZ mellett az általa rengeteget bírált MDF-fel és KDNP-vel.) Ugyanakkor Debreczeni József – aki az első ciklusban MDF-es képviselő volt – könyvében azt írta, betegsége alatt Antall többször beszélt négyszemközt Orbánnal.
Lukács Tamás, a KDNP képviselője, aki személyesen is ismerte a néhai kormányfőt, erről azt mondta, „legendárium”, hogy halála előtt közvetlenül Orbán Viktor járt volna Antall Józsefnél, de „ha ez igaz lenne is, Orbán Viktor nyilván nem fog nyilatkozni róla”. Lukács szerint ugyanakkor annak, hogy Orbán Viktor vagy a Fidesz valamilyen formában Antall József politikai örököse lenne, „egy valóságalapja biztosan van: a kormányfő a Fideszre mindig úgy tekintett, mint egy új, tehetséges nemzedékre. A Fidesszel a viták ellenére is sok ügyben nagyon jó volt a viszony. Akkor én például az emberi jogi bizottság alelnöke voltam, a testület vezetőjét pedig Fodor Gábornak hívták, jól együtt tudtunk dolgozni” – emlékezett Lukács.
Hogy a legenda pontosan mikor született, és ki kezdte el terjeszteni, ma már szinte lehetetlen megállapítani. Orbán 1994 és 1996 közötti tanácsadója, Debreczeni József a Fidesz elnökéről írt 2002-es könyvében azt állította, 1995 vége fele „keletkezett és terjedt”.
A könyv szerint nagyjából akkor, amikor Orbán egy decemberi kecskeméti konferencián megtartotta az „Antall József, a polgári Magyarország miniszterelnöke” című előadását. Orbán akkor az „antalli örökséget” 4 pontban foglalta össze (középosztály erősítése, családok védelme, a kulturális javak gyarapítása, a nemzet „erkölcseinek” megerősítése), hangsúlyozva, hogy ezek a Fidesz által követett jobboldali politika alappillérei is.
Feledés és megbocsátás |
Nemcsak a legenda tűnt el: bár az eddigi hat parlamenti ciklusban a mostaniban ülésezett a legtöbbször és a leghosszabban az Országgyűlés, a képviselők 91 alkalommal emlegették Antall nevét – ebből a kétharmados többségük ellenére csak 46 alkalommal beszéltek róla a fideszesek és a KDNP-sek. A leginkább az MDF-ből indult, majd a Fideszben vagy az LMP-ben kikötött politikusok emlegették, összesen 31 alkalommal, kifejezetten fideszesek csak 12-szer. Viszonylag sokat foglalkoztak az antalli örökséggel a jobbikosok – 21 alkalommal –, de rendszerint a „tökéletlen rendszerváltást” kérték számon a volt miniszterelnökön. Ugyanakkor az MSZP-sek már „megbocsátottak” az 1990 és 1993 között általuk élesen bírált kormányfőnek: most már pozitív előjellel emlegetik a nevét. Mint az Antall-kultusz és a politika viszonyát vizsgáló Index 2007-ben megállapította, a Fidesz öt évvel a volt miniszterelnök halála után sem hivatkozott gyakran Antallra: a parlamenti napló szerint 1998 és 2002 között mindösszesen nyolcszor említették a nevét. |
Antall és a fülkeforradalom
A jelenlegi kormánypártok és Antall József politikai örökségének kérdése mostanában elég ritkán kerül napirendre. A parlamenti napló szerint utoljára 2010. május 14-én még miniszterelnök-jelölti beszédében idézte Orbán 1990 és 1993 közötti elődjét. Akkor felemelgette Antall 1990-es „atyai jó tanácsát”, mely szerint akkor lett volna élesebb váltás a rendszerváltáskor, ha forradalmat „csinálnak” („Tetszettek volna forradalmat csinálni!”). Orbán szerint ez 2010-ben megtörtént „a szavazófülkékben történt forradalom” révén. Ezt megelőzően csak előző kormánya idején, 2000-ben hozakodott elő Antall József nevével az Országgyűlésben.
