Putyin Berlusconi életerejét és bölcsességét méltatta a búcsúüzenetében
Putyin szerint Berlusconi a barátja volt, aki ráadásul sokat tett az orosz-olasz kapcsolatokért is.
Putyin szerint Berlusconi a barátja volt, aki ráadásul sokat tett az orosz-olasz kapcsolatokért is.
hvg.hu
Az ukrán hadsereg visszafoglalta a negyedik települést is az orosz erőktől a Donyeck megyében indított ellentámadásban – közölte az ukrán védelmi miniszter helyettese hétfőn.
MTI
Michael Travis Leaket drogkereskedelemmel vádolják.
hvg.hu
A Kína és Oroszország dominálta BRICS-csoport köré gyűlhetnek az ukrajnai háborút maguktól távolinak érző – korábban a harmadik világként emlegetett –globális dél államai, amelyek keresik a helyüket. Ez nem jelenti, hogy elfogadnák Peking vagy Moszkva gyámságát.
Nagy Gábor
Az orosz jegybank 4,5 és 6,5 százalék közé saccolja az idei infláció mértékét, miközben Kijevben a tavalyi első negyedévhez mért zuhanás ellenére optimisták, mivel az évvégi számokhoz képest 2,4 százalékos javulást regisztráltak.
MTI
A Fehér Ház szerint mélyül a két ország közötti védelmi együttműködés.
hvg.hu
Az ukrán erők előrenyomultak a frontvonal egy részén Bahmut közelében.
hvg.hu
Ukrajna Oleg Nikolenko külügyi szóvivő szerint Semjén Zsolt közleményeiből értesült arról, hogy Oroszország Magyarországnak adott át hadifoglyokat.
hvg.hu
Az ukránok szerint egy orosz szabotázscsoport robbantott.
MTI
Nyugati katonai szakértők szerint három lehetséges irány, forgatókönyv is létezik arra, hogy az Oroszország fölött aratott stratégiai győzelem megszülethessen, írja a brit lap.
hvg360
A titkosszolgálat vizsgálódik az ügyben.
hvg.hu
A norvég tudósok által mért szeizmikus mozgásról Rácz András Oroszország-szakértő posztolt. Azt írta, mivel nincs „olyan ukrán tüzérségi rendszer, ami ilyen szeizmikus eltérést tudna kiváltani”, az oroszoknak kellett felrobbantaniuk a víztározót.
hvg.hu
Jelentősen megugrott az orosz-kínai kereskedelem tavalyhoz képest, különösen a kínai export mértéke emelkedett.
hvg.hu
Bizonyíték egyelőre nincs, de minden jel arra mutat, hogy az oroszoknak jóval több érdekük fűződik a Dnyeper gátjának felrobbantásához, amely miatt tízezrek otthona került víz alá. Közéleti podcastunkban megnéztük, mi lehet a katonai következménye az „elkeseredett" lépésből fakadó tragédiának és kell-e tartanunk az atomkatasztrófától, valamint megvizsgáltuk, hogy halad az ukrán ellentámadás és mi várható a háború második nyarán.
hvg.hu
Bukarest kevesebb mint felére csökkentette az orosz nagykövetség engedélyezett személyi állományának létszámát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Házak, daruk a víz alatt Herszonban, amit mára elért a kahovkai víztározóból ömlő áradat.
hvg.hu
Senkinek nem esett baja, de a gép fedélzetén amerikai állampolgárok is voltak. Állítólag csütörtökön továbbutazhatnak.
MTI
Az ukrán elnök szerint a robbanás szándékos volt, de nem tervszerű.
MTI
Közleményekben hadakozik egymással az orosz védelmi minisztérium és a Wagner.
hvg.hu
Pánikról és elkeseredettségről tanúskodik az, hogy az oroszok a Dnyeper torkolatának közelében felrobbantották a Nova Kahovka-i vízierőmű gátját. A víztározóból, amelyben a szokásosnál több víz volt, tíz balatonnyi víz dől a folyó két partjára és az áradat miatt csak az ukrán oldalon 16 ezer ember élete és vagyona került veszélybe. A vízszint folyamatosan emelkedik, és tart az evakuálás. Veszélybe kerülhet a közelben lévő zaporizzsjai atomerőmű hűtése is.