Megerősítették az oroszok: hétfőn folytatódnak a tárgyalások
Azt még nem tudni, hol fognak egyeztetni.
Azt még nem tudni, hol fognak egyeztetni.
hvg.hu
Az Ukrajna elleni orosz támadásra válaszul a nyugati világ gazdaságilag próbálja térdre kényszeríteni az orosz gazdaságot; a forint zuhan és elképzelni is nehéz, hogy hol lesz ennek vége; sötét jövőképet bemutató jelentés készült a klímaváltozásról. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A város polgármestere szerint nagyon súlyos ostrom alatt van a város. Mariupolban nincs már áram-, víz, és mobiltelefon-szolgáltatás. Sokan az utcán rakott tüzeknél melegednének, de ott meg ki vannak téve a rakéták és bombák fenyegetésének.
hvg.hu
Naftali Bennett közvetíteni igyekszik az ukrán és az orosz vezetés között, ezért repült hirtelen Moszkvába szombaton. Berlinben a német kancellárral tárgyal, de az amerikaiak is rábólintottak moszkvai útjára.
hvg.hu
Az orosz elnök erről egy Aeroflot-stewardessekkel közös találkozón beszélt, ahol azt is bejelentette, hogy nem vezet be sem hadiállapotot, sem más speciális veszélyhelyzetet Oroszországban. Aztán még viccelődni is tudott a nőtársaságban.
hvg.hu
Pakisztáni kormányfő 23 év után épp a háború kitörésekor járt Moszkvában, ez az ázsiai geopolitikai átalakulás részeként orosz–kínai–pakisztáni szövetség létrehozása felé mutat.
Az orosz katonai agresszióra válaszul kivonul az orosz és fehérorosz piacról a világ egyik legnagyobb videójáték-kiadójaként jegyzett Electronic Arts. Felsorolni is nehéz, mennyi népszerű játéknak inthetnek búcsút az Ukrajnát megtámadó ország lakosai.
hvg.hu
Az Anonymous nevű hackerkollektívához köthető Network Battalion 65 (NB65) hozzáférést szerzett az orosz kémműholdakhoz – ezt állítja a csoport. A Roszkozmosz pedig azt, hogy nem történt semmi.
hvg.hu
Angela Merkel kancellársága idején nem vette komolyan az Oroszország (és Kína) részéről érkező geopolitikai kihívást és fenyegetést, a mostani német koalíciós kormány viszont egy hét alatt megszabadult az elmúlt 50-70 év német külpolitikájának minden ballasztjától. Így Európa vele együtt állíthatja meg az orosz agressziót, és rettentheti el Putyint attól, hogy a konfliktust NATO- vagy EU-tagállamokra is kiterjessze. Vélemény.
Hegedűs Dániel
Az autójukat szitává lőtték, az egyik újságíró megsérült.
hvg.hu
Josep Borrell szerint, ha a helyzet úgy kívánja, további szankciókat foganatosítanak Oroszország ellen.
MTI
Sorban blokkolják a külföldi oldalak elérését.
hvg.hu
A brit közszolgálati médiatársaság pénteki bejelentése szerint az intézkedés indoka az az új orosz törvény, amely börtönnel fenyegeti a média munkatársait.
MTI
A BBC és a Deutsche Welle után a Facebookot is blokkolták.
hvg.hu
A labdarúgó befogadott nyolc háborús menekültet. Segít az ukrán hadseregnek sisakok vásárlásában is.
hvg.hu
A második ilyen egyeztetés csütörtökön zajlott, de túl sok eredményt nem hozott.
hvg.hu
Az államtitkár szerint több olyan hír is megjelent a sajtóban a magyar kormányról az ukrajnai helyzet kapcsán, amiről később kiderült, nem igaz.
hvg.hu