Kónya Imre, Antall egykori közvetlen munkatársa és ismerőse szerint azért beszélnek kevesebbet ma már Antallról a kormánypártok is, mert teljesen megváltozott a politikai környezet a rendszerváltás időszakához képest, és egy Antallhoz hasonló személyiség egyszerűen „nem fér a képbe”. „A politika iránt érdeklődő közvélemény végletesen megosztott, a két oldal engesztelhetetlenül gyűlöli egymást. Antall pedig a kompromisszumok embere volt, akitől távol állt mindenféle gyűlölködés” – fogalmazott. Kónya érdekesnek tartotta, hogy a mai politikusok között a baloldal szinte gyakrabban hivatkozik rá, mint a mai jobboldal. „De csak azért, hogy a már veszélyt nem jelentő hajdani politikai ellenfél alakját felidézve, szembeállítsa őt a mai jobboldal vezérével. Persze van néhány vezető balliberális publicista, akinek az Antall iránti irracionális gyűlölete mindezt felülírja”, Kónya szerint ők „azért továbbra is mondják a magukét, mellesleg egy követ fújva az Antall előtti MDF és a hajdani állampárt népi baloldaláról azokkal, akik politikai karrierjük kudarcát Antall József színre lépésének tulajdonítják”.
Antall a „kompromisszumok embere” volt, és így „ebben a konfrontatív korszakban a mai jobboldal számára sem lehet viszonyítási alap”. Ráadásul Antall a rendszerváltozás szimbolikus személyisége, miközben az emberek többsége a rendszerváltozást ma negatívan ítéli meg – mondta Kónya Imre, majd hozzátette: „a gyakorló politikusok pedig ritkán mennek szembe a közvélekedéssel”.
Már az alapok is eltűntek?
A mai politikai viszonyokat tekintve Lukács Tamás szerint is szinte furcsának hathat, hogy „Antall József számára még léteztek olyan alapkérdések, amikben feltétlen konszenzusra törekedett: ilyen volt a határon túli magyarok ügye, vagy a külpolitika”. Ma már az is különös lehet, hogy „Antall még mert kinevezni fontos tisztségekbe olyanokat, akik ’nem a mi kutyánk kölyke’, például Gombár Csabát, Hankiss Elemért, pedig Csurkáék nagyon ágáltak ellene”. „Lehet ezt utólag naivitásnak nevezni, de az MDF heterogén párt volt, nagyon széles körűen gondolkozott” – mondta a képviselő.
Lukács Tamás szerint egyébként utólag sokan, sokféle szempontból bírálhatják a rendszerváltást, de ők mindig vegyék figyelembe az akkori körülményeket. „Kemény állításokat is meg lehet fogalmazni, Magyarország volt valóban az egyetlen a rendszerváltó államok közül, ahol volt vezetőket nem állítottak bíróság elé. De nekünk akkor azt mondták a nagyhatalmak, hogy erre nincs szükség Magyarországon” – mondta Lukács Tamás. A képviselő szerint Antall József maga is megfogalmazta „személyes dilemmáját”, gyakran feltette a kérdést közvetlen környezetében is. „Egy országban, ahol 800 ezer párttag volt, lehetett tudni, hogy kiket kellene lecserélni, de hogy kikre, azt nem”.
| A nagy játékos és a futó |
„Ő nagy játékos volt. Én is egy játékos voltam a sakktábláján: (…) egy futó” – beszélt kettőjük viszonyáról Orbán a Debreczeni-könyben. A rendszerváltozáshoz vezető ellenzéki tárgyalások és az 1994-es választások között ellentmondásos volt a két politikus kapcsolata. Először akkor ütköztek, amikor az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) tárgyalásain az MDF-et képviselő Antall belement volna abba, hogy az állampárt kapja meg még a szabad választások előtt a köztársasági elnöki posztot (erre az azóta Orbán mellett kikötött Pozsgay Imre aspirált). A fideszes politikus viszont ezt az SZDSZ-szel együtt ellenezte, végül népszavazást kezdeményezve megtorpedózták az MDF-MSZMP alkut. Az 1990-es választások után Orbán ugyan arról beszélt, hogy az Antall-kormány „konstruktív ellenzéke” lesz, ám 1993 végéig élesen támadta a kabinetet. Kritizálta, amiért az MDF és az ellenzéki SZDSZ „paktumot” kötött lehetővé téve, hogy Antall szabadabban kormányozhasson.
