#Palkovics László















Új posztján az exminiszter Palkovics „főnöke” lehet az exállamtitkár Maróth Gáspár

Míg Palkovics László a honvédelmi tárca alá visszaszervezett állami hadiipari fejlesztési holding vezérigazgatója lesz, a honvédelmi tárcától éppen csak távozó Maróth Gáspár államtitkár a kormányfő alá rendelt Katonai Iroda vezetője lehet, így Palkovics fölé kerülhet a hierarchiában. A miniszterelnök sajtófőnöke később cáfolta, hogy Maróthot neveznék ki a posztra.


Palkovics a Honvédelmi Minisztérium egyik cégéhez kerül

A állami tulajdonú, a honvédelmi tárca alá tartozó N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója lesz a nemrég lemondott Palkovics László. A honvédelmi tárcánál felmentett Maróth Gáspár államtitkár által felügyelt terület pedig egy másik államtitkárhoz, Gion Gáborhoz kerül.


Az Alkotmánybíróság döntött: mulasztást követett el az Országgyűlés az Akadémia megcsonkításakor

Egyesítették az ellenzéki képviselők utólagos normakontroll-kérelmét az MTA alkotmányjogi panaszával, de az Alkotmánybíróság így is három és fél évet ült az ügyön. A mulasztás megállapítása mellett azt ugyanakkor elutasította az Ab, hogy a törvény alaptörvény-ellenes lenne, és nem semmisítette meg azt.