#Orbán Viktor

És igen, Orbán és Csányi együtt nézi a válogatott meccset – fotó

Igaz ugyan, hogy hétfőn a miniszterelnökséget vezető Lázár János uzsorásnak nevezte Csányi Sándor OTP-vezért, de ettől még az MLSZ-elnöki posztot is betöltő Csányi és Orbán Viktor ismét egymás mellé ültek a válogatott csehek elleni hazai meccsén a Puskás Ferenc Stadionban. Csányi mintha még jól is érezné magát. A csehek az első félidő vége előtt egyébként egy-nullra vezettek, mire a második félidőben a magyar csapat 11-esből egyenlített.


Orbán hatszor annyit szerepelt a hírekben, mint Mesterházy

A kormány gazdaságpolitikai intézkedései, az erőszakos bűncselekmények, valamint a kormány és az MSZP ellentétei szerepeltek leggyakrabban a hírekben az elmúlt hónapban - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) politikusok médiabeli megjelenéséről szóló gyorsjelentéséből.


Orbán kétszer mentette meg a bukástól, Basescu most mégis cserbenhagyta

Kétszer is kisegítette a bajból Orbán Viktor a barátjának tekintett Traian Basescut, de a román államfő nem viszonozta a segítséget. Sőt, a tusványosi szabadegyetem egykori előadója két napja nekiment a fideszes rendezvénynek, bírálta Orbánt. Basescu korábban sem szívlelte a magyar politikusokat, de mindig is ügyesen használta őket.


Orbán megalomániáját boncolgatja a Guardian

A magyar Orbántól a cseh Zemanon át a török Erdoganig a demokrácia új erős emberei vannak születőben – írja a The Guardian brit lap, amely az orbáni politikát a török és orosz folyamatokkal hozza párhuzamba.



Basescu most kicsit túltolta

Minden bizonnyal a közelgő román elnökválasztás, és a jövő évi európai parlamenti voksolás miatt húzta elő Traian Băsescu román államfő a „magyar kártyát” egy erdélyi rendezvényen – így értékelték a hvg.hu által megszólaltatott érintettek a bálványosi szabadegyetem és a magyar politikusok elleni kirohanást. Kormányzati forrásunk szerint „helyén kezelik az ügyet”, a nemzetközi jogász azt mondta, nehéz lenne Orbánt kitiltani Erdélyből, bár a rendezvényt ellehetetleníthetik.


Orbán új időpontot fog javasolni a V4-csúcsra

Minden érintett felet, így a prágai kormányt is idejében, hivatalos úton értesítettük arról, hogy a V4 együttműködés soros elnöke, Orbán Viktor új időpontot fog javasolni a csúcstalálkozóra, újabb fejlemény nincs az ügyben - közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke.


Tele van állami vezetővel az ország

Hiába mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben a kormányalakításkor, hogy véget vet a rangkórságnak, és hiába ígért karcsúbb és hatékonyabb kormányzást, jóval több állami vezetője van az országnak, mint az előző ciklusokban – írja a Blikk.




Az állami pénzekkel kitömött Simicska-birodalom nyerhet a válságon

Radikális átalakulás előtt áll a hazai médiapiac. Szabadulni igyekszik a veszteséges TV2-től a német tulajdonosa, a finn anyavállalat anyagi gondjai miatt megválna a magazinpiacon vezető Sanomától. Fúzió előtt áll a Hot! és a Kiskegyed kiadója, a Viasat a miniszterelnöki akarattal szembemenve hatalmasat kockáztat. A Fidesz-közeli médiabirodalom az RTL Klub és a Sanoma elleni támadással a kormánypárttal együttműködve erős üzenetet küldött a piacnak. Utánajártunk, milyen meccsek mennek a háttérben.


Buszügyben ekézi a kormányt Széles Gábor

Kirohanást intézett a kormány ellen a jobboldali üzletember a Facebook-oldalán. A legutóbb a nyilvánosságot az ötszáz éve nem látott magyar konjunktúra víziójával meglepő vállalkozó most az elapadó hazai buszgyártásért posztolt, és Orbán Viktortól kivizsgálást kér.






Legelőször a TEK ugrik be a cigánybanda nagybőgőjébe

Átnézik a meghívott vendégek listáját, ha kell, az azon szereplő személyeket leellenőrzik, mintát vesznek a felszolgált ételekből és még a cigányzenészek tagjainak is utánanéznek a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei: mivel ők felelnek Orbán Viktor személyes biztonságáért, értelemszerűen ők biztosítják a kormányfő lányának, Ráhelnek az esküvőjét is.



"Orbán Viktor rosszul kormányoz, de jól hazudik"

2010. májusban az előző év májusához képest az ipari termelés 14,6 százalékkal volt magasabb. 2013 májusában azonban ez az adat már csökkenést mutatott: az előző év májusához képest 2,1 százalékkal volt alacsonyabb az ipari termelés hazánkban – írta közleményben az Együtt–PM Szövetség.


Orbánnak háromszor is gépet béreltek idén

Az idei első félévben a legtöbbet Orbán Viktor kormányfő, Navracsics Tibor igazságügy-miniszter és miniszterelnök-helyettes, továbbá Hende Csaba honvédelmi miniszter utazott külföldön – írta a Blikk, amely a kormánytagok utazásairól a Miniszterelnökségtől és a tárcáktól kért kimutatást.