Mint későbbi interjúiból kiderült, nem az engedményeket ellenezte, hanem, hogy a Fidesz véleményére az ügyben nem voltak kíváncsiak (egyébként azt állította, Antall korrekt volt vele, és titokban eljuttatta hozzá az utolsó pillanatban a megállapodás szövegét). Támadta az 1990 májusában bemutatott kormányprogramot, ami Orbán szerint „kívánságok laza gyűjteménye”. Kifogásolta a kormány szinte összes intézkedését: az egyházak kárpótlását, a földtörvényt, a média „kiegyensúlyozását”, továbbá kifogásolták, hogy nem hallgatják meg az ellenzéket, „a koalíció úgyis azt szavaztat meg a parlamentben, amit jónak lát”. A Fidesz frakciója kivonult a parlamentből, amikor a kormánypártok a trianoni békediktátumra emlékeztek.
A benzináremelés miatti tüntetésekkor (ez volt a taxisblokád) Orbán a kormányfő szemére vetette a parlamentben, hogy „hazudott”, mert korábban tagadta, hogy áremelésre készülnének. 1991-ben cikket írt a Népszabadságba, melyben többek között azzal vádolta a kormány: csak azért segítenek az egyházaknak, hogy a választásokon majd a jobboldalnak „agitáljanak”.
Magát Antall Józsefet a legkeményebben a Kövér Lászlóval közösen írt, 1991 decemberében a Magyar Hírlapban közölt A koalíció én vagyok című írásában támadta. Ebben az olvasható, hogy „az MDF számára Antall a Messiás (…), akit vakon követni kell”. A két fideszes szerint a Fórumban mindenből bizalmi kérdést csinálnak, a pártot egyfajta „irracionális hit” vezeti. Bírálta az MDF-et a pártban akkor még befolyásos Csurka István kommunistázó és zsidózó írása miatt. A kemény ellenzékiségnek köszönhetően 1992 végére a Fidesz 45,6 százalékra nőtt a közvélemény-kutatásokban – esélyük volt a kétharmad megszerzésére (végül az MSZP vette át vezetést és nyert 1994-ben) |
A rendszerváltás egyik töréspontja Lukács Tamás szerint a taxisblokád volt. „Ha annak a titkosítását feloldják, talán kiderül, hogy nem véletlenszerű akció volt. Ha a rendszerváltást kéri valaki számon rajtuk, hallgassa meg a pizsamás interjút – akinek van rá füle, sok mindent kihallhat. Olyan kompromisszumokra kényszerültünk utólag, aminek következményeit jelentik részben a mai közállapotok” – mondta Lukács Tamás. Szerinte egyébként azért sem beszélnek ma már Antall Józsefről, mert „de jure nincs örököse, az MDF eltűnt, legfeljebb a KDNP mondhatja el magáról, hogy – volt koalíciós partnerként – köze lehet a néhai kormányfőhöz. „Kérdés, a szellemiségét mennyire tudjuk megőrizni” – mondta Lukács Tamás.
Rétvári Bence, a Közigazgatási Minisztérium államtitkára gyakorlatiasabb válasz adott: szerinte azért esik kevesebb szó Antallról, mert „annyi minden történik most, annyira átalakul az életünk a válság és az új közjogi rendszer kiépítése nyomán, hogy ezekről beszélünk inkább. Arról, ami éppen zajlik körülöttünk, így talán valóban kevesebb figyelem jut Antall József politikai örökségére”.
