Izrael: végállomás
Izrael nemcsak magát védi, hanem a nyugati civilizációt. Feltett kézzel kellene várnia az új holokausztot?
Izrael nemcsak magát védi, hanem a nyugati civilizációt. Feltett kézzel kellene várnia az új holokausztot?
Mezei Márk
A tel-avivi magyar nagykövetség három családról, vagyis 15 kettős állampolgárról tud Gázában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap azt javasolta, akik megtehetik, inkább halasszák el útjukat Izraelbe.
MTI
A jövő héten Frank-Walter Steinmeier német és Federica Mogherini olasz külügyminiszter is a Közel-Keletre látogat, egyebek között Izraelben és a palesztin vezetéssel folytatnak tárgyalásokat.
MTI
A boltok nem zártak be, a kávézók teraszai tele vannak, de arra senki nem merne fogadni, hogy meddig tartanak a Hamász rakétatámadásai Izraelben. A Vaskupola árnyékában élő magyarokkal beszéltünk.
Fazekas Zsuzsa
Izrael két újabb légitámadást hajtott végre csütörtök hajnalban a Gázai övezetben, a terület elleni légi offenzíva harmadik napján, s a támadásoknak hét halálos áldozata van palesztin egészségügyi források szerint. Az ENSZ-főtitkár önmérsékletre intette az izraeli és a palesztin vezetőket.
MTI
Izraelben minden 18. életévét betöltött fiúnak és lánynak katonai szolgálatot kell teljesítenie, a hazájukat védő, katonáskodó fiatalokat nagy megbecsülés övezi. Ugyanakkor esetleges nyomasztó élményeikről, a hadseregben tapasztalható, palesztínokkal szembeni túlkapásokról nem szokás beszélni. Ezt a csendet kívánja megtörni egy tíz éve alakult civil szervezet, amely amellett, hogy iskolákban végez felvilágosító munkát és izraeli katonákkal készít interjúkat, túrákat is szervez a zsidó telepesek által megszállt területekre, hogy megmutassa a teljes valóságot. Hebroni riportunkat beárnyékolja, hogy Izraelben újra a fegyvereké a szó: azt követően, hogy júniusban a Gáza-övezetben újrakezdődtek a rakétatámadások, tegnap egy izraeli harci repülő megölt több, mint 20 civilt, mire a Hamasz elkezdte bombázni Tel Avivot.
hvg.hu
Előrelépésként értékelte a hétfői olasz sajtó Ferenc pápa, Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök vatikáni békeimáját, a kommentárok azonban a találkozó szerintük gyenge pontjaira is rámutattak.
MTI
Az izraeli biztonságiak feltartóztattak egy robbanóövet viselő palesztint egy Ciszjordánia és Izrael közötti átkelőhelyen, és ezzel meghiúsítottak egy terrormerényletet - közölte az izraeli katonai rádió pénteken.
MTI
Mahmúd Abbász palesztin elnök a hónap legelején jelentette be, hogy 15 ENSZ-szervezethez, illetve nemzetközi egyezményhez kérik felvételüket teljes jogú tagként. Ban Ki Mun elfogadta a kérelmeket.
MTI
Szokatlan módon jutalmazni kívánja a nemzetközi közösség, mindenekelőtt az Európai Unió a közel-keleti tárgyalókat, Izraelt és a palesztinokat, amennyiben előrehaladást érnek el a békemegállapodás megkötése felé vezető úton.
MTI
Diplomáciai vonatkozása is lett péntekre a 86. Oscar-díj jelöltjei előző napi bejelentésének azzal, hogy az amerikai filmakadémia elnöke és Chris Hemsworth színész egyszerűen csak Palesztinát és nem Palesztin Hatóságot vagy Palesztin Területet mondott a legjobb idegen nyelvű alkotások között esélyes Hani Abu Aszad művének említésekor.
MTI
Többen megsebesültek palesztin rendőrök és fiatalok összecsapásaiban vasárnap Ciszjordánia területén, a tiltakozók az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete (UNRWA) szolgáltatásainak csökkentése miatt vonultak az utcára.
MTI
A palesztinok egy egész csoportot küldenek Prágába csehországi nagykövetük halálának kivizsgálására - tudatta vasárnap a palesztin külügyminisztérium.
MTI
Az izraeli kormány jóváhagyta, hogy kerüljön szabadlábra 26 további olyan palesztin fogoly, akit még az 1993-as oslói békemegállapodás előtt ítéltek el súlyos bűncselekményekért.
MTI
Gázai célpontokat bombázott Izrael kedden egy polgári lakos megölésére válaszul, a légicsapásokban életét vesztette két palesztin, köztük egy leánygyermek, és többen megsebesültek.
MTI
Izrael és az Európai Unió egyezségre jutott annak a brüsszeli előírásnak az ügyében, amely szerint a zsidó állam nem továbbíthatja az uniós támogatásokat a megszállt palesztin területeken tevékenykedő intézményeinek – közölték kedden izraeli tisztségviselők.
MTI
Európai diplomatákat bántalmaztak Ciszjordániában izraeli katonák, és elkobozták tőlük a hontalanná vált Palesztinoknak szánt segélyt az azt szállító teherautóval együtt.
MTI
A tervezettnél egy nappal korábban, már hétfőn felújítják az izraeli–palesztin tárgyalásokat.
MTI
Legalább 15 palesztin, többségében nők és gyermekek haltak meg egy, a szíriai felkelők ellenőrzése alatt álló menekülttábor elleni támadásban Damaszkusz déli részén szerdán - közölték ellenzéki aktivisták.
MTI
Izrael és a palesztinok képviselői hamarosan találkozót tartanak Washingtonban, hogy véglegesítsenek egy megállapodást a béketárgyalások több éves szünet utáni újraindításáról - jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken este.
MTI