#Orbán Viktor








Markó Béla: Basescu szerint eljött az idő, hogy Románia Magyarország fölé kerekedjen

Traian Băsescu leckét adott a román-magyar viszony igazi természetéből azoknak – így Tőkés Lászlónak is –, akik legendát költöttek a román államelnök és a magyar miniszterelnök barátságából. Egyébként ez a viszony nem nyáron romlott el, hanem már jóideje nő a feszültség, többek közt azért is, mert hosszú évek óta nincsen igazi párbeszéd a kormányok között, és a helyzet csak romlani fog, amikor Erdélyben elszabadul a szavazatszerző őrjöngés. Pedig ha Magyarország a szomszédos országok magyar közösségeit szülőföldjükön meg akarja tartani, és ebben európai segítségre számít, minden bizonnyal nem engedheti meg magának, hogy az említett szomszédok nála „európaibbak” legyenek.




Így tették ki a szűrünket a leendő Orbán-vő "tanyájáról"

Szíve szerint szűk családi körben ünnepelne Orbán Ráhel leendő anyósa, de a miniszterelnök szerint a fiatalok esküvője társadalmi esemény, rengeteg vendéget várnak szeptember 7-re a Tiborcz-család „tanyájára”. A „tanya” voltaképpen egy hatalmas birtok, szökőkúttal, parkkal, kertésszel. Ha már Orbán Viktor ennyire részletekben gazdagon írta le az esküvő helyszínét, úgy döntöttünk, mi is megnézzük, hol lesz a lagzi, ám beleütköztünk a leendő vőbe.


Orbán elárulta, miért szereti Romániát

Többek között azért szereti Romániát Orbán Viktor, mert a területén van Erdély, amely a magyaroké is - hangzott el abban az interjúban, amelyet a kormányfő adott a Digi 24 hírtelevíziónak.




Orbán: "egy román hazafival könnyebben szót értek"

Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a romániai Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből pénteken rövid előzetest sugárzott a hírcsatorna.


Orbán ostora: nem kell hozzá szakértelem

A legfőbb feladatának az újabb rezsicsökkentési fordulók végrehajtását tartja a júliusban kinevezett új energiahivatali elnök. A fideszes Dorkota Lajosra egy olyan új intézmény vezetését bízták, mely a jogelődjéhez képest jóval szélesebb körű felhatalmazással bír, csak az elődeivel összehasonlítva épp az új elnöknek van a legkevesebb köze az energetikához. Egy elvben független intézmény élére egy végrehajtó került.



Nálunk kezdi első európai útját a japán külügyminiszter

Első európai útját Magyarországon kezdi a japán külügyminiszter pénteken - mondta a Külügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten újságíróknak. Wintermantel Péter közölte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök november végén látogat Japánba.