Az eddigieknél is súlyosabb menekültválságot okozhat az orosz–ukrán háború
Akár nyolcmillió fölé is nőhet az idén az ukrajnai háború menekültjeinek a száma a mostani 5,2 millióhoz képest – jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Akár nyolcmillió fölé is nőhet az idén az ukrajnai háború menekültjeinek a száma a mostani 5,2 millióhoz képest – jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
MTI
Lengyelország plakátokkal és közösségi médiás kampánnyal szeretné áttörni „az európai közöny falát” a háborúval kapcsolatban, így Magyarországra is eljuttatják háborúellenes kampányukat.
hvg.hu
Nagy-Britannia támogatja azt, hogy Ukrajna oroszországi célpontok ellen hajtson végre támadásokat és nem tartja feltétlenül problémának azt, ha a katonai akciók során a Nagy-Britanniától kapott fegyvereket is bevetik – ezt James Heappey brit védelmi minisztériumi államtitkár-helyettes nyilatkozta a Times rádiónak.
hvg.hu
A színész többek között arról mesélt, hogy akkor sem tudja kizárni az életéből a politikát, ha az már nagyon mérgező. A játszma című filmben "kis főszerepet" játszik, 22 napot forgatott, de úgy véli, nagyon jó volt, és csak egyszer rontotta el a szöveget.
hvg.hu
Egészen más témákról szólt volna az elmúlt két hónap, ha Vlagyimir Putyin nem rohanja le Ukrajnát. Három olyan ügyet néztünk meg, amely február 24. előtt a közbeszéd központjában álltak. Az egyik, a jogállamiság ügye már egy nap múlva folytatódhat, de a többi is visszatérhet.
Kedden fogja bejelenteni a német védelmi miniszter a Gepardok felajánlását.
hvg.hu
A világ legnagyobb repülőgépét, az Antonov An-225 Mriját a háború elején lőtték szét az oroszok.
hvg.hu
A volt tornász Alina Kabajevát az orosz médiában csak úgy emlegetik: first lady az árnyékban.
hvg.hu
Az orosz hazai össztermék (GDP) 10-12 százalékkal csökkenhet az idén – vélte Oleg Vjugin, a moszkvai tőzsde felügyelőbizottságának elnöke, korábban a központi bank első alelnöke.
MTI
Nyílt levélben fordultak a tanárok Orbán Viktorhoz, egyre fontosabb az orosz kémeknek Magyarország.
hvg360
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy csak „úgy tesz, mintha” tárgyalna, majd „jó színésznek” nevezte őt.
hvg.hu
Boris Johnson még Kijevben ígérte meg a vámok megszüntetését.
hvg.hu
Bulgária és Lengyelország felé is elzárják a csapokat. A lengyelek már bejelentették, szerződésszegésnek tekintik a csapok elzárását. Mindeközben precíziós fegyverekkel végrehajtott megtorló csapásokkal is fenyegetőzik az orosz védelmi minisztérium arra az esetre, ha az ukránok támadást intéznének Oroszország ellen. Az orosz külügyminiszter szerint pedig a nyugati fegyverek Ukrajnába szállítása azt jelenti, hogy a NATO lényegében háborút folytat Oroszországgal. Az ukrán-orosz háború valamennyi hírét a percről percre tudósításunkban követhetik minden nap hajnaltól.
hvg.hu
Az Egyesült Királyság védelmi minisztere számolt be erről.
hvg.hu
Friedrich Merz szerint ha nem sikerül „leállítani Putyint", akkor folytatja az agressziót, és „nem csak Ukrajna lesz veszélyben”.
MTI
MTI
hvg.hu
A büntetőbíróság ügyészi hivatala egy nyomozócsoport munkáját fogja segíteni.
MTI
MTI
hvg.hu
A csapások Kraszne, Zdolbuniv, Zsmerinka, Berdicsev, Kovel és Koroszteny vasútállomást érték.
MTI
MTI
hvg.hu
A lengyel sajtó szerint negyven T-72-es harckocsit küldtek Ukrajnának.
MTI
MTI
hvg.hu
Ukrajnában járt az amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter, újabb tömegsírt találtak Mariupolban, 110 éves mentőhajóval próbálják az oroszok felszínre hozni a Moszkva cirkálót. Összefoglalónk a háború 61. napjáról.
hvg.hu
Az újabb tömegsírt Mariupoltól 5 kilométerre fedezték fel, műholdas adatok alapján.
hvg.hu