#Orbán Viktor



"Orbán úr, ön rossz ember?" - a Bild kérdezte a magyar kormányfőt

"Orbán úr, ön rossz ember?" címmel közölt interjút Orbán Viktorral csütörtökön a Bild című német napilap. A magyar kormányfő szerint Magyarország demokratikus és az is marad, aki pedig kétségbe vonja a jogállamiság és a demokrácia iránti elkötelezettségüket, az ellen a lehető legkeményebben harcolni fog.


Orbán győzött az EP-ben?

Abban a pillanatban, amint kiderült, hogy az Európai Bizottság három jogi probléma miatt indít kötelezettségszegési eljárást, Orbán tudta, hogy nyert ügye van - írja a Galamuson Mihancsik Zsófia.


VV: az EU megmutatja Orbánnak, hol a helyünk

Orbán Viktor tegnap az Európai Parlament előtt volt kénytelen megvédeni kormánya jó néhány intézkedését. A vitát aligha lehetett konstruktívnak vagy magasröptűnek nevezni, talán még a tavaly januári szócsatát is alulmúlta, hiszen teljesen képtelen vádak is elhangoztak. Mégis, mindezért a magyar kormány csakis saját magát okolhatja - írja a Véleményvezér blog.


Orbán intézkedett az etiópiai magyarok ügyében

Orbán Viktor az Etiópiában megsérült magyarok ellátásának, illetve hazaszállításának gyors és zökkenőmentes biztosítására utasította a külügyminisztert és a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatóját - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökre virradó éjszaka.


Orbán: mi nem akarunk pénzt az EU-tól

Amikor Magyarország segítséget kér a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól, nem pénzt kér, hanem egy biztonsági hálót, egy ígérvényt - mondta Orbán Viktor kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján, Strasbourgban.


Tabajdi: Orbán Viktor visszavonulót fújt

Orbán Viktor visszavonulót fújt - vélekedett Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője újságírók előtt szerdán Strasbourgban, miután az EP plenáris ülésén a magyar miniszterelnök részvételével vitát folytattak az elmúlt időszak magyarországi törvényalkotási folyamatáról.


Orbán: fantasztikus, fontos nap volt a mai

Fantasztikus és fontos nap volt a mai, mert az események azzal fenyegettek, hogy az alkotmány az érdektelenség mocsarába merül, de ez nem következett be, ugyanis nagy európai érdeklődés övezi az alaptörvényt, amelyre "rendkívül büszkék vagyunk" - mondta az EP-vita után tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök Strasbourgban közölte azt is: a magyar kormány nem tekinti fontos ügynek a jegybank és a PSZÁF összevonásának lehetőségét, Magyarországnak viszont az az érdeke, hogy az EU tagja legyen.



Boross: a Fidesz nem méri fel a nemzetközi erőviszonyokat

Boross Péter korábbi miniszterelnök szerint ha már kétszáz főre csökkentették a parlament létszámát, szükség lett volna egy második kamarára is. A korábbi kormányfő a Lánchíd Rádió honlapjára szerdán felkerült interjúban arról is beszélt, hogy a Fidesz egyrészt talán nem méri fel a nemzetközi erőviszonyokat, másrészt elég konkrét és határozott válasz nélkül hagyja a belföldi megnyilatkozásokat.



Kopits: Orbán Viktornak meg kell válnia Matolcsytól

Matolcsy Györgynek nincs már hitelessége sem belföldön, sem külföldön, ezért Orbán Viktornak meg kell válnia tőle - nyilatkozta Kopits Görgy, a Költségvetési Tanács első elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjújában.




Barroso: Orbán Viktor levelet írt nekem

Levélben jelezte Orbán Viktor miniszterelnök José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek készségét szerdán arra, hogy megoldásokat találjanak az európai uniós végrehajtó testület által előző nap bejelentett kötelezettségszegési eljárásokban felvetett problémákra. A levél tartalmáról Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Strasbourgban magyar újságíróknak elmondta: Orbán Viktor leszögezte, hogy a magyar kabinet rugalmas és nyitott a konzultációkra.


Orbán Viktor és az EU - Nagyítás-fotógaléria

Orbán Viktor az Európai Parlament vitanapján "a nemzetközi baloldal hazugságait és alaptalan rágalmait" hárította; nézzük meg a folyamatot, amelynek során Magyarországot szinte minden lehetséges fórumon a bóvli kategóriába sorolták, s amelynek végén az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásokat indított ellenünk. Képes összeállításunk az elmúlt másfél év kormányzásának legfontosabb állomásait mutatja be a "fülkeforradalomtól" a leminősítésekig.


Orbán a Bildnek: orkánerejű szembeszél fúj

Példátlan erőpróbába kezdett az Európai Bizottság a legnagyobb német bulvárlap szerint Magyarországgal szemben. A vitatott új alkotmány kapcsán a magyar kormányfőt kérdezte a Bild, az interjúban elhangzottakat a nol.hu idézte.


Kemény vita elé néz ma Orbán

Az Európai Parlament szerdán plenáris vitát tart a "magyarországi közelmúltbeli politikai fejleményekről", Orbán Viktor kormányfő részvételével.


Cohn-Benditék nagyobb sallert adnának Orbánéknak

Az Európai Bizottság kedden elindított három kötelezettségszegési eljárásában kifogásolt jogszabályok mellett további "aggasztó" magyarországi jogszabályokkal is foglalkoznia kellene - reagált az EB keddi döntésére az Európai Parlament Daniel Cohn-Bendit vezette zöld frakciója.