Biztosította a politikai stabilitást
És, hogy mi ez az örökség? „Orbán számára az antalli örökség nem olyasvalami, amihez hűnek, méltónak kell lenni, hanem olyan dolog, amit föl lehet használni saját politikai céljaira. S ő föl is használta” – írta a könyvében Debreczeni, aki akkoriban saját bevallása szerint még nagy megértéssel figyelte Orbán tevékenységét. A Fidesz-elnök akkori tanácsadója úgy vélte, Orbán soha nem erősítette meg a legendát, de nem is oszlatta el, nem állta útját a terjedésének. Debreczeni a 2002-es könyvében úgy vélte, a Fidesz elnökének azért is volt szüksége az „antalli örökségre”, mert arra készült, hogy az 1998-as választásokig egyesítse a jobboldalt, ám az MDF-ben és a KDNP-ben az 1990 és 1994 között képviselt liberalizmusa miatt még nem csengett túl jól a neve. Amikor viszont az MDF-ből kiléptek az „antallisták”, és a párt élére Antall egykori vetélytársa, Lezsák Sándor került, Orbán nem a szakadárokkal, hanem a szervezeti hátterét megőrző Fórummal szövetkezett.
Antall József igazi politikai teljesítményét az adta Lukács Tamás szerint, hogy „a térségből szinte egyedüliként biztosította a politikai stabilitást, még úgy is, hogy a végén alig volt parlamenti többsége, ehhez óriási taktikai érzék kellett”. Az „MDF-ből ő csinált pártot, a várakozások ellenére megnyerte a választást, és a rendkívül nehéz körülmények között (adósság, taxisblokád), vezette az országot”. Antall számára „axióma volt, hogy Magyarország Európa része” ugyanakkor úgy gondolta, az ország érdekeinek védelme „csak akkor lehet erős, ha partnereink vannak, ezért hozta létre a V4-eket”. Lukács Tamás szerint a néhai kormányfő „családi indíttatásától fogva tudta, hogy a lengyel–magyar kapcsolatra kell építeni”, így az első külföldi kormányfő, akivel találkozott, az október 28-án 86 éves korában elhunyt Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök volt. „Sajnos azóta nem következetes a magyar külpolitika ebben a kérdésben” – jegyezte meg Lukács Tamás.
Úriemberi demokrácia
Rétvári Bence szerint az „antalli örökség” fogalma „egy polgári attitűdöt, egyfajta műkedvelői naivitást is jelent, azt, hogy a kommunista rendszer eltűnésével egy az egyben az a polgári látásmód, az a bizalomra épülő társadalom tud egyszerre visszajönni, ami a két világháború között jellemezte az országot, és ha véget ér a szovjet éra, akkor a társadalomba visszaköszön egyfajta osztrák, úriemberi demokrácia”. A fiatal KDNP-s képviselő szerint azonban „sajnos nem így történt, az előző rendszer tovább maradt fent, mint a rendszer fenntartói, és a tényleg gentlemanként fellépő Antall Józsefet a múlt hosszú árnyéka kísértette. Sokan az akkori rendszer módszereit alkalmazták az Antall-kormánnyal szemben is”.
A KIM parlamenti államtitkára szerint az első szabad választások győzteseként az Antall-kormány ígérete „egy szebb jövő, egy rögtön létrejövő demokrácia ígérete volt, de ezek az illúziók legkésőbb az 1994-es választásoknál lerombolódtak”. A KDNP képviselője Antall József személyéről úgy fogalmazott: „igazi államférfi volt, méltó első miniszterelnöke Magyarországnak, nagy felkészültségű vezetője az országnak” ezért a mai politikusoknak az antalli örökség nem véletlenül lehet zsinórmérték: „mérce hangnemben, mérce értékközpontú politizálásban”. Rétvári szerint Antall az MDF vezetőjeként olyan párt élén állt, ami nagyon széles választói réteget fedett le, a „radikális jobboldaltól az előző rendszerhez lazábban kötődő emberekig tartott a társadalmi bázis, ehhez hasonló, vagy ennél szélesebb bázis csak 2010-ben jöhetett létre, persze teljesen más társadalmi, politikai környezetben”.
