Alázatos szolgából királycsinálók - így írták át az orosz történelmet a Wagneréhez hasonló lázadások

A közelmúlt sokak számára minden bizonnyal leghihetetlenebb eseménysora volt a múlt szombaton Oroszországban lejátszódott Wagner-puccs, amikor Vlagyimir Putyin régi hű embere, Jevgenyij Prigozsin - akinek az éttermében a mostani elnök még szentpétervári polgármester-helyettes korában törzsvendég volt, - szembefordult vele, és csapatai élén megindult a főváros, Moszkva ellen.

Persze Prigozsin nem győzte hangsúlyozni, hogy esze ágában sincs Putyinnak ártani, ő csak a háborúban elszenvedett kudarcokért felelősnek tartott két vezetőt, Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt akarja megbüntetni. Ahogyan pedig a Wagner lázadása sem egyedi az orosz történelemben, úgy ez a fentebbi érv is elhangzott már párszor.

Oroszország történetét ugyanis el lehet mesélni a különféle lázadások, puccsok, felkelések és forradalmak történeteként is. Ezek esetében, egészen a XX. század elejéig előfordult, hogy a megmozdulás jogosságát a "jó cár" elméletével támasztották alá a felkelők. Ez azt jelenti, hogy feltételezésük szerint bár a cár jót akar, de a gonosz/korrupt/ostoba tanácsadói félrevezetik őt, ezért szembesíteni kell az atyuskát az igazsággal.

A Prigozsin-zendülés egyik nyertese Kína, Putyin még alárendeltebb helyzetbe kerül

Az sem kizárt, hogy Prigozsin már Afrikában van, és újra megjelenik a színen, ha felszínre kerül a Putyin-rezsim válsága.

Gyakorlatilag ezzel az ősi meggyőződéssel lehet magyarázni azt a jelenetet, amikor (pravoszláv naptár szerint) 1905. január 9-én Szentpéterváron a sztrájkoló munkástömeg szentképek alatt vonulva szerette volna megismertetni a cár atyuskával a kilátástalan helyzetét, majd az erre válaszképpen eldördülő sortűz egy időre kiverte a fejükből a cár jóságáról szőtt álmokat.