Orbán és Szász a Basescu ellenes puccs ellen
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Szász Jenőt, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Szász Jenőt, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
MTI
Uniós jogsértési eljárás indulhat Magyarország ellen a tranzakciós adó miatt, Brüsszel ugyanis már vizsgálja az elfogadott törvényt. Ha az eljárás megindul, kevesebb mint egy év alatt lefuthat, ami érzékenyen érintené a költségvetést, a kormány munkahelyvédelmi terveit és az IMF-tárgyalásokat is.
Máriás Leonárd
Orbán Viktor konzultációsorozatának zárásaként Demján Sándorral, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökével találkozik csütörtökön.
MTI
A kormánnyal együttműködő szakszervezetekkel tárgyalt a miniszterelnök szerdán.
MTI
A kormányfő szerint a kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank (EKB) fenntartásait a jegybankra is kivetett tranzakciós illetékkel kapcsolatban.
MTI
Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
Rendkívül borús kép rajzolódik ki a hazai gazdasági környezetről a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett nemzetközi vállalatok itthoni vezetőinek véleményei nyomán. Stagnáló gazdaság, kiszámíthatatlanság és az új adók okozta befektetői bizalomhiány – ezek jellemzik ma Magyarországot. Egyes nagyvállalati vezetők névvel nem is mertek nyilatkozni, mivel attól tartanak, hogy így sérülnének üzleti érdekeik.
hvg.hu
Az áramért fizetik, mi az? Áramdíj. Az autópálya-használatért fizetik, mi az? Autópályadíj. Beugrató kérdés jön: a felsőoktatási tanulmányért fizetik, na az mi?
Gomperz Tamás
Előbbre hozhatja a patikusháború lezárását a miniszterelnök, ha ígéretének megfelelően az állam segít a gyógyszerészeknek, hogy megvegyék a patikák többségi tulajdonát. Ez vélhetően azt jelenti, hogy állami garanciával kell beállni az új patikusréteg tulajdonszerzése mögé, és ha nem fizetnek, az adófizetőknek kell állniuk a cechet. A piacinál alacsonyabb kedvezményes hitelkamatokon elért veszteséget pedig feltehetően le kell majd nyelniük.
Máriás Leonárd
A magyar bor helyzetéről elmélkedett Orbán Viktor és a borászszakma képviselői.
MTI
Csütörtökön megkezdik a kaposvári zsidó temetőben a hét végén ledöntött és összetört síremlékek helyreállítását - közölte Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója kedden. A zsidó hitközségnek Orbán Viktor is írt levelet, hogy kifejezze együttérzését.
MTI
MTI
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció szerint az MSZP kezdeményezésével ellentétben a "Fidesszel nincs miről egyezkedni gazdaság- és társadalompolitikában", ehelyett a demokratikus pártok közös feladata a meggyőző ellenzéki alternatíva felállítása.
MTI
Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió delegációja Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Parlamentbe kedd délután. A kormányfőt és a távozó kormánypárti politikusokat IMF-ellenes tüntetők várták.
MTI
"Hazaárulók, eladjátok az országot" – ezt kiabálták IMF-ellenes tüntetők kedden délelőtt Budapesten, a Képviselői Irodaháznál, amikor a miniszterelnök távozott az épületből. Az egyik demonstráló aprópénzzel akarta megdobni Orbán Viktort.
hvg.hu
Nem támogatja a miniszterelnök, hogy eltolódjon a következő évre a felsőoktatás átalakítása. Orbán Viktor mindemellett közölte: "a tandíjnak ellensége vagyok, és az is maradok".
MTI
A miniszterelnök arra számít, hogy öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek például pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból.
MTI
Orbán Viktor kedd délután találkozik az IMF/EU-delegáció tagjaival. A miniszterelnök ezt délelőtt mondta újságíróknak, távozóban a Képviselői Irodaházból.
MTI
A Fidelitasnál, a Fidesz ifjúsági társszervezeténél folytatja ma konzultációsorozatát Orbán Viktor.
MTI
Orbánék világképe tökéletesen logikus, tökéletesen koherens és tökéletesen téves.
Tallián Miklós
A Fidelitasnál, a Fidesz ifjúsági társszervezeténél folytatja konzultációsorozatát kedden Orbán Viktor.
MTI