Újabb 400 millió dollárnyi katonai segélyt küld Ukrajnának az Egyesült Államok
Az Ukrajnának juttatandó védelmi eszközök között szerepelnek lövedékek föld-levegő rakétarendszerek számára, valamint nehéz gépfegyverek.
Az Ukrajnának juttatandó védelmi eszközök között szerepelnek lövedékek föld-levegő rakétarendszerek számára, valamint nehéz gépfegyverek.
MTI
A szerda esti Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány „továbbra is elkötelezett abban, hogy részt vegyen Ukrajna háború miatt szükségessé váló pénzügyi támogatásában”.
A vezeték ukrajnai déli ágán, amely a magyarországi ellátást is adja, korábban időszakosan leállt a szállítás.
MTI
A német kormányszóvivő szerint a volt brit miniszterelnöknek „mindig megvolt a saját viszonya az igazsághoz”.
hvg.hu
Vitalij Klicsko, a város polgármesterének közlése szerint a rakéták egy kétemeletes lakóépületet is eltaláltak.
hvg.hu
Több órára elérhetetlenné vált az Európai Parlament honlapja.
hvg.hu
Andrej Kelin válaszul azt mondta, el tudja képzelni, hogy „valami történik”.
hvg.hu
Vitalij Klicsko polgármester arra kérte a kijevieket, hogy húzódjanak az óvóhelyekre.
hvg.hu
Bent ültek, amikor az Európai Parlament terrorizmust támogató államnak minősítette Oroszországot, de gombot nem nyomtak, nem szavaztak.
hvg.hu
Mindenkit arra kérnek, hogy maradjon az óvóhelyeken.
hvg.hu
Az Európai Parlament 494 támogató szavazattal, 58 ellenszavazat és 44 tartózkodás mellett elfogadta azt a határozatot, amelyben terrorizmus támogató államnak ítélik Oroszországot, az ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt.
EUrologus
Egész Ukrajnában légiriadó van, a fővárost is támadják rakétákkal az oroszok. Az Európai Parlament eközben Oroszországot „a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó államnak” nyilvánította – a Fidesz EP-képviselői inkább nem szavaztak.
hvg.hu
Három Sea King helikoptert adnak, ebből egy már meg is érkezett az országba.
hvg.hu
Megszállták a hatóságok a Pecserszka lavra barlangkolostort Kijevben és más templomokat is felkerestek. Azzal gyanúsítják az ukrán ortodox egyházat, hogy hiába szakítottak az oroszokkal, a pópák továbbra is egy követ fújnak a Kremllel.
hvg.hu
Leállította több kínai vásárló is az orosz olajimportot, arra számítva, hogy olcsóbban tud majd venni, ha életbe lép a G7 által javasolt árplafon.
hvg.hu
James LaPorta téves információi nagyon feszült nemzetközi helyzethez vezettek.
hvg.hu
Ezen töprengenek az Európai Unió jogi szakértői, mert az Európai Bizottság minél előbb szeretné rátenni a kezét a zárolt orosz vagyonra. Több száz milliárd dollárról van szó.
Lengyel Miklós
Az orosz állami cég azt állítja, hogy Ukrajnában maradt több mint 50 millió köbméter gáz, amit Moldovának szántak. Azzal fenyegetőznek, ha nem oldódik meg a helyzet, akkor hétfőtől kevesebb gáz megy Európába.
hvg.hu
2023-ra elosztva, összesen 18 milliárd eurót terveznek Kijevnek folyósítani.
hvg.hu