Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#otp

hvg.hu Gazdaság

A Kúria döntése: az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen volt

A Kúria a közismertté vált Kásler-ügyben kimondta: az érintett devizahitelszerződésben az árfolyamrést előíró szerződési pontok érvénytelenek. A szerződés viszont ettől még nem lesz érvénytelen, hanem kijavítják. Fontos eleme a történetnek, hogy ez nem minden szerződésre érvényes döntés, az árfolyamrés visszafizetésével legfeljebb pár tízezer forinthoz juthat egy adós, és külön kell perelnie érte a bankját. Június közepén jön a jogegységi határozat, amelyben egységesíthetik az árfolyamrés bírósági megítélését, és döntenek az egyoldalú szerződésmódosítások kérdéséről is.

hvg.hu Vállalkozás

Két kézzel szórtuk a cafeteriát

Belehúztak a SZÉP kártyák birtokosai a múlt hétvégén: alig hagytak pénzt számláikon a 2012-es keretből. Idén május 31-ig lehetett ugyanis felhasználni a munkáltatók által 2012-ben utalt összeget, a kártyatulajdonosok pedig rohantak is a költőhelyekre az utolsó napokban.

hvg.hu Vállalkozás

Bige: nem beszélünk Csányival

Nem vesztek össze, csak nem beszélnek – mondta Csányi Sándorról Bige László, az ország második leggazdagabb embere. A gazdaságpolitikán sürgősen változtatni kellene a milliárdos szerint, és fel kellene hagyni a szabadrablással.

MTI Gazdaság

Az ukrán válság ellenére hasított az OTP

Az elemzői várakozásnál nagyobb volt az OTP profitja. A bankcsoport 2014 első negyedévében 35,3 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el, amely 13 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, de lényegesen – 233 százalékkal – jobb, mint a 2013. negyedik negyedévi eredmény.

hvg.hu Tech

OTP-ügyfél? Vagy K&H-s? Ennek mindenképpen örülni fog

A próbaidőszak után az OTP, valamint minden hazai bank ügyfelei számára elérhetővé vált a legnagyobb pénzintézet új szolgáltatása, az OTPay, amellyel az internetes kereskedők mellett a boltokban is lehet kártya helyett mobilt használva fizetni.

MTI Gazdaság

Kivonul az OTP a Krímből

A Krímben fennálló jogi bizonytalanságra hivatkozva április 18-án kivonul az OTP a térségből. A lépés nem példa nélküli, korábban a Privatbank, az Alfa Bank és az Universal Bank is hasonlóan döntött.

Cs. B. Itthon

Elvesztette a pert az OTP, de mégis ragaszkodik a követeléséhez

Négy évvel ezelőtt jogtalannak mondta a Budaörsi Városi Bíróság az OTP azon követelését, amelyet megpróbált Kupeczki Lászlón behajtani, mivel dokumentumokkal nem tudta alátámasztani az igényét. Miután elmeszelte a bíróság, az OTP tavaly újra kísérletet tett a több millió forint megszerzésére. Eredménytelenül. Egy évi hallgatás után az OTP követeléskezelőjétől hozott a postás levelet Kupeczki Lászlónak arról, hogy a tartozása fennáll, sőt 3,3 millió forintra nőtt. Az OTP a hvg.hu tavalyi megkeresésére válaszolt, a mostanira nem.

MTI Itthon

Bajnai titkos dokumentumokat adott át a horvátoknak egy lap szerint

Ismét a Podravka évekkel ezelőtti sajátrészvény-vásárlásáról, illetve az ehhez kapcsolódó OTP-szerepvállalásról ír a horvát sajtó. A Vecernji list cikke szerint Bajnai Gordon volt magyar kormányfő 2010-ben titkos dokumentumokat adott át az akkori horvát miniszterelnöknek a Molt is érintő ügylettel kapcsolatban. A Mol szerint az állítások minden alapot nélkülöznek, sőt, pont az ellenkezőjét állítják, mint ami valójában történt.

MTI Gazdaság

Közel 50 százalékkal csökkent az OTP adózott eredménye tavaly

Az OTP-csoport az előző évinél 48 százalékkal alacsonyabb, 68,1 milliárd forint adózás utáni számviteli eredményt ért el 2013-ban, elsősorban a negatív eredményhatású korrekciós tételek megháromszorozódása miatt – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok alapján készült gyorsjelentés szerint a csoport korrigált adózott eredménye 145,8 milliárd forint volt, ami 4 százalékkal marad el az előző évitől.

hvg.hu Gazdaság

Mit nekünk egy ukrán-orosz háború!

Jót biztosan nem tenne egy ukrán-orosz háború Magyarországnak, de annyira meg sem érezné a magyar gazdaság. Persze a pénzügyi stabilitásunk kicsit beremeghet, ha a jegybank megfelelően rugalmatlanul kezeli a helyzetet.

hvg.hu Gazdaság

Újít az OTP, ilyen még nem volt Európában

A Mobile World Congress szerdai napján a MasterCard és az OTP Bank bejelentette: elindítja az OTPay szolgáltatást, az első digitális pénztárcát Európában, amely a MasterPass rendszerét integrálja. Az OTPay ügyfelek egyedi igényeire szabott alkalmazás megkönnyíti a fizetési bankkártyák internetes használatát, és nagyobb kényelmet nyújt a kártyabirtokosoknak. A szolgáltatás segítségével könnyen megoldhatók a mindennapos fizetések, az internetes vásárlás mellett a számlafizetésekben, az egyenlegfeltöltésben és a magánszemélyek közötti tranzakciókban is új utakat nyit.

1
20 21 22 23 24
58
Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Kínának kémkedő németek ellen emeltek vádat

Kínának kémkedő németek ellen emeltek vádat

A címlapról ajánljuk