Már előre figyelmeztették Orbánt a németek
Egy nappal Orbán Viktor berlini látogatása előtt a demokratikus kisebbség jogainak megóvására hívta fel a német kormány a magyar miniszterelnököt - jelentette szerdán a dpa hírügynökség.
Egy nappal Orbán Viktor berlini látogatása előtt a demokratikus kisebbség jogainak megóvására hívta fel a német kormány a magyar miniszterelnököt - jelentette szerdán a dpa hírügynökség.
MTI
Orbán Viktor szerint Magyarország nemcsak áll a saját lábán, hanem halad is előre. A miniszterelnök a Bóly Zrt. csípőteleki tehenészeti telepének átadási ünnepségén adott interjút a Pannon Televíziónak.
MTI
Orbán Viktor október 23-án, az állami ünnepségen mond beszédet délután négy órakor - erősítette meg a híreket a kormányfő sajtófőnöke szerdán.
MTI
MTI
hvg.hu
Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével tárgyalt, főleg a Déli Áramlat gázvezetékre fókuszáltak.
MTI-OS
Orbán Viktor nem nevezhető közönséges politikusnak. A kormányfő, aki "nagy sikereket és drámai kudarcokat is megélt", kitartó munkával létrehozta a Fidesz "intellektuális, anyagi és eszmei hátterét" - szűrte le a tanulságot a lengyel szerző, aki újságíróként két éve Magyarországgal foglalkozik. A könyvben a kritikus hangnem is helyet kap.
MTI
Éleződik a feszültség Magyarország és Horvátország között a 49 százalékban a Mol tulajdonában lévő INA olajvállalat miatt - írta a Novi list horvát lap.
MTI
A Nemzetstratégiai Intézet fő kutatási területei az oktatásügy, az egészségügy, a közigazgatás és a gazdaság. Vezetője Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt vezetője. Azt nem tudni, mennyi pénzből állítják fel az új intézményt.
MTI
Az elmúlt 25 év legtehetségesebb üzletembereként emlegette Orbán Viktor Csányi Sándort, akinek tehenészetét kedden avatta fel. A miniszterelnök bejárta a patikatisztaságú telepet, elismerően nyilatkozott a Csányi-család erőfeszítéseiről, de hiába unszolta a hvg.hu, fejésre nem vállalkozott. Az idősebb Csányi keble dagadt a büszkeségtől, majd megfeddte a nagy húsimportőrök listáját kiszivárogtató Ángyán Józsefet. Riport a csípőtelki üzemavatóról.
MLF
Orbán Viktor kizárólag a díszzászlóalj pocakjának ügyében tartja illetékesnek magát - a miniszterelnök sajtófőnöke az Origóval. A lap azután kérdezett rá a kormányfő saját súlyával kapcsolatos véleményére, hogy az október 6-i ünnepségen megjegyzést tett a testes tábornokokra.
hvg.hu
A magyarok génjeikben hordozzák a föld szeretetét - mondta Orbán Viktor a Bonafarm-csoport tehenészetének avatóján, amelyen az ugyancsak megszólaló Csányi Sándor sertéstelepi állást ajánlott a Pick sertésimportját nyilvánosságra hozó Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkárnak. Orbán szerint vannak vitái a bankvezérrel, majd méltatta a "falusi legényből" bankvezérré lett Csányi Sándort.
hvg.hu
Az intézet a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban, és a romániai Magyar Polgári Párt elnöke vezeti majd.
hvg.hu
Az IMF-tárgyalások állásásról indított kormányzati kommunikációs kampány logikája annyira nem új, hogy nemcsak az elmúlt két évben követte már a kabinet ugyanezt a taktikát, de már az első Orbán-kormány is így működött. De reklámoztak itt már szocialisták is olyan adócsökkentést, amit nem sokkal később visszavontak.
hvg.hu
A kormány a hétfői napilapokban egész oldalas hirdetésben "üzent" az IMF-nek. A hirdetések szokás szerint megmozgatták az internetezők fantáziáját, beindult a mémgyártás. Ezekből szemezgettünk.
hvg.hu
Orbán Viktornak nem tetszenek a "pocakos tábornokok", ezért különösen örült, hogy az október 6-i ünnepi megemlékezésen vékony "legényekkel" vonulhatott fel a Kossuth téren - ez tudható meg az ATV felvételeiből, melyen bekapcsolva maradt a kormányfő mikrofonja.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint Magyarország ahogyan idén is képes volt arra, hogy IMF-megállapodás nélkül működtesse a gazdaság finanszírozását, úgy 2013-ban is képes lesz rá. A megállapodással persze könnyebb a finanszírozás, de anélkül is lehetséges - közölte Orbán Viktor kedden a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. plenáris ülésén, Budapesten.
MTI
Új lendületet adhat a német-magyar kapcsolatoknak Angela Merkel és Orbán Viktor berlini találkozója, amely lehetőség a magyar kormányfőnek, hogy elmagyarázza politikáját német partnerének - vélekednek német szakértők azzal kapcsolatban, hogy a német kancellár csütörtökön hivatalában fogadja a magyar miniszterelnököt.
MTI
Cinikus, bosszúálló, de erős tanulási vággyal rendelkező embernek írja le Orbán Viktort kiadás előtt álló önéletrajzi könyvében Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester. Szerinte Orbánnak - aki egyébként "elképesztő alakokból tákolja össze a csapatát" - vannak közös vonásai Gyurcsánnyal, aki pedig "egyszerűen nárcisztikus és szavafelejtő tehetség". Demszky írásából a Hír24 idézett.
hvg.hu
Orbán Viktor kedden a száz százalékban Csányi-tulajdonban lévő Bonafarm szarvasmarhatelepét adja át Csípőteleken. Az utóbbi időben a miniszterelnök is tevékeny részt vállal a munkahelyteremtésben, sorra járja a gyáravatásokat.
hvg.hu