#Oroszország



Trump európai elnöki golfpartnere is Orbán EU-s vétózásának kiiktatását sürgeti

Alexander Stubb finn államfő szerint amerikai kollégája bármikor keményen odacsaphat Putyinnak. Mit tehet Európa a kultúrharcban is ki kell állnia az identitását megalázó módon veszélyeztető Trump ellen. A világnak ki kell találnia, miként tudja felvenni a versenyt a két agresszív szuperhatalommal, az USA-val és Kínával. A francia közélet trumpizálódásával fenyeget, hogy az öt évre ítélt Nicolas Sarkozy volt államfő becsmérli az igazságszolgáltatást. Megosztja a magyar zsidóságot gázai háború megítélése. Témák és vélemények a világsajtóból.


Három és fél év vérontás után most kezd el az oroszok pénztárcájába vágni Putyin ukrajnai inváziója

A kezdeti szankciós gödörből az orosz gazdaság a komoly átszervezéseknek és cselezéseknek köszönhetően megerősödve jött ki, így Putyin legfőbb hazai célja is mindvégig teljesült: a lakosság jól élt, a háború támogatottsága így nem ingott meg. A kocka most van fordulóban: a gazdaság lassul, az infláció magas, az oroszokat Ukrajnánál most már sokkal jobban aggasztják a közértben az árak. Putyin kemény intézkedésekkel készül felpolcolni a megingott költségvetést, durván megsarcol rengeteg kisvállalkozást, luxiadót fontolgat, és úgy néz ki, hatósági árat vezet be az alapvető élelmiszerekre.








Harari: Ukrajna megnyeri a háborút

Senki sem tudja, még hányan halnak meg Putyin illúziói miatt, de a világ látja, hogy Ukrajna nagyon is valóságos nemzet, és polgárai közül milliók készek foggal-körömmel harcolni, hogy ne kerüljenek orosz befolyás alá – állapítja meg Youval Noah Harari.



Szoktunk viccelni azzal, hogy Moldovát könnyű felvenni az EU-ba, hiszen több millióan már most is ott vannak – HVG-interjú a moldáv miniszterelnök-helyettessel

Pangó gazdasággal, intenzív orosz kampánnyal, az ukrajnai háború árnyékában fut neki a választásoknak az EU-párti moldovai kormány. Doina Nistor miniszterelnök-helyettessel, a gazdasági fejlesztésért és digitalizációért felelős tárca vezetőjével beszélgettünk Chisinauban.


Jöhet az orosz Starlink, de van itt egy kis bökkenő

Évek óta fejleszti a Roszkoszmosz és egy orosz vállalat az ország első saját műholdas internetszolgáltatását, pár tesztegységet már az űrbe is felküldtek. Nem lesz azonban könnyű dolguk, ha szeretnék legyűrni a Starlinket.