Gulyás Gergő is hasonló párhuzamot lát az Antall József vezette MDF és a mai Fidesz–KDNP között: „ahogy annak idején csak Antall személye volt képes összefogni a rendkívül sokszínű MDF-et – a halála után ki is derült, hogy mennyire heterogén párt –, úgy ma Orbán személye egy még szélesebb jobboldalt tart össze, ebből is származnak a különbségek”. Szerinte ma már más a történelmi helyzet is. „Akkor épp véget ért a hidegháború, Nyugat-Európa pedig sikeres volt és gazdag (az NSZK például nehezen, de ki tudta fizetni az NDK integrálásának iszonyú költségeit, amibe ma belerokkanna bármely állam). Ma viszont az EU válságban van, és láthatóan nem találja ennek az ellenszerét”. A politikus szerint ugyanakkor a mai Fidesz is elkötelezett Európa mellett – nem EU-szkeptikus, csak EU-realista –, de „persze más helyzet az, amikor egy klub tagjai akarunk lenni, és amikor már teljes jogú tagok vagyunk: előbbi esetben nem illik kritizálni a klub működését, utóbbiban már igen”. "A rendszerváltás megítélése vitatott, a mai jobboldalon vannak, akik nagyon nem szívlelik Antallt. Mivel Orbán reálpolitikus, nem akarja ezeket a vitákat újra nyitni, de egyébként szűk körben folytatott beszélgetésekből is kiderül, hogy nagyon tiszteli elődjét" – mondta.
Gulyás úgy véli a legfontosabb örökség a nemzeti ügy, amit Antall az utólag sokak által félreértett „lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke” mondással emelt be a magyar politikába. Innen egyenes út vezet a státusztörvényen át az állampolgársági törvény 2010-es módosításig, a kettős állampolgárság megadásáig.
A mai helyzetért nem Antall a felelős
Lukács Tamás szerint a rendszerváltás utáni első kormányfőként egy evangéliumi mondat illik a leginkább Antall Józsefre: „az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall”. A képviselő szerint ugyanis az 1990-es győzelem eufóriája után Antall József hamar szembesült halálos betegségével, mégis, az utolsó pillanatig méltósággal viselte azt. „Nem adta fel, az utolsó pillanatig dolgozott. A halála előtt egy órával küldött el magától mindenkit, akkor maradt egyedül” – mondta Lukács Tamás.
Kónya Imre szerint Antall értékrendje "mindaz, amit az életműve az utódoknak üzen". "Számomra a legfontosabb üzenet az, hogy a politika célja a szolgálat, mégpedig a haza szolgálata. Antall minden más megfontolást ennek a célnak rendelt alá. Amikor súlyosan megbetegedett, minden olyan kezelést elutasított, amely miniszterelnöki feladata ellátásában akadályozta volna, holott tudta, hogy ezzel az életét megrövidíti. 1989-ben, amikor a közélet színpadára lépett, már világos elképzelései voltak az ország jövőjének kívánatos irányát illetően. Békés rendszerváltozást akart, nem pedig felfordulást. Parlamentáris demokráciát és jogállamot. Kulturálisan, szellemileg, gazdaságilag és minél előbb szervezetileg is a Nyugathoz kapcsolódó, szuverén Magyarországot. Politikai lépéseit ezek az értékek vezérelték. Mindez része az antalli értékrendnek."
Kónya Imre úgy összegezte gondolatait: a rendszerváltozás negatív megítélésének egyébként ma már nem a változásokkal együtt járó egzisztenciális nehézségek és a túlzott várakozásokból eredő csalódás az oka, mint a kilencvenes évek elején, hanem az ország mai helyzete, amiért egyáltalán nem a rendszerváltozás és nem Antall József a felelős. „Ettől függetlenül tény, hogy ma már Antall Józsefre hivatkozva aligha lehet szavazatokat szerezni".
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
